Sisterland

[2015. könyves kihívása 2. egy klasszikus romantikus regény - amennyiben a "klasszikus" nem a keletkezési időre, hanem a szerkezetre utal]

Ponyvás borító, ponyvás belső, a könyv közepétől tudtam, mi lesz a vége, és húsz oldallal utána azt is, hogy kivel fog történni. De azért végig kíváncsi voltam, hogy igazam lesz-e. Jó szórakozás volt két napig. :) 8/10, amiért mégis az lett a vége, amire számítottam. 

Kilenc

(kihíváson kívül)

Ez a könyv nagyon felemás érzéseket váltott ki belőlem, egyrészt nagyon sok párhuzamot találtam a főszereplő lány és a saját gondolataim között, pláne, hogy a pasija elutazott hónapokra Afrikába, és neki szar, és ez jó bűntudatot ébresztett bennem, hogy majd B.-nek is biztos ilyen szar lesz nélkülem... na mindegy, de a párhuzamokon kívül meg mindig azt éreztem, hogy wtf?!, hogy lehet ennyire mesterkélten összefonni ennyi szálat? Ez nem Brecht, hogy ötpercenként azt érezzem, hogy már megint a holnapi program jár a fejedben, koncentráljál már, és mégis ezt éreztem. Meg hogy mi ez, Coelho? Egy csomó szirupos baromság közhely, "most találom föl a spanyolviaszt" stílusban. Nem tudom, ki ez a Hidasi Judit, de nem szimpi. 3/10.

A hobbit

[2015. könyves kihívása 39. egy varázslatos könyv]

Jaj, ez annyira jó volt! Nehezen indult be, de ahogy A Gyűrűk Urát, úgy ezt is hamar megszerettem, és a stílusa a Micimackóéra emlékeztetett. :D Egyértelmű 10/10, és szinte késztetést éreztem, hogy újra elolvassam A Gyűrűk Urát, de legalábbis az elejét (csak tudnám, hol van).

A ferde ház

(kihíváson kívül)

A molyon nagyon jó értékelések vannak erről a könyvről, és ha a fülszövegnek lehet hinni, Agatha Christie maga is nagyon szerette (írni)... én egyáltalán nem voltam oda érte. 6/10, mert jó egydélutános olvasmány volt.

Sóhajok hídja

[2015. könyves kihívása 1. egy könyv, ami több mint ötszáz oldal]

Két szó: Kelly Kiadó. Ebből lehet sejteni, hogy bármilyen jó sztori, azért túlságosan igényes nem lesz. És tényleg. Nagyon jó sztori, nagyon sokáig izgalmas, de az eleje nekem túl vontatott és filozofálgató, a vége pedig túl összecsapott volt. Amennyire aprólékosan kifejtette "Lou" (aka. az elbeszélő) a gyerek- és kamaszkort, annyira nem sokat vagy csak célzásokat kap az olvasó a főszereplők huszas, harmincas éveiről. Ettől olyan aszimmetrikus lett a regény, és nem az volt az érzésem, hogy direkt így írta meg Russo, hanem hogy addigra megunta. 

De nagyon élveztem az olvasást, mert a sztori tök jó, kb. nincs téma, amit ne vetne föl (szimpatikusan), és amennyire "amerikai", annyira nem nyálas, ami kellemes meglepetés volt. 9/10.