Chère Mamie au pays du confinement

 

Kár, hogy tavaly (és tavalyelőtt) méltatlanul elhanyagoltam ezt a blogot, mert Virginie Grimaldinak kb. az összes könyvét elolvastam már... 

Ez a legfrissebb, és bár kicsit erőltetettnek éreztem pár levelet, mégis nagyon kedves az összhang, és hát nagyon relatable. Ebben most kivételesen semmi fikciós elem nincs, ezeket a leveleket tényleg elküldte a nagyszüleinek a tavaszi franciaországi karantén 55 napja alatt, és bármennyire is viccesek, azért kiérezni a kétségbeesést. Persze más úgy, hogy testközelből megéltünk mi is egy elég hasonló helyzetet, így akaratlanul is visszakerültem fejben oda, ahogyan én éreztem magam tavaly tavasszal. 

Budapesti napló (1944. november-1945. január)

[2015. könyves kihívása 45. egy könyv, ami karácsonykor játszódik]

Ez megint egy új nézőpont. Van ez a fiatal lány, aki pár hónapja ismeri a "vőlegényét" (mai fogalmaink szerint barátját), és neki írja a leveleit, amik így egymás után inkább naplóba állnak össze. Sajnos a hülye, ostoba kiadó a fülszövegben lelövi a "poént", miszerint Borbála és a vőlegénye már nem látják egymást viszont, de az szerencsére nem derül ki, hogy melyikük hal meg. (Én se árulom el.)

Azért új a nézőpont, mert Borbála és társnői nagyon sokáig ('44. december végéig, amikor a budapesti zsidóság már több hete a gettóban sínylődik) a többiekhez képest nagyon jó körülmények között élnek, mert az egyik pályaudvarhoz vezénylik őket munkaszolgálatra. Mindenki segít nekik, a német katonák is barátságosan, sőt tisztelettel bánnak velük, a magyarok is segítik őket, nagyon sokági szabad kijárásuk van a városba, vihetnek, később küldhetnek élelmiszert, ruhát, stb. a védett házakban lakó rokonaiknak. Sőt, amikor utóbbiakat beköltöztetik a gettóba, egy darabig még így tudják velük tartani a kapcsolatot. 

Szépen ír ez a lány, nagyon objektíven szemléli az eseményeket és rendületlenül hisz a túlélésben. 

P.S. I love you

Hát nem tudom, mennyire volt jó ötlet pont ezt olvasni az esküvő előtt, után és a nászúton... Nyilván az ember rögtön arra gondol, hogy ez vele is megtörténhet, és milyen borzalmas lehet, és egyáltalán. Ráadásul pont akkor voltunk az óceánparton, amikor Hollyék Spanyolországban nyaraltak, szóval teljesen szinkronban voltunk. Nagyon belejöttem amúgy az angolul olvasásba :) Visszatérve a könyvre, eléggé kiszámítható volt, de azért voltak meglepő fordulatok, és összességében eléggé élveztem, úgyhogy 9/10 (-1, mert túl nyálas).

Oszkár és Rózsa mami

Hogy lehet a halálról 98 oldalon keresztül szórakoztatóan írni? Mondjuk így, ahogy E-E. Schmitt tette. Ezzel a könyvvel csak az az óriási baj, hogy hiteltelen. Szerintem egy tízéves gyereknek, még ha rákos is - ők sokkal felnőttebbek - nincs ilyen humora, fantáziája, öniróniája. Persze cuki, csak mese habbal. Viszont lehetne hosszabb, részletesebb, megrázóbb. 4/10.