On regrettera plus tard

Mondanom se kell, a könyvet a borítója miatt vettem meg elsősorban, de végül a tartalma is tetszett. Párhuzamosan fut két sztori, és persze a végén összeérnek a szálak: az egyik főszereplő a korábban játszódó történet főszereplőjének unokája. Ki is derül, hogy a korábbi főszereplő által elszenvedett traumáknak bizony komoly hatása van arra, hogy ő hogyan éli az életét. Kissé mesébe illő ugyan a jelenet, amikor ez egy darab, pszichológusnál tett látogatás alapján már ki is derül, miután a főszereplő 300 oldal óta szenved, de ezt elnézzük neki, mert eddigre mindenki drukkol már, hogy jöjjenek már össze Éric-kel. Happy end lesz, az olvasó pedig elgondolkodhat az intergenerációs traumákon. 9/10.

Ajvé

Olvastam ezt már három éve a moly szerint (milyen jó, hogy van ez a moly, mert egészen eddig nem voltam biztos benne, hogy tényleg olvastam-e már, vagy csak ennyira ismerős volt az atmoszférája :)), és lehet, hogy fogom is még - olyan kedves ez a könyv, olyan otthonos. :) 10/10.

Szűz Mária jegyese

Erről a könyvről nem lehet mit írni. Annyira hajszálpontos, szívszorító és kegyetlen, hogy az zseniális. Az Egy piaci napra nagyon jól rímel. Nem tudom, ki ez a Milbacher Róbert és hol bujkált eddig, de hogy ha van több könyve, azokat elolvasom, az tuti. 10/10.

Egy piaci nap

Nagyon nyomasztó regény arról, hogy a holokauszt sem volt elég. Magyarország, 1946, zsákfalu, pogrom, gyűlöletgyilkosság, antiszemitizmus. Sajnos 10/10.

Orgia

'44-45 telén Budán (konkrétan a XII. kerületben) elszabadul a pokol és vele a magyar nyilasok, akiknek nincs jobb dolga, mint az elfogott zsidókat egymással megdugatni, leszopatni, ésatöbbi, mielőtt gondosan mindegyiket a Dunába lövik. Na most a szörnyű az, hogy ezt meg lehet fogalmazni ilyen poénosan, csakhogy ez igaz történet, amint a címke is mutatja, visszaemlékezések és kordokumentumok alapján íródott, hosszas kutatás előzte meg. Képzeljük el azt a - szerintem az összes leírt közül az egyik legszörnyűbb - helyzetet, amint az egyik fogoly (egyébként nem zsidó, a nácik kegyeltje, aki sofőrként működik közre, és/de próbál ember maradni, az anyja és a kislánya érdekében) addig kell, hogy nyalja a két volt barátnőjét (mindkettő zsidó) a körben röhögő nácik előtt, amíg mindketten el nem élveznek, miközben a két nőnek egymással is folyamatosan érintkeznie kell. Vagy amikor egy random behozott zsidó fogoly nemi szervét a menyasszonya szeme láttára verik péppé, miközben kérdezgetik a lányt, hogy jó volt-e, amikor benne volt.

Na szóval ez, 150 oldalon. Rettentő tárgyilagos stílusban, ami egyszerre könnyíti és nehezíti meg az olvasást és a tudomásul vételt. Jó, ez utóbbit nem lehet megkönnyíteni. Számomra ez a holokausztnak egy ismeretlen szelete volt, de sajnos ettől nem omlott bennem össze semmilyen álomvilág a magyar nyilasok segítőkészségével és jóindulatával kapcsolatban. Nem pontozom, nem hiszem, hogy lehetne; egyébként irodalmilag abszolút nem egy truváj, de nem is ez a lényege.

A könyvtolvaj

Már évekkel ezelőtt ajánlotta J. ezt a könyvet, de valamiért az első oldal után letettem, nem tetszett a stílusa. Még most se vagyok biztos benne, hogy ez a bratyizós-leereszkedős narráció bejön-e, de a sztoriért érdemes volt elolvasni (és a második oldaltól már nem is kellett különösebben rábeszélnem magam). 8/10.

Budapesti napló (1944. november-1945. január)

[2015. könyves kihívása 45. egy könyv, ami karácsonykor játszódik]

Ez megint egy új nézőpont. Van ez a fiatal lány, aki pár hónapja ismeri a "vőlegényét" (mai fogalmaink szerint barátját), és neki írja a leveleit, amik így egymás után inkább naplóba állnak össze. Sajnos a hülye, ostoba kiadó a fülszövegben lelövi a "poént", miszerint Borbála és a vőlegénye már nem látják egymást viszont, de az szerencsére nem derül ki, hogy melyikük hal meg. (Én se árulom el.)

Azért új a nézőpont, mert Borbála és társnői nagyon sokáig ('44. december végéig, amikor a budapesti zsidóság már több hete a gettóban sínylődik) a többiekhez képest nagyon jó körülmények között élnek, mert az egyik pályaudvarhoz vezénylik őket munkaszolgálatra. Mindenki segít nekik, a német katonák is barátságosan, sőt tisztelettel bánnak velük, a magyarok is segítik őket, nagyon sokági szabad kijárásuk van a városba, vihetnek, később küldhetnek élelmiszert, ruhát, stb. a védett házakban lakó rokonaiknak. Sőt, amikor utóbbiakat beköltöztetik a gettóba, egy darabig még így tudják velük tartani a kapcsolatot. 

Szépen ír ez a lány, nagyon objektíven szemléli az eseményeket és rendületlenül hisz a túlélésben. 

Kiképzés

(kihíváson kívül)

Ez nagyon jó volt, Vitray a gyerek- és fiatalkoráról ír nagyon érzékletesen, kicsit spirós, kicsit bächeres, kicsit tóth krisztinás, persze lehet, hogy mindezt azért érzem, mert Magvető, és a tagolás + betűtípus azonos. :D

Helga naplója

(kihíváson kívül)

Véletlenül tegnap csupa holokauszt-témájú könyvet vettem ki a könyvtárból, és véletlenül pont ezt pont elkezdtem, és ma délután ki is olvastam. Igazából nagyon jó volt, mármint a gyermeki értetlenséggel kevert humor és egyben komolyság, és csoda, hogy 1945-ig mindennap tudott naplót írni. Tetszett, és jó a végén az interjú is, nagyon jól van megszerkesztve az egész könyv. Ja, és nekem Terezín illetve a cseh zsidó gyerekek sorsa egész eddig számomra ismeretlen volt, eltekintve a mindenki által ismert részletektől.

Fények könyve

[2015. könyves kihívása 16. egy könyv, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam]

Hm. Ezzel a könyvvel kapcsolatban az a legátütőbb élményem, hogy "miiiiii? egy Potok, amit még nem olvastam????!!!"

Más volt, mint az eddigiek, persze volt benne zsidóság meg tanulás, meg sok jiddis/héber kifejezés, meg az a szokásos potoki hangvétel, de a koreai háború meg az atombomba témája teljesen megváltoztatta a regény atmoszféráját. Így is jó volt, persze, csak szokatlanul... rideg és realista. Persze hogy másképp lehetne Hirosimáról írni. 10/10.

Nincstelenek

[2015. könyves kihívása 17. egy könyv, amit egy barátom ajánlott]

Még csak május van, de szerintem ez 2015. legmegrázóbb olvasmánya lesz. Zs.-tól kaptam kölcsön, hogy "Neked biztos tetszeni fog". Az nem kifejezés. Tegnap este olvastam ki, egy hosszabb szünettel szerintem két hét volt. 

Az első, ami eszembe jutott róla, Agota Kristof Trilógiája, azon belül is A nagy füzet. Rövid, pontos tőmondatok, tárgyilagosan. Majdnem azt írtam, érzelmek nélkül, de a Nincstelenekben rengeteg az érzelem, de valahogy úgy van megfogalmazva, hogy még mindig tárgyilagos. Ja, és a legnyilvánvalóbb párhuzam a gyerekszem, a szegénység, a kirekesztettség. 

Sajnos nem tudok idézni, mert már tovább is adtam a könyvet B.-nek, remélem, neki is ugyanennyire fog tetszeni.

Annyira szép ez a könyv és annyira rettenetes. Ahogy nem mondják ki, hogy zsidók, de rengeteg szokást tartanak, és közben görögkatolikusok, meg elejtenek célzásokat Mózsiról, aki talán a mesélő apjának az apja?, de ez is csak a számkivetettek összefonódását mutatja. Számkivetettek, ahogy a prímszámok is, amelyek vissza-visszatérnek a fejezetek elején, és olyan szépen beleolvadnak a cselekménybe... 

És a nincstelenség maga, hogy a gyerek egy ágyban alszik a szüleivel, hogy meghal a Kicsi, hogy nincs új ruha, csak a nővéréé, hogy ha elhasználja a színes ceruzát, nincs másik, hogy zsíroskenyeret esznek cukorral, és az a pazarlás, és még sorolhatnám.

Hány ilyen sorsú gyerek van ma Magyarországon, aki télen vékony cipőben, nyáron meztélláb jár iskolába, ha ugyan jár? Borbély Szilárd saját magán kívül róluk is írt, egytől-egyig. 10/10 és nyugodjon békében.

Salamon király szorong

[2015. könyves kihívása 42. egy könyv, ami az enyém, de még nem olvastam - persze ez így könnyű, karácsonyra kaptam, még nem is számít nem olvasottnak :P]

Salamon király szorong. Fél a haláltól, a feledés homályától, a test és az elme végleges (és végzetes) hanyatlásától. Ezért létrehoz egy lelkisegély-szolgálatot, hogy hasznosnak érezze magát. Ide csöppen be Jeannot, a taxisofőr, aki autodidakta szorongó és két lábon járó lexikon, onnan szerzi minden ismeretét. És ide csöppen be az olvasó, akit Ajar (és Bognár Róbert, az áldott Bognár Róbert!) nyelvezete azonnal magával ragad, és nem ereszt. Az utolsó bekezdésig sírós-nevetős regény, hihetetlen szépen ír az öregségről, a szerelemről és a jótékony egoizmusról. Kár, hogy vége! 10/10.

Akvárium

[2015. könyves kihívása 43. egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik]

Akvárium... egy darabka tenger... ebben a regényben mindenki akváriumban (vagy buborékban?) él, és mindenkinek megvan a maga kis akváriuma, ami boldoggá teszi. És tényleg mindenki árva. A "táborok", a háború és a Rajk-per utáni felocsúdásban senki nem tartja méltánytalannak a helyzetét, csak örül, hogy él. 

Nekem ez volt a legszebb ebben a regényben. Ahogy a táborok vissza-visszatértek, de soha nem szájbarágósan, és soha nem bővebben kifejtve, csak pont mint amennyire az 50-es években, a regény idején is a mindennapok része volt, és ahogy senki nem akart róla többet beszélni. Talán a legrémisztőbb jelenet az volt, amikor Edu és Vera elmentek a babajavító műhelybe, és Edu meglátta a pulton a kosarat, tele babatestrészekkel - pont azért rémisztő, mert én már előbb kifordultam lélekben a boltból, mint Edu, mert engem már akkor a táborokra emlékeztetett, amikor Edu még meg sem látta. És a lesoványodott gyerekek a krónikus osztályon, akiken Edu meg sem döbben, mert "életének egy korábbi szakaszában" már rengeteg csontra soványodott embert látott. 

Vagy Gabi bácsi, akinek az egész családját lemészárolták, de megtartja mind a hat széket az ovális étkezőasztal körül, aztán mielőtt öngyilkos lesz, egyesével leül mindegyikre, hogy elbúcsúzzon tőlük. 

Iszonyatosan pontos társadalomábrázolás ez az 50-70-es évek Magyarországáról. Még emigráns ifjú titán is szerepel, egy-egy Amerikába kikacsintás erejéig. 

Az az érzésem, hogy még mindig ebben az akváriumban élünk. Persze mindenkinek megvan a saját kis akváriuma, de Magyarország maga is nagy, algás, zöldes víz, egy ronccsal az alján. Az egész egy homályos üveggel körbevéve, amit csak óriási erőfeszítéssel lehetne áttörni. 

10/10, egyértelmű. Kifejezhetetlenül rettentően szeretem Tóth Krisztina prózáját. 

Szonyecska

[2015. könyves kihívása 9. Egy könyv, amit nő írt]

Hát, nem tudom, tetszeni tetszett, gyönyörűen van megírva, de annyira nem tudom átérezni, hogy csak végigszaladtam rajta és huss. True story és fiction egyben, mert bár nagyon általános az életút, és sokan magukénak érezhetik, azért mégsem igaz történet. Ugyanakkor az érzések nagyon különlegesek, kevés olyat látni, hogy a megcsalt feleség lányaként szeresse a harmadik nőt...  

9/10.

A Fiú evangéliuma

Hát, alapvetően nagyon érdekesek az evangélium-parafrázisok (Fogság, Daniel Stein, tolmács, L'Évangile selon Pilate és biztos van még pár, csak nem jut eszembe), mert mindegyik valami új aspektust visz a Jézus-sztoriba. (Erről jut eszembe, az egyik tanárunk csütörtökön azt kérdezte halálosan komolyan, "de milyen vicces lenne, ha Jézus másodszor is eljönne, nem?", mire én nem tudtam megállni, és azt mondtam, "különösen azoknak, akik szerint először is eljött"... wtf wtf wtf) Hát ez a Norman Mailer viszont baromira az égvilágon SEMMIT nem tett hozzá az evangéliumhoz, pedig ahhoz volt bátorsága, hogy E/1-ben mesélje el Jézus 33 évét. De ennyi. Csalódás! 3/10.

Mikve, a titkok háza

Szóval, amikor már láttam, hogy a lengyel könyv nem fog sokáig tartani, cuccostul - mert ez már a reptérre menet volt - bementem a Libribe, hogy veszek valami majdnem-limonádét valamilyen nyelven, oszt' jó lesz. De egyik majdnem-limonádé sem nyerte el a tetszésemet, pedig volt egy pár, úgyhogy gondoltam, maradok a jól bevált zsidóknál, és akkor megláttam ezt a könyvet, és bár drága volt, megvettem. 

Teljesen másra számítottam, regényszerűbbre. Ez egy ismeretterjesztő könyv, tulajdonképpen a mikvében készült riportok gyűjteménye egy gój tollából, aki mint egzotikus lényekre tekint a zsidó nőkre, és különböző kérdéseket tesz fel nekik vallással, szexualitással, en bloc a női léttel kapcsolatban. Érdekesnek érdekes, de valahogy nem köt le egyáltalán. Amikor van egy-egy sztori, az nagyon jó, de rengeteg a nettó vallási okfejtés, amik lehetnének jól megírva, de olyan szárazak... Nem is olvastam ki egyébként, még van vagy 30 oldal. 6/10.

Sarah kulcsa

Ez a bejegyzés annak a története, hogy hogy lehet 367 oldalt elolvasni három óra alatt (óránként 100+, percenként majdnem 2 oldal). Például úgy, hogy az ember kezébe nyomnak egy ilyen, erőst bestseller-szagú, de közben zsidó-kislány-rohan-a-búzamezőn könyvet, amit muszáj elkezdeni és befejezni. Előrebocsátom, hogy 10/10, az erős bestseller-szag és a mégoly valószínűtlen elemek ellenére is.

SPOILER!

.
.
.

A történet két szálon fut, és az első 50 oldalon csak az egyik szál tűnik érdekesnek: a kislányé (dőlt betűvel), akiről E/3-ban tudjuk meg, hogy a családjával együtt a Vél' d'Hiv'-be viszik 1942. július 16-án. A családjával, azaz a szüleivel. Az öccsét bezárja egy ügyesen elrejtett szekrénybe egy üveg vízzel, a macijával, egy képeskönyvvel, és megígéri neki, hogy visszajön érte, és magával viszi a kulcsot. Tehát hármójukat elhurcolják a "téli kerékpárstadionba", sok más kisgyerekes családdal együtt, és nem tudják, mi lesz velük.

A másik szálon Juliát ismerjük meg E/1-ben (és álló betűkkel), és az első 50 oldalon tényleg nem igazán derül ki, hogy neki mi köze az egész sztorihoz, én azt tippeltem, hogy ő lesz a már felnőtt kislány lánya/unokája. (Egészen sokáig ezt gondoltam, vagy a 300. oldalig...) Na, de nem, hanem ő egy amerikai újságírónő, aki Párizsban él a francia férjével, és egy ott működő amerikai lapnak dolgozik, és egyszer csak azt mondja neki a főszerkesztője, hogy na, jön a Vél' d'Hiv'-razzia 70. évfordulója, írjon erről. És akkor Julia elkezd utánaolvasni, kérdezősködni, interjúzni... És kiderül, hogy a lakás, amelybe épp készülnek beköltözni a férjével és a kislányával, és amely valaha a férje nagyanyjáé volt, még régebben pont azé a családé volt, ahonnan a kislányt...

... a szüleivel és a rengeteg többi gyerekes családdal együtt a beaune-la-rolande-i gyűjtőtáborba vitték a Vél' d'Hiv'-ből. Kb. egy hónapot tölthettek ott, közben elszakították a gyerekeket a szüleiktől, akiket Auschwitzba vittek. De a kislánynak, akinek a nevét még mindig nem tudjuk, és egy barátnőjének, Rachelnek, sikerül megszökni, mert a szögesdrót alatt pont van annyi hely, hogy egy gyerek átcsusszanjon (ez kísértetiesen emlékeztet A csíkos pizsamás fiúra, csak az ellenkező irányban), és ahol egy gyerek átfér, ott kettő is, ráadásul pont az a csendőr őrzi a kerítést, akit a kislány még otthonról ismert, és aki (vö. mégoly valószínűtlen elem) lecsap rájuk, de aztán kiengedi őket, sőt, még pénzt is ad nekik. A két kislány meg árkon-bokron menekül, végülis egy idős házaspár segít nekik, de sajnos Rachel vérhasa miatt orvost kell hívni, aki meg feljelenti őket, ezért jönnek a csendőrök és Rachelt elviszik, és bár nem tudjuk, hova, azért sejthető. Sarah pedig, akinek közben megtudjuk a nevét, folyamatosan mondogatja, hogy muszáj visszamennie Párizsba, mert ott van az öccse, aki várja. Végül a házaspár enged, és nemhogy elengedik, de elkísérik Párizsba, ahol gond nélkül eljutnak addig a házig (mégoly valószínűtlen elem n°2), ahol Sarah-ék laktak, felmennek, Sarah becsenget...

... és Julia apósa nyit ajtót, 12 évesen. Nem egészen érti, mit akar a kislány, de a kislány nem is mond semmit, csak odarohan a rejtett szekrényhez a kulccsal, amit egész eddig (kb. 3 hónapig) magánál tartott, és kinyitja a szekrényt, ahol már csak az öccse holttestét találja. 

Borzalmas, borzalmas. Ezután Sarah története nincs nagyon részletezve: azzal az idős házaspárral, akik befogadták, visszamegy Orléans-ba, aztán huszonévesen kiköltözik az USÁ-ba, férjhez megy, lesz egy fiuk, William, végül negyvenévesen öngyilkos lesz, de ezt csak a könyv szinte-legvégén tudjuk meg.

Julia pedig mint az őrült veti magát Sarah felkutatásába, és meg is tudja mindazt, ami a fenti bekezdésben áll. Közben teherbe esik, de a férje, aki már 50 éves (J. meg 45!), nem akarja a gyereket és ultimátumot ad neki: vagy ő, vagy a gyerek. Egészen 2002. júl. 16-ig (!) úgy fest, Julia őt választja és elveteti a gyereket, de aztán, amikor már csak félóra van az operációig, meggondolja magát. Úgyhogy végül megszületik... Sarah :) A férjjel szétmennek (amúgy is szeretője van), és a két leányzóval Julia New Yorkba költözik, ahol (mégoly valószínűtlen elem n°3) véletlenül összetalálkozik Williammel, akivel szorosan egymásba olvad a tekintetük (blöá)... Itt a vége, fuss el véle!

Hova álljanak a belgák?

Meggyőződésem, hogy ha nem olvastam volna A tengert, ebből a könyvből egy szót nem értettem volna. Vagy lehet, hogy értettem volna, hogy miről szól úgy nagyjából, de rengeteg minden csak lógna a levegőben. Így viszont felismertem A tenger szereplőit, eseményeit, azonnal képben voltam a raktárral, a külföldre származott gyerekekkel, férjekkel, apákkal, lányokkal, vissza-visszatérő szereplőkkel. 

Ez is szép, és nekem talán ez lett a kedvenc "történelmi" "regényem" Fehér Klárától. Folyton ugrál az idősíkok között, de nem vadul, hanem szépen, barátságosan, hogy aki nincs rá felkészülve, az is megértse. Mégis, kevésbé nyálas, mint A tenger, és kevésbé szájbarágós-pöttyöskönyves-hatásvadász. Sokkal komolyabban kell és lehet venni. Annyira tetszett, hogy elolvasás után azonnal kölcsön is adtam valakinek... :) Szóval 10/10.

Égő gyertyák

Ebben a könyvben az a pláne, hogy Bella Chagall a férje, Marc kérésére írta, hogy az megismerhesse a felesége gyermekkorát. A többi - zsidó ünnepek, fantasztikus hangulat, gyönyörű nyelvezet. Gyerekszemmel ilyen volt egy békés, oroszországi zsidó kisváros élete. 10/10.

Tavaszi Tárlat

Hát ez egy teljesen nemspirós-Spiró. Egészen a 257. oldalig ezerrel zajlanak az események, megy a szokásos fanyar 56-os téma, a hősünk (sic!) már majdnem vádlott egy koncepciós perben, letehetetlen az egész, öt perc alatt végigrohan rajtunk a cselekmény, meg mi is a könyvön, aztán egyszer csak, bumm! Minden rendbejön egy telefonhívással, elcsitulnak az indulatok, megszűnik a feszültség és ezzel a cselekmény maga. Véget ér a regény. Slussz, passz, ennyi volt. Kb. mint egy elcseszett szinuszgörbe. Persze a könyv a maga nemében zseniális, egyértelmű 10/10, imádom Spirót, és kellően ritkán olvasok tőle ahhoz, hogy a helyén tudjam értékelni.