Love your life

 

Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de. 

... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.

A karácsonyi malac

 

Nagyon kedves karácsonyi mese, és szuper a fordítás (természetesen Tóth Tamás Boldizsár). Annyira azért nem találtam zseniálisnak vagy újszerűnek a témát (mi lesz az elveszett tárgyakkal), kapásból eszembe jutott az egyik Mary Poppins-"epizód", amikor valahogy kiderül, hogy a Holdra kerül, ami elveszett, már nem emlékszem a sztorira, de szóval ez azért már fel lett dolgozva, és biztos vagyok benne, hogy P. L. Travers sem az első volt, akinek eszébe jutott. Kicsit a Narniára is emlékeztet, meg persze a Május 35-re, ahogy a hétköznapi világból egyszer csak átkerülnek a fantázia világába és ott különféle vidékeket járnak be. Az elveszett tárgyakon kívül megjelenik még toposzként a szeretet ereje, meg a jó és a rossz harca, szóval hát na. Kicsit elcsépelt. De ettől függetlenül tetszett, kedves, aranyos, egynek jó, csak a hype-ot nem értem. 

Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

I owe you one

2019. első Kinsellája! :D A szokásos: szeleburdi női főszereplő, mindenféle kalandok, ezúttal egy családi vállalkozás kontextusában, majd egy nagyobb konfliktus, amiből végül persze mindenki sértetlenül kerül ki. Aranyos volt. 8/10.

Apró csodák

Hát ez, wow. Ha nem február lenne még csak, azt mondanám, az év legjobb könyve. De így is jó eséllyel indul ezért a címért.

Ruth fekete nővér, a szülészeten dolgozik húsz éve. Egy nap egy olyan kisbabát kell ellátnia, akiknek a szülei nyíltan rasszisták, és arra utasítják a főnővért, hogy Ruth nem érhet a gyerekükhöz semmilyen körülmények között. A főnővér ahelyett, hogy kitenné őket a szülészetről, tudatja Ruthtal, hogy ehhez kell magát tartania, Ruthnak ez érthetően rettenetesen rosszul esik. Amikor a kisbaba kb. 5 napos, körülmetélik, és úgy adódik, hogy Ruth az egyetlen az osztályon, aki vigyázni tud rá, a két másik nővért elhívják sürgős esetekhez. Mivel csak húsz percről van szó, Ruth abban bízik, hogy ez alatt az idő alatt hozzáérnie tényleg nem kell a gyerekhez, így a feladatát is ellátja és a főnöke utasítását sem szegi meg. Természetesen nem született volna regény az egyébként valós esetből, ha a kisbabának nem állt volna le a légzése.... Ruth válaszút előtt áll: szegje meg a nővéri esküjét és engedelmeskedjen a felettesének vagy fordítva?

A kisbaba meghal, Ruthot pedig gyilkossággal vádolja és bepereli a rasszista pár. 

Amellett, hogy rendkívül fontos a téma, amit Picoult nagy érzékenységgel dolgoz fel és érezteti a mindennapi rasszizmust, amit fehérként én észre sem veszek, az nagy zsenialitása a könyvnek, hogy nem csak a "jók", hanem a "rosszak" szemszögét és megmutatja: a történetet felváltva meséli Ruth, Ruth államilag kirendelt ügyvédje, és a halott csecsemő apja. Megrázó az embernek azzal szembesülni, hogy együttérez egy, a fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszistával. 10/10.

Mielőtt a kávé kihűl

Az idei év eddig legkedvesebb olvasmánya. Tokió egy eldugott kis utcájában van egy kávézó, amelynek az egyik széke varázserővel bír: aki odaül, visszamehet az időben és találkozhat bárkivel, aki már járt a kávézóban, annyi időre, amíg a kávéját megissza, és erre csak annyi ideje van, amíg a kávé ki nem hűl. Azonban bármit tesz vagy mond a múltban, a jelent nem változtathatja meg. 

Szívmelengető és torokszorító történetek születnek ebből: az anya, aki végre találkozik örökbeadott lányával; az alzheimeres férj, aki bevallja feleségének, hogy beteg; a szerelmes, aki végre el tudja mondani a kedvesének, hogyan érez iránta. 

Gyönyörű mesefolyam, amely igazából csak abból indul ki, hogy sokszor gondolunk arra, "mi lett, volna, ha". :) 10/10.

Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

A pillanat, amiről azt hittem, sose fog eljönni: egy vámpíros könyvről írok posztot! 

Az úgy volt, hogy amikor még kicsi voltam és okos és kedves és szép valamikor decemberben felfedeztem magamnak egy új könyves kihívást 2019-re, aminek az a lényege, hogy a kihívó moly kisorsol nekem 12 címkét az évre (egyet becserélhetek, de az újhoz már muszáj tartanom magam), és el kell olvasnom 12, a címkéknek megfelelő könyvet. Nagyon kacérkodtam vele, hogy a "vámpír" címkét cseréljem ki, de aztán a komfortzónámból való kilépés jegyében megbékéltem vele, és inkább a "steampunk" címke helyett kértem egy másikat. :D 

És akkor tanácsot kértem Rékától, akire vámpírügyben mindig lehet számítani: arra kértem, hogy ajánljon egy olyan vámpíros könyvet, ami még nekem, megrögzött realitáskedvelőnek is tetszhet. Ajánlott: a Borbíró Borbála-sorozat első kötetét. 

Idézet a moly.hu-n is olvasható fülszövegből: "Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?"

Ez jól össze is foglalja, mitől tetsz(het)ett még nekem is a könyv. Ha a vámpír szót szinte bármire kicseréljük, a kontextus tökéletes tükröt tart a mai (vagy pár évvel ezelőtti) magyarországi állapotoknak, ami az egyetemeket és a kutatási lehetőségeket illeti. Ez az a momentum, amibe kapaszkodva lassanként végigrágtam magam a könyvön, mert sajnos a cselekményhez semmilyen (más) ponton nem tudtam kapcsolódni. Megpróbáltam, becsülettel végigolvastam, de még mindig nem tudom ezt a világot értelmezni sajnos. A könyvnek azért jár a 10-ből 8 pont, mert igényesen van megírva és a szakadt bölcsész-világot igen hitelesen festi le. :D 

Bodza Bisztró

Nagyon anticipálható, didaktikus tanmese arról, hogy az instagram és a budapesti pörgés rossz, a vidéki lassúság és a pillanat megélése jó. 5/10.

Evelyn hét férje

Közepesen igénytelen lektür egy filmcsillagról, aki hétszer ment férjhez, de igazi szerelme valaki más volt. Törtetés Hollywoodban, érdekkapcsolatok, titkos viszonyok, csúcs és mélypont. 7/10.

Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Majdnem másfél évig tartott, mire eljutottam a folytatásig (az első részt 2017. áprilisban olvastam), annyira nagyon azért nem érdekelt, csak A. barátnőm beszélt róla, hogy neki mennyire tetszett, és direkt azért mentek Ischiára nyaralni idén, hogy fölkereshesse a második kötet legfontosabb színhelyeit, úgyhogy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne. 

Nagyjából ugyanaz a benyomásom erről, mint az első részről: érdekes, jó volt olvasni, de valahogy nem értem. Nem tudok azonosulni Lenúval, aki elképesztő kitartással próbál kikapaszkodni abból a rétegből, ahova született, és a tájékozatlanságát random olvasmányélményeivel igyekszik kompenzálni, ezzel teljesen abszurd párbeszédekre kényszerítve saját magát és aktuális (beszélgető)partnerét, fellengzős és senkit-nem-érdekel témákban. Saját gondolatai, úgy tűnik, nem nagyon vannak, csak a könyvekből/újságokból idéz, de magától nem következtet semmire. Az ember azt gondolná, hogy akkor ezt kompenzálja azzal, hogy legalább a szívügyekben jó: empatikus, megérzi, ha jön a vihar, és el tudja csitítani, de nem, a szeme előtt zajló bontakozó szerelmet nem ismeri föl, Lilának csak üres frázisokat tud mondani, egy darab önálló gondolata nincs ennek a csajnak, komolyan, őrjítő. Mind az ötszáz oldal alatt az volt a benyomásom, hogy csak sodródik az eseményekkel, legyen az a szex vagy az egyetemi felvételi. 

Persze mindez abszolút pozitívum a könyv irodalmi értékét tekintve. :) A negatívum, hogy az utolsó mondat cliffhanger (nyilván: sorozat), de a harmadik kötet csak november végén jelenik meg magyarul, és akkor is csak papíron, ki tudja, mikor lesz meg e-könyvben... Persze olvashatnám angolul, de az nem ugyanaz. #megvárom

9/10

Big Little Lies

Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszembe pont ezt olvasni, csak szembejött az amazonon, és gondoltam, miért ne. Nem volt rossz, de nem is nyűgözött le annyira. 6/10.

The Date

Egy könyv a prozopagnóziáról, ami korántsem olyan prózai, amilyennek hangzik (ha-ha); arcvakságnak hívják magyarul, és azt jelenti, hogy a beteg képtelen arcokat felismerni, ha pár (másod)perc eltéréssel látja is ugyanazokat a vonásokat, ideértve a saját tükörképét is. Így persze nagyon könnyen meg lehet téveszteni, elég, ha valaki más ruháját vesszük föl, ha a hajunk színe, a magasságunk stb. kb. azonos, akkor a beteg nem fogja megtudni, hogy nem az a személy vagyunk, akinek hisz. De egy idő után a többi érzék kompenzálja az arcvakságot, és az illatunk, a mozdulataink stb. elárulnak... És persze minden jó, ha jó a vége. 6/10.

13 reasons why

Jaj, jaj, jaj! Az alapszitu érdekes: öngyilkos középiskolás lány magnóra mondja, hogy miért lett öngyilkos. De annyira mesterkélt és hiteltelen az egész, hogy arra nincsenek szavak. Állítólag a sorozat jobb, de abban meg olyasmik szerepelnek, amik a könyvben nincsenek is - így könnyű... 2/10.

I followed the rules

Ha nem lett volna az ötödik oldaltól egyértelmű a végkifejlet, még több pontot is adnék rá talán... de így 3/10.

És most látom, hogy én ettől a nőtől már olvastam és már az is szörnyű volt. No comment.

Az ember, akit Ovénak hívtak

Az egyik idei kedvenc, Milonka "ajánlójától" kaptam hozzá kedvet, és hát tényleg sírós-nevetős, viszont nekem egyáltalán nem tűnt nyálasnak. Elég kiszámítható viszont, de mindennel együtt nagyon kedves, vicces, szomorú és tanulságos (ebben a sorrendben), és kizárt dolog, hogy Ove ne nőjön minden olvasó szívéhez. 10/10.

My not so Perfect Life

Azt hiszem, ezen a ponton szembe kell néznem a ténnyel, hogy Sophie Kinsella-rajongó/függő lettem. Különben minek venném meg folyton a legújabb könyveit (is)?  

Deviszont (!) ez egy jó regény volt! Teljesen meglepődtem. Először is eléggé magamat látom Katie-ben, aki az Instagramon mindenkinek azt közvetíti, hogy londoni élete tökéletes: csupa napsütéses, bulizós, barátokkal együtt lógós képet posztol - naná, ki akarna a szürke, esős Luxem Londonról képeket csinálni és közzétenni? Aztán, kivételesen a problémafelvetés is valid: Katie elveszti a munkáját, de nem meri bevallani az apjának, mert nem akar neki csalódást okozni. És izgalmas a cselekmény: ki kell nyomozni, hogy a főnökét miért akarják kirúgni és ki (és hogyan) vezethette félre. Persze van benne szerelmi szál, anélkül nem Kinsella egy Kinsella, de eddig messze ez a legjobb könyve, amit a Boltkóros-sorozat óta olvastam. 10/10.

Don't tell the groom - Don't tell the boss - Don't tell the brides-to-be

Egyedül az bosszantott ebben a trilógiában, hogy minden olyan iszonyú könnyen ment Pennynek. Egy csomószor állították olyan kihívás elé, amiből lehetett volna bonyolultabb cselekmény, ami szülhetett volna több problémát, de nem. 

Úgy általában a rendezvényszervezős szál bejött, kicsit magamat láttam benne, de egyébként egy elég bugyuta, anticipálható és sablonos történet (tudom, tudom, ez már a címekből is kiderül).

The Story of Our Life

Csak azt nem értem, miért kellett lelőni előre a poént. Én tökre drukkoltam volna szegény Colmnak, hogy ne legyen agydaganata és ne haljon meg, de már az első oldalon kiderült, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. Ennek ellenére, mert ilyen az emberi természet, én titokban mégis végig reménykedtem, hogy tévedés, hogy csak vicc volt, hogy majd kiderül, hogy az első fejezet kamu. De nem. Szomorú volt és nyomasztó, és nyilván ilyen könyveket akkor kell olvasnom, amikor az egyik legjobb barátom rákos. A poénlelövés ellenére élvezetes és lebilincselő volt, 10/10.

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Tudom, volt már! De angolul. Annyira kiakadtam azon, hogy nem tetszett, és hogy viszont mindenki másnak meg de, illetve hogy én azért elég nagy HP-fan vagyok ahhoz, hogy ez meglepjen, hogy végiggondoltam, hogy miért van az, hogy akivel csak beszéltem erről, szerette a könyvet, én meg nem... És arra jutottam, hogy azért, mert ők magyarul olvasták. És igen, ez megért nekem +5000 Ft-ot. 

És igazam volt. Magyarul sokkal élvezetesebb volt, és még úgy is izgatottan "lapoztam" tovább mindig, hogy már olvastam pár hete/hónapja angolul - alig emlékeztem, mi is volt a sztori. Szóval elnézést és vissza az egész, tök jó volt. :) 10/10.

Álmodj szépeket

(Ez az utolsó, aztán megyek aludni - a szerk.)

Jaj, ez nagyon cuki, kedves, szomorkás, vicces és közvetlen volt. Sose olvastam Gramellinitől semmit, de annyira bejön a stílusa - köszönet Matolcsi Balázs fordítónak! -, hogy szerintem nemsokára utánanézek a többi könyvének, ha van. Kicsit Gasperinire emlékeztet, de kevésbé érzelgős. Sajnáltam, amikor vége lett. A sztoriról nem írok, mert mindegy is. 10/10.