Hát ez, wow. Ha nem február lenne még csak, azt mondanám, az év legjobb könyve. De így is jó eséllyel indul ezért a címért.
Ruth fekete nővér, a szülészeten dolgozik húsz éve. Egy nap egy olyan kisbabát kell ellátnia, akiknek a szülei nyíltan rasszisták, és arra utasítják a főnővért, hogy Ruth nem érhet a gyerekükhöz semmilyen körülmények között. A főnővér ahelyett, hogy kitenné őket a szülészetről, tudatja Ruthtal, hogy ehhez kell magát tartania, Ruthnak ez érthetően rettenetesen rosszul esik. Amikor a kisbaba kb. 5 napos, körülmetélik, és úgy adódik, hogy Ruth az egyetlen az osztályon, aki vigyázni tud rá, a két másik nővért elhívják sürgős esetekhez. Mivel csak húsz percről van szó, Ruth abban bízik, hogy ez alatt az idő alatt hozzáérnie tényleg nem kell a gyerekhez, így a feladatát is ellátja és a főnöke utasítását sem szegi meg. Természetesen nem született volna regény az egyébként valós esetből, ha a kisbabának nem állt volna le a légzése.... Ruth válaszút előtt áll: szegje meg a nővéri esküjét és engedelmeskedjen a felettesének vagy fordítva?
A kisbaba meghal, Ruthot pedig gyilkossággal vádolja és bepereli a rasszista pár.
Amellett, hogy rendkívül fontos a téma, amit Picoult nagy érzékenységgel dolgoz fel és érezteti a mindennapi rasszizmust, amit fehérként én észre sem veszek, az nagy zsenialitása a könyvnek, hogy nem csak a "jók", hanem a "rosszak" szemszögét és megmutatja: a történetet felváltva meséli Ruth, Ruth államilag kirendelt ügyvédje, és a halott csecsemő apja. Megrázó az embernek azzal szembesülni, hogy együttérez egy, a fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszistával. 10/10.
