Pillanatragasztó

Még szerencse, hogy még év végén olvastam ki ezt a kötetet, mert különben elég nyomasztóan indulna 2015. Nehéz volt minden novella végén elhitetni magammal, hogy a következő majd biztos nem lesz ennyire szürke és nyomorúságos és borzalmas és rémes és szomorú. De az lett. Ennek ellenére vagy épp ezért, egyértelmű 10/10.

Bridget Jones naplója 1-2.

Hát ez halálos volt! Emlékszem, hogy egyszer mintha már olvastam volna az első kötetet, és mintha nagyon nem kötött volna le; akkor még biztos kifinomultabb volt az ízlésem, mert a gimnáziumi kötelezők miatt a magas irodalomhoz voltam szokva... :P Jó, most se a sztori volt az, ami igazából olyan nagyon izgi volt, bár a második kötetben a thaiföldi drogbotrány azért elég meglepő fordulat volt, na de a nyelvezet! Hát azon beszartam! Annyira kilóg a kapanyél "Bridzsi" szájából, hogy az hihetetlen, és annyira viccesen fogalmaz, és ez természetesen Sóvágó Katalin fordító érdeme legelsősorban. És még egy etimológiára is rájöttem a második kötetnek köszönhetően: "faséban vagyunk", mondja Bridget, ma már fasírtat mondanánk, ha már (de a könyv és fordítása 2000-ben jelent meg), de ebből rájöttem, hogy ez a francia facher, faché (haragudni, haragos) szavakból jön. :)

A kedvenc szereplőim Bridget szülei - ennyi baromságot összehordani! - na és persze Richard Finch, Bridget főszerkesztője, aki szintén legalább ennyi baromságot hord össze, de milyen stílusban! :D 

Egyértelműen 10/10, és remélem, a harmadik rész is legalább ilyen ízes lesz. 

(Ha a boltkóros-sorozat Bridget Jones-parafrázis/utánérzés akar lenni, akkor iszonyatosan gyenge próbálkozás, főleg ha az erőltetett internetes és egyéb "modern" szlenget nézzük.)

Szökés Auschwitzba

Eleve kételkedtem a sztorinak a valódiságában, amikor elolvastam a fülszöveget, de annyira megragadott, amennyit elolvastam az első belelapozáskor, hogy kértem karácsonyra és megkaptam. Ki is olvastam egy nap alatt, de a kételyeim nem múltak el, sőt… Számomra hihetetlen, hogy bárki, aki Auschwitz (III.) közelébe kerül, szeretné személyesen megtapasztalni, hogy bánnak ott a „csíkosokkal”. Csak úgy, hogy tudja. Ráadásul az előzmények alapján addigra „Gingy” eléggé le volt harcolva lelkileg és fizikailag is, szóval érthetetlen, hogy miért akar a szörnyűbbnél még szörnyűbbet látni és szagolni. 

A ruhacserés akció, amiről a fülszövegben úgy írnak, mintha heteket, de legalábbis hosszú napokat ölelt volna fel, igazából kétszer egy nap (és egy-egy éjszaka). Kiábrándító, mert én azt vártam, hogy kiderül, Avey azzal mentette meg valakinek az életét, hogy helyet cserélt vele (végleg). Erre kiderül, hogy kíváncsiságból kétszer bement a táborba, hogy lássa és továbbadja, ami ott zajlik, és örült, amikor visszamehetett a hadifogoly-részlegbe (ami persze érthető). 

Az olvasást magát élveztem, de nagyon rossz érzés volt, hogy folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy vajon ebből mennyi igaz. 

Viszont óriási pozitívum, hogy hosszasan kitér arra, mennyire lehetetlen a tábori élményekről beszélni a „normális” világban, és hogy mennyire nem lehet összeegyeztetni egyáltalán a kettőt. Volt egy nagyon jó mondat, most nem emlékszem, valahogy úgy hangzott, hogy „már meg se próbáltam erről beszélni, tudtam, hogy csak üveges tekintetekkel és hitetlenkedéssel találkoznék”. 8/10.

Eszti babája

Ez a könyv nagyon kellemes volt, meg olvastatta magát, és borzasztó megrázóan is kezdődött, de baromira nem arról szólt, amiről a fülszöveg szerint - mondjuk az se volt túl konkrét, de ez, meg a cím meg az első, címadó (!) novella alapján én a holokausztra következtettem, amit elvétve valóban tartalmazott... És ez minden, amire emlékszem, pedig egy hete olvastam. Úgyhogy 7/10.

Kisgyerekek emlékiratai

Fú, az első pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire fikció... és igazából még az egész kötet végigolvasása után sem tudom. Vagyishát tudom, based on a true story. Elgázolt, bennégett, leesett, belefulladt stb. kisgyerekekről van szó, a legextrémebb, amikor a szerveiért ölik meg az egyik gyereket, aki arra gondol a halála után, hogy a szülei biztos nagyon szomorúak lesznek, amiért átverték őket az emberrablók. Az összes történet E/1-ben van, és a gyermeki látószög és naivitás keveredik a felnőtt keserűségével - nyilván, hiszen több olyan gyerek is "megszólal", aki meg sem született, vagy pár hónaposan halt meg. Szociológiai tanulmánynak is elmenne, tényleg annyi ismerős társadalmi jelenség (tünet!) veszi körül a tragédiákat. Nem tudom, P. Sz. honnan vette ezeket, elolvasni is elég nyomasztó volt, bár folyton tesz róla, hogy azért humoros is legyen, de megírni... Szerencsére rémálmaim azért nem voltak. 9/10.

Kegyetlen ifjúság | Keserű mandula

Na, ez már inkább! Mindkét regényben Zsuzsi/a a főszereplő (nem ugyanaz a Zsuzsa), és mindkettő nagyon nyomasztó. Az első árvaházban játszódik, ahova Zsuzsi annak ellenére kerül, hogy az anyja él, de azt meséli mindenkinek, hogy meghalt, és végül tényleg meg is hal. Ebben a regényben Palotai nagyon kidomborítja a pubertást ("kezdődő mellecskék", brrr), Zsuzsinak pont akkor jön meg az első menstruációja, amikor hazaszökik a még épp élő anyjához (aki amúgy elvetél és abba hal bele). 

A másik Zsuzsának meg elviszik a férjét egy, a Rajk-perhez kapcsolódó koncepciós per után, és 4 évig nem tud róla semmit...

10/10.

De most egy ideig nem olvasok Palotai Borist, azt hiszem :P

Pokróc az ablakon

Fú, nem tudom, iszonyú tömény volt ez a 15 vagy hány novella, főleg egy szuszra, de nem lehet őket nem egy szuszra olvasni, annyira rövidek, és visznek. Színtiszta negyvenes-ötvenes évek, családok, gyerekek, szerelmespárok, a stílus mindenhol tök egyforma, még a kifejezések is ismétlődnek, és az egész olyan... naiv. Annyira tipikusan csíkoskönyves megfogalmazás, hogy az már szinte rossz. Van Palotai Borisnak egy regénye, amit nagyon szeretek, a Viharos mennyország, az egész könyvnek teljesen jó ebben a stílusban. De ezek a novellák... De magukkal ragadtak, mert vártam, hogy mikor lesz már egy, ami kilóg. Nem volt. 7/10. Ja, és még egy mínusz, hogy szerintem ezt férfiak nem tudnák elolvasni, annyira női-író ez a Palotai Boris. 

Édes életünk

Hm, nem is tudom... A két kisregény közül az elsőn nagyon nehezen jutottam túl, nekem sok volt benne a filo-pszichológiai eszmefuttatás, és nem is nagyon éreztem, hogy bárhova vezetne. Ebben a lelki szál erősebb volt, de nem tudtam azonosulni vele. A második sokkal jobban tetszett, élőbb volt, humoros, csapongó, szilaj. Kompenzálta az elsőt, 8/10.

Rosemary gyermeke

Ezt a könyvet nemcsak, hogy elolvastam, de megvettem. Megláttam, bevillant, hogy még a Szívek szállodájában is megemlítik (amikor Dean és Rory először találkoznak), úgyhogy gondoltam, klasszikus. Kell. El is olvastam még aznap (kb. egy hete).

Brrrrrr, iszonyú nyomasztó! És azóta is folyton eszembe jut. Zseniálisan megírt könyv, bár ponyva a javából, de annyira odaszögezi az embert és folyamatosan rettegésben tartja, hogy az irodalmi csoda. 10/10. Olvastam, hogy van folytatása is, de nagyon rosszakat írnak róla, úgyhogy még nem tudom, elolvasom-e. És szinte biztos, hogy a filmet nem merem megnézni...

A Fiú evangéliuma

Hát, alapvetően nagyon érdekesek az evangélium-parafrázisok (Fogság, Daniel Stein, tolmács, L'Évangile selon Pilate és biztos van még pár, csak nem jut eszembe), mert mindegyik valami új aspektust visz a Jézus-sztoriba. (Erről jut eszembe, az egyik tanárunk csütörtökön azt kérdezte halálosan komolyan, "de milyen vicces lenne, ha Jézus másodszor is eljönne, nem?", mire én nem tudtam megállni, és azt mondtam, "különösen azoknak, akik szerint először is eljött"... wtf wtf wtf) Hát ez a Norman Mailer viszont baromira az égvilágon SEMMIT nem tett hozzá az evangéliumhoz, pedig ahhoz volt bátorsága, hogy E/1-ben mesélje el Jézus 33 évét. De ennyi. Csalódás! 3/10.

Zsál

Ennek a könyvnek minden egyes szaváról egy dolog jut eszembe: miért vagyok még mindig Magyarországon?...

10/10. Bächer Iván, nyugodj békében.

Éva lányom

Hát, mit mondjak. A legrosszabb dolog, ami egy könyvvel történhet, hogy a hátán a fülszövegben konkrétan leírják, hogy mi lesz a vége. De napra pontosan, hogy mikor fog félbeszakadni a napló, mert a kislányt elviszik. És persze, az emberben viszonylag kevés a kétely azzal kapcsolatban, hogy mi is lehet vajon a vége, lesz-e happy end, de annyira rossz volt, hogy a fülszöveg esélyt se adott arra, hogy reménykedjek, vagy hogy érdeklődve olvassam. A kiadónak mínusz száz pont. 

P.S. I love you

Hát nem tudom, mennyire volt jó ötlet pont ezt olvasni az esküvő előtt, után és a nászúton... Nyilván az ember rögtön arra gondol, hogy ez vele is megtörténhet, és milyen borzalmas lehet, és egyáltalán. Ráadásul pont akkor voltunk az óceánparton, amikor Hollyék Spanyolországban nyaraltak, szóval teljesen szinkronban voltunk. Nagyon belejöttem amúgy az angolul olvasásba :) Visszatérve a könyvre, eléggé kiszámítható volt, de azért voltak meglepő fordulatok, és összességében eléggé élveztem, úgyhogy 9/10 (-1, mert túl nyálas).

Mikve, a titkok háza

Szóval, amikor már láttam, hogy a lengyel könyv nem fog sokáig tartani, cuccostul - mert ez már a reptérre menet volt - bementem a Libribe, hogy veszek valami majdnem-limonádét valamilyen nyelven, oszt' jó lesz. De egyik majdnem-limonádé sem nyerte el a tetszésemet, pedig volt egy pár, úgyhogy gondoltam, maradok a jól bevált zsidóknál, és akkor megláttam ezt a könyvet, és bár drága volt, megvettem. 

Teljesen másra számítottam, regényszerűbbre. Ez egy ismeretterjesztő könyv, tulajdonképpen a mikvében készült riportok gyűjteménye egy gój tollából, aki mint egzotikus lényekre tekint a zsidó nőkre, és különböző kérdéseket tesz fel nekik vallással, szexualitással, en bloc a női léttel kapcsolatban. Érdekesnek érdekes, de valahogy nem köt le egyáltalán. Amikor van egy-egy sztori, az nagyon jó, de rengeteg a nettó vallási okfejtés, amik lehetnének jól megírva, de olyan szárazak... Nem is olvastam ki egyébként, még van vagy 30 oldal. 6/10.

Ja wam pokażę!

Napok óta azon törtem a fejem, hogy ugyan mit olvastam az angol könyvek előtt, és az rémlett, hogy vittem magammal a Barretstownba, de az is, hogy már a repülőn kiolvastam (és mivel ezt láttam előre, vettem egy kevéssé szórakoztató, de annál érdekesebb könyvet, amiről majd a következő bejegyzésben lesz szó), és akkor ma, a rendrakásnak köszönhetően előkerült!

Ó, hát ezt a könyvet nagyon szerettem - leginkább hálás voltam, hogy annyira egyszerű szókinccsel, sok párbeszédel és hétköznapi, anticipálható élethelyzetekkel operál, hogy fel sem tűnt, hogy lengyelül van. Szórakoztató, mondhatnám, limonádé, és magyarul szinte biztosan derogálna ilyesmit olvasni, viszont így lengyelül megvan az az illúzió, hogy mégis valami komolyabbat olvastam. Szóval 10/10. 

Summer at the lake

Ezt a dublini reptéren vettem:

Ezen elég lassan rágtam át magam, mert közbejöttek más könyvek (pl. az előző). Meg azért is, mert kicsit úgy éreztem, csak az utolsó 100 oldalon indul be a cselekmény, de akkor aztán nagyon. Azt sajnálom, hogy félbemaradt az Esme-Marco szál, persze sejthető a folytatás, de ha már ennyire explicit volt minden más, ez is belefért volna. Tanultam egy csomó új szót :-)

8/10, mert amikor már beindultak a dolgok, rém izgalmas volt, és minden oldalon kiderült egy-egy új fordulat... :)

Wedding girl

Fú, jó régen nem írtam ide... már nem is emlékszem, mi mindent olvastam azóta, de ezt például biztos:

Ez egy nagyon cuki könyv, egyszerolvasós-eldobhatós, Londonban vettem, egyértelműen a címe miatt (kicsit monotematikus vagyok mostanában, na). Igazából nem nagyon tudtam magam beleélni, vagyis a meleg-szálba igen, mert az nagyon megrázó volt, de az, hogy Milly azt gondolja, a férjhezmenetele nyom nélkül marad 10 évig és senki nem tudja meg, hogy férjnél van, annyira irreális és elképzelhetetlen, hogy a történetnek ezt a vonulatát leginkább hitetlenkedve olvastam.

Mondjuk az egy nagy előnye, hogy angolul van. Hát, olyan 7/10, mert azért elég szórakoztató.

Wakacje Mikołajka

Azaz A Kis Nicolas nyaral, amit magyarul/franciául vagy ötvenszer olvastam és kívülről tudok (mint a többi kis Nicolas-történetet is), és ezt a lengyel példányt két hete kiselejteztük a Lengyel Intézetben, gondoltam, lecsapok rá, mosolyogni jó lesz. És valóban, sőt, még új szavakat is tanultam belőle. A kis Nicolas minden nyelven zseniális! 10/10.

Pamiętnik

Vagyis Dawid Rubinowicz naplója. Na, ebből már sokat nem értettem, és kulcsszavakat, de persze azért a sok egy részét ki tudtam következtetni. Fantasztikus a nyelvezete, van benne egy csomó német szó lengyelre átírva, meg tájnyelvi szavak, meg olyan szavak, amik 1942-ben még léteztek, ma már nem. És a nyelvtana is remekül tükrözi a 70 évvel ezelőtti nyelvi állapotot. 

Nyilván a kisfiút, aki 14 éves volt ekkor, kb. 3 hónappal az utolsó szó leírása után meggyilkolták. 

Sárgaláz

"Két kisregény" helyett inkább azt kellett volna írni az elejére, két lidércnyomás. Az első még hagyján, bár attól is végig összeszorul a szíve az olvasónak, meg a torka, és várja a feloldozást, de hiába. De a második, amit egyébként a 76-os trolin olvastam, az meg is ríkat. Nyomaszt, végig, és itt sincs feloldozás, sehol sincs. Csak bámulok ki a busz ablakán, nem is látok semmit, de reménykedem, hogy na most, most majd meg lehet könnyebbülni, és nem. 

És a világ Gézáira és Gizijeire gondolok, akik ma is ugyanilyen helyzetben vannak, és akikről nem is tudunk, meg akikről tudunk, csak nem teszünk értük semmit, mert nem tudunk, vagy mert így kényelmes. A lidércnyomás tovább tart a könyvnél... 10/10.

Tak było

Vagyis Így történt. Hosszú idő óta ez az első lengyel könyv, amit végigolvastam. Táboros-visszaemlékezős, de E/3-ban, és az a nő, akiről a legtöbbet szó van benne, nem zsidó. Szóval holokauszt is meg nem is. És sok mindent nem értettem belőle, viszont tanultam egy csomó új szót, pl. tetű. :P 

Nem pontozom, de jó volt nagyon, ami abból derül ki, hogy bár sokat nem értettem, mégis fennakadás nélkül végig tudtam olvasni, és mindig vártam, hogy mikor folytathatom már.

Klara nemet mond

Ezt a könyvet már jó egy hónapja olvastam, csak valahogy nem volt érkezésem/kedvem írni róla. Igazából sajnálom, hogy magyarul olvastam, mert az eredeti franciát biztos jobban élveztem volna. Ez se nyelvileg, se tartalmilag nem volt jó. Persze végigolvastam, tartozom ennyivel a hatmilliónak és magamnak. De 3/10. 

Te döntesz

Cuki. Őszinte. Néha idegesítő, néha szívszorító. A stílusa elég semmilyen, habár az oldalanként három "imádtam" inkább negatív irányba befolyásol, de alapból (sic) teljesen rendben van. Igazából három dolog: 1. meglepett a szegénység, 2. hiányzott a FB-oldal mint a hírességhez meg pénzgyűjtéshez vezető út egyik fontos momentuma, 3. hiányzott, hogy a könyv keletkezéséről egyáltalán nem volt szó. 

És persze Mosolyka "csak" leírta, hogy mi történt vele az elmúlt 25 és fél évben, szóval irodalmi értéke semmi, de nem is ezért szerettem imádtam. 8/10.

Sarah kulcsa

Ez a bejegyzés annak a története, hogy hogy lehet 367 oldalt elolvasni három óra alatt (óránként 100+, percenként majdnem 2 oldal). Például úgy, hogy az ember kezébe nyomnak egy ilyen, erőst bestseller-szagú, de közben zsidó-kislány-rohan-a-búzamezőn könyvet, amit muszáj elkezdeni és befejezni. Előrebocsátom, hogy 10/10, az erős bestseller-szag és a mégoly valószínűtlen elemek ellenére is.

SPOILER!

.
.
.

A történet két szálon fut, és az első 50 oldalon csak az egyik szál tűnik érdekesnek: a kislányé (dőlt betűvel), akiről E/3-ban tudjuk meg, hogy a családjával együtt a Vél' d'Hiv'-be viszik 1942. július 16-án. A családjával, azaz a szüleivel. Az öccsét bezárja egy ügyesen elrejtett szekrénybe egy üveg vízzel, a macijával, egy képeskönyvvel, és megígéri neki, hogy visszajön érte, és magával viszi a kulcsot. Tehát hármójukat elhurcolják a "téli kerékpárstadionba", sok más kisgyerekes családdal együtt, és nem tudják, mi lesz velük.

A másik szálon Juliát ismerjük meg E/1-ben (és álló betűkkel), és az első 50 oldalon tényleg nem igazán derül ki, hogy neki mi köze az egész sztorihoz, én azt tippeltem, hogy ő lesz a már felnőtt kislány lánya/unokája. (Egészen sokáig ezt gondoltam, vagy a 300. oldalig...) Na, de nem, hanem ő egy amerikai újságírónő, aki Párizsban él a francia férjével, és egy ott működő amerikai lapnak dolgozik, és egyszer csak azt mondja neki a főszerkesztője, hogy na, jön a Vél' d'Hiv'-razzia 70. évfordulója, írjon erről. És akkor Julia elkezd utánaolvasni, kérdezősködni, interjúzni... És kiderül, hogy a lakás, amelybe épp készülnek beköltözni a férjével és a kislányával, és amely valaha a férje nagyanyjáé volt, még régebben pont azé a családé volt, ahonnan a kislányt...

... a szüleivel és a rengeteg többi gyerekes családdal együtt a beaune-la-rolande-i gyűjtőtáborba vitték a Vél' d'Hiv'-ből. Kb. egy hónapot tölthettek ott, közben elszakították a gyerekeket a szüleiktől, akiket Auschwitzba vittek. De a kislánynak, akinek a nevét még mindig nem tudjuk, és egy barátnőjének, Rachelnek, sikerül megszökni, mert a szögesdrót alatt pont van annyi hely, hogy egy gyerek átcsusszanjon (ez kísértetiesen emlékeztet A csíkos pizsamás fiúra, csak az ellenkező irányban), és ahol egy gyerek átfér, ott kettő is, ráadásul pont az a csendőr őrzi a kerítést, akit a kislány még otthonról ismert, és aki (vö. mégoly valószínűtlen elem) lecsap rájuk, de aztán kiengedi őket, sőt, még pénzt is ad nekik. A két kislány meg árkon-bokron menekül, végülis egy idős házaspár segít nekik, de sajnos Rachel vérhasa miatt orvost kell hívni, aki meg feljelenti őket, ezért jönnek a csendőrök és Rachelt elviszik, és bár nem tudjuk, hova, azért sejthető. Sarah pedig, akinek közben megtudjuk a nevét, folyamatosan mondogatja, hogy muszáj visszamennie Párizsba, mert ott van az öccse, aki várja. Végül a házaspár enged, és nemhogy elengedik, de elkísérik Párizsba, ahol gond nélkül eljutnak addig a házig (mégoly valószínűtlen elem n°2), ahol Sarah-ék laktak, felmennek, Sarah becsenget...

... és Julia apósa nyit ajtót, 12 évesen. Nem egészen érti, mit akar a kislány, de a kislány nem is mond semmit, csak odarohan a rejtett szekrényhez a kulccsal, amit egész eddig (kb. 3 hónapig) magánál tartott, és kinyitja a szekrényt, ahol már csak az öccse holttestét találja. 

Borzalmas, borzalmas. Ezután Sarah története nincs nagyon részletezve: azzal az idős házaspárral, akik befogadták, visszamegy Orléans-ba, aztán huszonévesen kiköltözik az USÁ-ba, férjhez megy, lesz egy fiuk, William, végül negyvenévesen öngyilkos lesz, de ezt csak a könyv szinte-legvégén tudjuk meg.

Julia pedig mint az őrült veti magát Sarah felkutatásába, és meg is tudja mindazt, ami a fenti bekezdésben áll. Közben teherbe esik, de a férje, aki már 50 éves (J. meg 45!), nem akarja a gyereket és ultimátumot ad neki: vagy ő, vagy a gyerek. Egészen 2002. júl. 16-ig (!) úgy fest, Julia őt választja és elveteti a gyereket, de aztán, amikor már csak félóra van az operációig, meggondolja magát. Úgyhogy végül megszületik... Sarah :) A férjjel szétmennek (amúgy is szeretője van), és a két leányzóval Julia New Yorkba költözik, ahol (mégoly valószínűtlen elem n°3) véletlenül összetalálkozik Williammel, akivel szorosan egymásba olvad a tekintetük (blöá)... Itt a vége, fuss el véle!

Az uzsonnatolvaj

Hát ez egy óriási pozitív csalódás volt! A könyv már évek óta hevert parlagon, jobban mondva polcon, és emlékszem, hogy többször el is kezdtem, de valahogy nem jutottunk dűlőre, Montalbà és én. Pedig... ez egy zseniális fickó! A nyomozási sztori maga is érdekes, de az (ön)iróniának és a szeretetnek ez a keveredése valami fantasztikus. Ez a legjobban a nyelvezeten jön át, és itt szeretnék köszönetet mondani Lukácsi Margitnak, aki fordította. Tényleg, erre a nyelvezetre nincsenek szavak, inkább idéznék.

- Főnök, maga az magába'?
- Catarè, én vagyok az magamba'. Telefonált valaki?
- Igen, főnök. Ketten Augello úrnak, egyvalaki...
- Catarè, szarok mások telefonjára!
- De hát pont minutomba' kérdezte tőlem!
- Catarè, telefonált valaki nekem magamnak? (101. o.)

Catarella belépett, és büszkén előhúzta a névjegykártyánál alig nagyobb számológépet.
- Mit számolsz te ezen, Catarè?
- A napokat - hangzott a rejtélyes válasz.
- Nemsoká visszaadom, majd gyere érte.
- Főnök, csak hogy tudja, néha meg kell peccingetni.
- Hogy értve?
Catarella félreértette, azt hitte, főnöke a szót nem érti. A küszöbről kiszólt a többieknek:
- Hogy van az rendesen taljánul, hogy peccingetni?
- Taszajtani - tolmácsolt valaki." (162. o.)

Hova álljanak a belgák?

Meggyőződésem, hogy ha nem olvastam volna A tengert, ebből a könyvből egy szót nem értettem volna. Vagy lehet, hogy értettem volna, hogy miről szól úgy nagyjából, de rengeteg minden csak lógna a levegőben. Így viszont felismertem A tenger szereplőit, eseményeit, azonnal képben voltam a raktárral, a külföldre származott gyerekekkel, férjekkel, apákkal, lányokkal, vissza-visszatérő szereplőkkel. 

Ez is szép, és nekem talán ez lett a kedvenc "történelmi" "regényem" Fehér Klárától. Folyton ugrál az idősíkok között, de nem vadul, hanem szépen, barátságosan, hogy aki nincs rá felkészülve, az is megértse. Mégis, kevésbé nyálas, mint A tenger, és kevésbé szájbarágós-pöttyöskönyves-hatásvadász. Sokkal komolyabban kell és lehet venni. Annyira tetszett, hogy elolvasás után azonnal kölcsön is adtam valakinek... :) Szóval 10/10.

A sivatag lányai

Már olvastam egy Dirie-könyvet (La fleur du désert, A sivatag virága), szerencsére franciául, így szerencsére nem jött annyira testközelbe a probléma, amiről az összes könyve, így ez is szól: a női nemiszerv-csonkítás hagyománya arab országokban és az onnan Európába származott bevándorlók körében. Borzasztó, hogy ilyen létezik ma, a 21. században - igaz, a könyv 2006-os, tehát nem tudom, mostanra javult-e a helyzet, de valószínűleg nem (sokat). Brr! A könyv egyébként tanulságos, jó, hogy elolvastam, mondjuk irodalmilag nem egy nagy durranás, inkább egy kötet riportokból, interjúkból, csak akkor azt úgy is kellett volna kiadni. De mindegy, így is jó volt, 10/10.

Házasságom története

Hát ez valami minősíthetetlenül alja könyv volt. Nem is minősítem. Kap 3 pontot, mert annyira azért nem volt szar, hogy ne olvassam végig. És voltak benne cuki pillanatok. 

Lány a pincében

Hát ez egy nagyon megrázó, magával ragadó, de ugyanakkor hatásvadász és elfogult könyv volt. A polcról a címe miatt vettem le, aztán nagyon megörültem neki, hogy igen, valami rémlik valami hihetetlen sztoriról, hogy egy gyerek előkerült, vagy mi. Hát igen. Ennek utána lehet olvasni, van Nataschának saját weboldala, fent van a neten egy csomó interjú is, meg mindenféle infók, hihetők és hihetetlenek, igazak és kevésbé igazak.

Részemről egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy több mint nyolc évig fogságban tartott gyerek hogy nem őrült bele ebbe? Pláne, hogy az első hat hónapban nem engedte ki az a mocskos állat a cellájából sem, és bár ott bent "mindene" meglehetett, amije egy korabeli gyereknek megvolt, a friss levegő, a beszélgetőtárs, a mozgás, stb. hiánya, de főleg a teljes csend, kizárt dolog, hogy bárki ép ésszel-lélekkel-testtel túlélje. Jó, tudom, ez nem hit kérdése, láthatóan túlélte, hiszen ott pózol a megjelent könyvével a Szerémi úti villamosmegállóban, de akkor is. Az meg, hogy nem beszél a mocskos állattal való kapcsolatáról, hogy most akkor volt-e szexuális kapcsolatuk, megerőszakolta-e, stb., szintén érthetetlen. Arról nem is beszélve, hogy hogy lehet az, hogy nyolc év alatt egyszer sem próbált megszökni?? 

A könyv maga hemzseg a fordításszagú részletektől és fordítási hibáktól, pontatlanságoktól (elég könnyű rájönni, mert angolul jelent meg eredetileg), és ISZONYATOSAN sok benne az (ön)ismétlés, ami azért is idegesítő, mert az ember kifejezetten azt várja, hogy haladjon már a sztori - még ha tudja is, mi lesz a vége -, ehelyett elolvashatja ugyanazt harmadszor. Ezért, és nem a tartalma miatt, pedig azon is volna mit kifogásolni, persze nem a Nataschát illető részeket, hanem a szerzők személyes véleményét, ami elég egyértelműen átjön, szóval 6/10.

Égő gyertyák

Ebben a könyvben az a pláne, hogy Bella Chagall a férje, Marc kérésére írta, hogy az megismerhesse a felesége gyermekkorát. A többi - zsidó ünnepek, fantasztikus hangulat, gyönyörű nyelvezet. Gyerekszemmel ilyen volt egy békés, oroszországi zsidó kisváros élete. 10/10.

A bécsi tolmács

A tartalom szuper, hihetetlen, néha gyomorforgató, de mindenképp tanulságos tolmácskalandok a bécsi Sicherheitsbüro berkeiben. A szerkesztetlenség borzasztó, sehol egy enter két bekezdés között, néha konkrétan olvasás közben elvesztettem a sort, hogy épp hol tartok... Emiatt csak 10/7.

Alföldi színháza - Öt nemzeti év

Hát most mit mondjak? Túl kevésszer voltam ez alatt az öt év alatt a Nemzetiben, ez világos, de azért az Aföldit nagyon szeretem, és a kritikákat is mindig elolvastam. Két-három darabot láttam csak, de most a könyvből megtudtam, milyen volt a másik ötven, amit nem. Ez egy elég szubjektív könyv, a Csáki Juditnak megvan a maga sajátos, megmondós-patetikus stílusa, amit lehet nem szeretni, én speciel szeretem, főleg, amikor egyetértek vele. 

Nagyon jó, hogy sok-sok színészinterjú szabdalja az évadok leírását, viszont nagyon nem jó, hogy egy egész fejezet szól arról, hogy Alföldi meleg és vajon a darabokban ez hogy tükröződik. Bulvár. Az alapkoncepció, hogy ti. Alföldi utólag fűz kommentárokat a már megírt szöveghez, az is nagyon jó. Nagyon nem jó cserébe, hogy Csáki sok kritikát idéz (talán saját magától is), de végjegyzet van, nem lábjegyzet, és hát nem lehet állandóan hátralapozni, hogy most akkor ez kitől, mikor, hol. 

Nincs pontozás, ez egy ilyen szubjektív-igaz történet. Egyszer élünk.