Oszkár és Rózsa mami

Hogy lehet a halálról 98 oldalon keresztül szórakoztatóan írni? Mondjuk így, ahogy E-E. Schmitt tette. Ezzel a könyvvel csak az az óriási baj, hogy hiteltelen. Szerintem egy tízéves gyereknek, még ha rákos is - ők sokkal felnőttebbek - nincs ilyen humora, fantáziája, öniróniája. Persze cuki, csak mese habbal. Viszont lehetne hosszabb, részletesebb, megrázóbb. 4/10.

Sós kávé

Igaz történeteket nem lehet pontozni.

Mindegy is, melyikünknek van igaza. Engem mégis foglalkoztat. Mintha újra és újra lejátszanám magamnak a filmet, hátha egyszer nem az lesz a vége. Hátha egyszer minden jóra fordul. Kényszeresen olvasom a visszaemlékezéseket. Nem csak Kertész Imrét, Primo Levit, a többi “nagyokat”. A rosszul megírtakat is. Ugyanezzel a várakozással. Vagy a perverz vággyal, hogy átéljem újra és újra, amit akkor én magam nem éltem át. Amiért valahol a lelkem mélyén szégyellem magam. Nem ér később születni. Egyszerűen csalás. Mert mindig jön a kérdés: mit csináltam volna én, ott, akkor. (135. o.)

Egy évem az Írás szerint

Fú, hát ezt a könyvet nagyon váltakozó érzésekkel olvastam. Az eleje nagyon-nagyon tetszett, minden oldalon volt valami, amitől hangosan felnevettem a buszon. Aztán a közepe felé kezdett ellaposodni, sokkal több lett benne a "teológiai" eszmefuttatás, a vége pedig újra felpörgött, de a vicces aspektus valahogy nem tért vissza. 

Jó ebben a könyvben, hogy sokat lehet megtudni belőle a különböző vallásokról, a Bibliáról, az érthetetlen parancsolatokról... Rossz viszont, hogy olyan tipikus amerikai "I once was lost but now am found"-feelinget közvetít (a közepétől kezdve, addig nem!), amiben én sajnos képtelen vagyok hinni. És ezzel az Amazing grace-idézettel el is értem ahhoz, ami a legeslegjobban zavart olvasás közben: a fordítás!!! Mivel ez egy inkább blog- mint regényjellegű írás, sok benne a kulturális utalás olyasmikre, amiket egy gój/nem amerikai/nem 35 éves/nem vallásos ember nem feltétlenül ért. Nos, ezek random vannak lefordítva. Például a szövegben zárójelben: 

Eddig a legfurább idevonatkozó emlékem a következő volt: Manhattan West Side-ján egy zsidó tárgyakat árusító boltban láttam egy gyerekeknek szóló videót egy pészachi vacsoráról Dom De Luise-zal, Shari Lewisszal és egy Lamb Chop (ürüszelet) nevű zoknibábbal. (290. o.)

Holott nyilván az eredetiben nem volt ott zárójelben, hogy "a chop of lamb".

Vagy lábjegyzetben vannak lefordítva - főleg könyvcímek -, de a fordítás (szerintem!) nem igazán jó, például: Reading The Bible Again for the First Time = A Biblia friss szemmel, The Know-It-All = A mindentudó okostojás (holott semmiféle irónia nincs a mondatban). Aztán van egy könyvcím, aminek két fordítása is van...: Daily Life in Biblical Times = 1) Mindennapi élet a Biblia korában, 2) Napi élet a bibliai korban. Ez annyira ciki! És a legjobb, az is egy lábjegyzet: Evangelicals Concerned = Aggódó/érdekelt/érintett evangéliumi keresztények. Nem is értem, ilyesmi hogy maradhat benne. Pedig volt lektor (legalábbis oda van írva a neve.) 

Na de ami a legeslegfelháborítóbb, a Western Wall-t "Nyugati Falnak" fordítani???!!!!! Még a legagnosztikusabb ateisták is tudják, hogy a Western Wall neve magyarul S-I-R-A-T-Ó-F-A-L. Úgy látszik, Gázsity Mila fordító alapműveltsége meglehetősen hiányos. 

A könyv amúgy, ha az eredetit veszi alapul az ember, 7/10. De ez a fordítás... mínusz nyolcas.