2018-12-31
Voices from Chernobyl
Most látom csak, hogy erről még nem írtam, pedig az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt. A stockholmi Nobel-múzeumban vettem egyébként. Önmagában az események leírása is érdekes, bár igazából nincs is benne leírás, inkább csak összerakja az ember a sok-sok személyes elbeszélésből, mi mi után történt, de ennél sokkal tanulságosabb és nyomasztóbb, amikor egyértelművé válik, hogy az embereknek, akik épp akkor ott dolgoztak, akiket odaküldtek a robbanás után takarítani, vagy akik csak a közelben laktak, senki nem mondta el, milyen iszonyú hatása lesz a levegőbe kiszabadult anyagoknak, hogy rákosak lesznek, meddők lesznek, beteg gyerekeik fognak születni, meg fognak halni. Akik tudták, mekkora veszélyben vannak, hallgattak, akik tájékoztatni akartak másokat is, azokat elhallgattatták. Nem világos, hogy a politikai vezetés (= Szovjetunió) mennyire volt tisztában a hosszútávú következményekkel, de az világos, hogy mindenkinek hazudtak, aki csak fel merte tenni ezt a kérdést.
On regrettera plus tard
Mondanom se kell, a könyvet a borítója miatt vettem meg elsősorban, de végül a tartalma is tetszett. Párhuzamosan fut két sztori, és persze a végén összeérnek a szálak: az egyik főszereplő a korábban játszódó történet főszereplőjének unokája. Ki is derül, hogy a korábbi főszereplő által elszenvedett traumáknak bizony komoly hatása van arra, hogy ő hogyan éli az életét. Kissé mesébe illő ugyan a jelenet, amikor ez egy darab, pszichológusnál tett látogatás alapján már ki is derül, miután a főszereplő 300 oldal óta szenved, de ezt elnézzük neki, mert eddigre mindenki drukkol már, hogy jöjjenek már össze Éric-kel. Happy end lesz, az olvasó pedig elgondolkodhat az intergenerációs traumákon. 9/10.
2018-12-29
Télikrumpligombóc
Sajátos nyelvezetű és stílusú, kedves kis( )regény egy kisvárosi rendőrről, aki mindenféle vélt és valós bűntényeket próbál felderíteni, és közben a saját életét kicsit rendbe tenni. Kicsit az Ovéra emlékeztet, bár a főszereplő annyira azért nem szeretetreméltó. 8/10.
Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)
Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.
My sister's keeper
Ez az első könyv, amit Picoult-tól olvastam, és eléggé földhöz vágott, főleg a vége.
Anna Fitzgerald ügyvédhez fordul, hogy beperelhesse a szüleit, amiért a beleegyezése nélkül oda akarják adni az egyik veséjét leukémiás nővérének, Kate-nek. Mindezt miután Kate kapott már tőle őssejtet, csontvelőt és vért anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, Anna mit gondol erről ("ő csak egy gyerek"). Ja, Anna direkt azért született meg, hogy Kate-nek csontvelőt "adományozhasson", az orvostudomány segítségével a szülei olyanra "csinálták", hogy tökéletes donor legyen. Kate nem akarja a vesét, elege van a tizenötéves harcból, de a szülei erőltetik. A bíró Anna javára ítél: nem kell semmilyen szervet adnia, ha nem akar. Mégis úgy alakul, hogy Kate megkapja Anna veséjét... 10/10.
Bodza Bisztró
Nagyon anticipálható, didaktikus tanmese arról, hogy az instagram és a budapesti pörgés rossz, a vidéki lassúság és a pillanat megélése jó. 5/10.
Evelyn hét férje
Közepesen igénytelen lektür egy filmcsillagról, aki hétszer ment férjhez, de igazi szerelme valaki más volt. Törtetés Hollywoodban, érdekkapcsolatok, titkos viszonyok, csúcs és mélypont. 7/10.
Lilac Girls
A borító eléggé félrevezető, mert azt hittem, a három főszereplő (Caroline, Kasia és Herta) fognak egyszercsak így összetalálkozni és majd együtt mennek tovább az élet ösvényén, ahh.
Hihetetlen, de eddig sose hallottam a ravensbrücki kísérleti nyulakról, nem is értem. Szinte makkegészséges, életerős fiatal nőkön azt próbálták bebizonyítani, hogy ha felvágják a lábukat, majd a nyílt sebbe mindenféle koszos, fertőző anyagot tesznek, akkor csak ettől nem fognak meghalni (Hitler megvádolt valami vezető orvost azzal, hogy katonák azért haltak meg, mert elfertőződtek a sebeik, és ennek az ellenkezőjét így kívánták bebizonyítani)... Nem is haltak meg, de embertelen fájdalmaik lettek és életre szóló traumát szenvedtek el, nem mintha ravensbrücki tábor önmagában erre nem lett volna elég. Szerencsére Caroline kijótékonykodja Kasiát és társait Herta karmai közül, és minden jó lesz, ha a vége jó, de összességében elég rettenetes és nyomasztó a történet, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a borító alapján tűnik. 10/10.
Khalil
Túlzás nélkül mondhatom, hogy 2018. legmegrázóbb olvasmánya. Amikor az ember azon kapja magát, hogy szimpatizál a terroristával és neki drukkol, na az egy eye opening pillanat: ők is emberek.
A 2015. november 13-i párizsi terrortámadás egyik résztvevőjének szemszögéből látjuk az eseményeket: neki is fel kellett volna robbannia, méghozzá a tömött metróban, de nem működött a mellénye. Utána pária lett, mert akik tudták, mire készül, azt hitték, gyáván megfutamodott, akik akik meg nem, azok a füle hallatára átkozták a terroristákat. Pedig ő csak üdvözülni akart, és mélyen hitt benne, hogy amit tesz, az az egyetlen helyes döntés. Egészen addig hitt ebben, amíg el nem vesztett egy hozzá nagyon közel álló személyt a pár hónappal későbbi brüsszeli terrortámadásban... Hogy ezután hogy dönt, amikor egy marrakeshi terrorakcióra megint kiválasztják robbantónak, az derüljön ki a könyvből; remélem, hamarosan lesz magyar/angol fordítása, mert NAGYON el kéne olvasnia mindenkinek. 10/10.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)