Mennyit adtál érte?

 

Durica Katarina harmadik tabudöntögető könyve, az előző kettőt is nagyon szerettem, úgyhogy ezt is amint tudtam, megvettem. Nem okozott csalódást, sőt.
"Fun fact", hogy ez már a saját kiadójánál jelent meg, és ennek a könyvnek a végén meg is magyarázza, miért a Piros Hó nevet kapta. 

Vigyázat, sok spoiler jön.

Osztálytalálkozó

 

A borító kétségkívül nagyon hívogató, és a fülszöveg is, különösen a kiemelt rész: 

"A megindító történetektől az abszurd írásokon át a már-már gonosz tréfákig vezet az út Rényi Ádám felnőtt mesekönyvében.

A Roald Dahl, Örkény István és Efrájim Kishon világát megidéző néhány perces novellák a közelmúlt és a jelen Magyarországán játszódnak, hősei többségükben ismerős karakterek, mégis jókora meglepetéseket képesek okozni.

A valóság ugyanis a feje tetejére áll ezekben a történetekben, és a rafinált fordulatoknak köszönhetően a szerző egy pillanatra sem hagyja ellankadni olvasója figyelmét. Meséljen akár szakító influencerpárról, egy önérzetes hentesről, gyanúsan magabiztos jósról vagy egy láthatatlanná váló tanárnőről, humor és elgondolkodtató tanulság kéz a kézben járnak ezekben a kisnovellákban.

A magyar irodalom-érettségiken is gyakran elemzett Osztálytalálkozóval együtt harminc írást tartalmazó könyv 2021. áprilisában kerül a boltokba a 21. Század Kiadó gondozásában."

Na most aki ismer, az tudja, hogy én Kishonon szocializálódtam; családilag az összes humoreszkjét fejből tudjuk és idézzük a mai napig, de időről időre szívesen újra is olvasom (a legutóbb épp két hete, de ez véletlen). De Örkény és Roald Dahl sem állnak tőlem távol, sőt. 
Ezeknek a novelláknak viszont egyikhez sem volt semmi, de semmi, de semmi köze. Úgy egyáltalán semmihez nem volt semmi közük; vagy nagyon anticipálhatóak voltak és legkésőbb a harmadik-negyedik mondatnál tudni lehetett, mi lesz a "csavar", vagy tartott egy-két oldalig az izgalom, hogy na, vajon itt mi a csattanó, de amikor "elhangzott", akkor onnantól még mindig volt a novellából 10 mondat, amiket többnyire teljesen felesleges volt még hozzátenni. Egyetlen egy olyan történet nem volt, amin akár elmosolyodtam vagy bármennyire meglepődtem volna, pedig minden egyes címnél reménykedtem, hogy jobb lesz. Nem lett. Elolvasta ezt bárki megjelenés előtt vajon? És az a bárki tudja, hogy Kishon, Örkény és Roald Dahl milyen stílusban, nyelvi humorral, szellemes csavarokkal operál? Kizárt. Ez a könyv nyilvánvalóan azért jelenhetett meg, mert Rényi a kiadó társtulajdonosa.

A csökkenő költőiség

Fél évembe telt kiolvasni ezt a könyvet, nem az a letehetetlen műfaj. De nagyon szeretem Nádasdy stílusát, és csörgedez az ereimben némi bölcsészvér, úgyhogy annak ellenére is érdekes volt, hogy egyik tárgyalt újrafordítását se olvastam (a Makrancos Katát láttam színházban, de ennyi). Viszont ettől nagyon is kedvet kaptam az Isteni Színjátékhoz - az új fordításban.

A hazugság tézisei

 

Rég olvastam ennyire elgondolkodtató könyvet. És olyat is, ami ennyire azonnal beszippantott volna. Pedig a scifi aztán végképp nem az én műfajom. És mégis. A tartalmáról nem akarok írni, de nagyon érdekes társadalmi, etikai kérdéseket feszeget, sokáig az olvasóval maradnak a témák.

Nő a sötétben

 

Wow. Én inkább azt mondanám, sötét a nőben, mert olyan szintű sötétségről, anyai depresszióról, fel nem dolgozott sérelmek garmadájáról számol be, hogy azt nehéz megemészteni. Egy könnyed pillanat sincs benne, nyomasztó, kegyetlen, már-már tisza katai mélység (magasság). Engem legalábbis borzasztóan megrázott, és csak remélni tudom, hogy Leda végül megtalálta a sötétből kivezető utat... (Ja, és a fordítás csodálatos!)

A pánik évei

Nagyon vegyes a véleményem erről a könyvről. Egyrészt a témafelvetés kifejezetten hiánypótló, ezért is vet(et)tem meg szinte gondolkodás nélkül, és tényleg arról szól, amiről a fülszöveg ígéri. Számomra az alcím se félrevezető, ahogy ezt többen a szemére hányják, mert bár E/1-ben van, mégse a szerzőre magára vonatkozik, inkább egy, a pánik éveit élő nő "lelki szájából" hangzik el (és hát szerencsére sokan felteszik maguknak a kérdést ténylegesen is, mielőtt belevágnának a gyerekvállalásba). Valóban központi kérdése ez a női létnek, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk karrieristák, feministák, egyéb -isták, mert ahogy Frizzell is írja, ez a mi kiváltságunk és lehetőségünk, akár tetszik, akár nem: biológiai adottság, hogy LEHET gyerekünk (most nagyvonalúan eltekintek a hozzám hasonlóan meddőségi problémákkal küzdőktől, főleg mert már ezt is lehet orvosolni).
Nagyon is érvényes szempontokat vet föl a gyerekvállalás mellett és ellen is, és el tudom képzelni, hogy ha valakinek a körülményei meglennének a gyerekvállaláshoz, de hezitál, akkor a könyv elolvasása után könnyebb lesz döntenie. Számomra is voltak olyan gondolatai, amiket még sose fogalmaztam így meg magamnak, de hangosan bólogattam az olvastukkor (van ilyen szó?). Nem akarok spoilerezni, úgyhogy nem írok konkrétumot.
A mérleg másik oldalán viszont az van, hogy szerintem (!) hitelesebb lett volna, ha mindezt egy tudatosan gyerektelen nő fogalmazza és írja meg. A sok hivatkozásból látszik, hogy Frizzell tényleg alaposan utánajárt a témának, sok interjúalanyt is megszólaltat, de mégis, az az érzésem, hogy neki "könnyű", egyrészt mert eleve úgy élte át a pánik éveit, hogy tudta, hogy akar gyereket (csak a társa nem, de aztán ő is beadja a derekát), nem pedig még akkor kezdett ezen tanakodni, amikor már amúgy a biológiai órája javában ketyegett, másrészt mert követte a mainstream tendenciát, nem lett "számkivetett". Nem szimpi az sem, ahogyan eljutottak a gyerekvállalásig, de vannak ennél rosszabb forgatókönyvek is. És sajnos meg kell említenem, hogy sokkal jobb fordításra számítottam a név (Morcsányi J.) alapján, de nagy csalódás volt; kevés olyan hely volt a könyvben, ahol 2-3 mondatnál hosszabb részt anélkül tudtam volna elolvasni, hogy ne vonjam fel a szemöldökömet egy-egy fordítási "megoldás" láttán.

Minek szenved, aki nem bírja

Letehetetlen és nyomasztó, és sok momentumban sajnos magamra ismertem. Kicsit zavaróak a gasztro-intermezzók, illetve a sztori vége mintha hiányozna, hirtelen, furcsán "kerekedik le" a történet (illetve nem kerekedik le, legalábbis nekem). Mindez nem von le az értékéből, a hozzám hasonló második generációs holokauszttúlélőknek kötelezővé tenném, jó kis mintázatokat lehet felismerni (párkapcsolatok, megküzdési mechanizmusok, stb.).