Köszönet az Életért

Ez a beszámoló kicsit olyan, mint a Sorstalanság: magától értetődőnek veszi a borzalmakat, kihívásnak, amin felül kell kerekedni. Szinte hihetetlen természetességgel szól hullahegyekről, embertelen munkáról, rettenetesen szenvedő rabokról. Néha még viccel is. De talán ez a normális, hiszen az ember ott és akkor is ember volt. 

Ezek a visszaemlékezések annyira egyformák: kiközösítés, gettó, marhavagonok, Arbeit macht frei, szelekció, fertőtlenítés, munka, szenvedés, felszabadulás. Hátborzongatóan egyformák. Mégis mindegyik más, ezért mazochista módon igyekszem a lehető legtöbbet elolvasni. 

A hosszú menet

Hogy igaz-e vagy sem, azt sokan vitatják. Van, aki szerint kamu az egész, ráadásul túl jól hangzik, hogy mindig, mindenhol volt egy tibeti család, akiktől lehetett valami ennivalót kapni. Van, aki szerint igaz, de nem azzal az emberrel történt, aki megírta. Ja, bocsánat, nem is ő írta meg, hanem egy amerikai arc interjúk alapján. Plusz szovjet levéltári források szerint ez a pasas nem is szökhetett meg, mert nem ott volt...

Na mindegy. Nekem azért nagyon tetszett és nagyon letehetetlen volt, úgyhogy kezeljük fikcióként és akkor 10/10. 

Je voudrais que quelqu'un m'attende quelque part

Szerintem baromi jók ezek a novellák, pedig én amúgy - Örkényt kivéve persze - nem vagyok oda a novellákért. De ezek mindegyike olyan "novellás" novella: csordogál szépen nyugodtan vagy éppen nyomasztóan, aztán egyszer csak robban. Érthető módon legjobban az elvetélős fogott meg (I.I.G.), ja, meg a Le fait du jour, amiben a főszereplő pasi megtudja, hogy egy 9 ember életét követelő tömegkarambolt okozott azzal, hogy túl hirtelen fékezett az autópálya-kijáratnál. 

Egyértelműen 10/10.