Pillanatragasztó

Még szerencse, hogy még év végén olvastam ki ezt a kötetet, mert különben elég nyomasztóan indulna 2015. Nehéz volt minden novella végén elhitetni magammal, hogy a következő majd biztos nem lesz ennyire szürke és nyomorúságos és borzalmas és rémes és szomorú. De az lett. Ennek ellenére vagy épp ezért, egyértelmű 10/10.

Bridget Jones naplója 1-2.

Hát ez halálos volt! Emlékszem, hogy egyszer mintha már olvastam volna az első kötetet, és mintha nagyon nem kötött volna le; akkor még biztos kifinomultabb volt az ízlésem, mert a gimnáziumi kötelezők miatt a magas irodalomhoz voltam szokva... :P Jó, most se a sztori volt az, ami igazából olyan nagyon izgi volt, bár a második kötetben a thaiföldi drogbotrány azért elég meglepő fordulat volt, na de a nyelvezet! Hát azon beszartam! Annyira kilóg a kapanyél "Bridzsi" szájából, hogy az hihetetlen, és annyira viccesen fogalmaz, és ez természetesen Sóvágó Katalin fordító érdeme legelsősorban. És még egy etimológiára is rájöttem a második kötetnek köszönhetően: "faséban vagyunk", mondja Bridget, ma már fasírtat mondanánk, ha már (de a könyv és fordítása 2000-ben jelent meg), de ebből rájöttem, hogy ez a francia facher, faché (haragudni, haragos) szavakból jön. :)

A kedvenc szereplőim Bridget szülei - ennyi baromságot összehordani! - na és persze Richard Finch, Bridget főszerkesztője, aki szintén legalább ennyi baromságot hord össze, de milyen stílusban! :D 

Egyértelműen 10/10, és remélem, a harmadik rész is legalább ilyen ízes lesz. 

(Ha a boltkóros-sorozat Bridget Jones-parafrázis/utánérzés akar lenni, akkor iszonyatosan gyenge próbálkozás, főleg ha az erőltetett internetes és egyéb "modern" szlenget nézzük.)

Szökés Auschwitzba

Eleve kételkedtem a sztorinak a valódiságában, amikor elolvastam a fülszöveget, de annyira megragadott, amennyit elolvastam az első belelapozáskor, hogy kértem karácsonyra és megkaptam. Ki is olvastam egy nap alatt, de a kételyeim nem múltak el, sőt… Számomra hihetetlen, hogy bárki, aki Auschwitz (III.) közelébe kerül, szeretné személyesen megtapasztalni, hogy bánnak ott a „csíkosokkal”. Csak úgy, hogy tudja. Ráadásul az előzmények alapján addigra „Gingy” eléggé le volt harcolva lelkileg és fizikailag is, szóval érthetetlen, hogy miért akar a szörnyűbbnél még szörnyűbbet látni és szagolni. 

A ruhacserés akció, amiről a fülszövegben úgy írnak, mintha heteket, de legalábbis hosszú napokat ölelt volna fel, igazából kétszer egy nap (és egy-egy éjszaka). Kiábrándító, mert én azt vártam, hogy kiderül, Avey azzal mentette meg valakinek az életét, hogy helyet cserélt vele (végleg). Erre kiderül, hogy kíváncsiságból kétszer bement a táborba, hogy lássa és továbbadja, ami ott zajlik, és örült, amikor visszamehetett a hadifogoly-részlegbe (ami persze érthető). 

Az olvasást magát élveztem, de nagyon rossz érzés volt, hogy folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy vajon ebből mennyi igaz. 

Viszont óriási pozitívum, hogy hosszasan kitér arra, mennyire lehetetlen a tábori élményekről beszélni a „normális” világban, és hogy mennyire nem lehet összeegyeztetni egyáltalán a kettőt. Volt egy nagyon jó mondat, most nem emlékszem, valahogy úgy hangzott, hogy „már meg se próbáltam erről beszélni, tudtam, hogy csak üveges tekintetekkel és hitetlenkedéssel találkoznék”. 8/10.

Eszti babája

Ez a könyv nagyon kellemes volt, meg olvastatta magát, és borzasztó megrázóan is kezdődött, de baromira nem arról szólt, amiről a fülszöveg szerint - mondjuk az se volt túl konkrét, de ez, meg a cím meg az első, címadó (!) novella alapján én a holokausztra következtettem, amit elvétve valóban tartalmazott... És ez minden, amire emlékszem, pedig egy hete olvastam. Úgyhogy 7/10.

Kisgyerekek emlékiratai

Fú, az első pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire fikció... és igazából még az egész kötet végigolvasása után sem tudom. Vagyishát tudom, based on a true story. Elgázolt, bennégett, leesett, belefulladt stb. kisgyerekekről van szó, a legextrémebb, amikor a szerveiért ölik meg az egyik gyereket, aki arra gondol a halála után, hogy a szülei biztos nagyon szomorúak lesznek, amiért átverték őket az emberrablók. Az összes történet E/1-ben van, és a gyermeki látószög és naivitás keveredik a felnőtt keserűségével - nyilván, hiszen több olyan gyerek is "megszólal", aki meg sem született, vagy pár hónaposan halt meg. Szociológiai tanulmánynak is elmenne, tényleg annyi ismerős társadalmi jelenség (tünet!) veszi körül a tragédiákat. Nem tudom, P. Sz. honnan vette ezeket, elolvasni is elég nyomasztó volt, bár folyton tesz róla, hogy azért humoros is legyen, de megírni... Szerencsére rémálmaim azért nem voltak. 9/10.