Könyvespolcom: január 2015

2015-01-27

Akvárium

[2015. könyves kihívása 43. egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik]

Akvárium... egy darabka tenger... ebben a regényben mindenki akváriumban (vagy buborékban?) él, és mindenkinek megvan a maga kis akváriuma, ami boldoggá teszi. És tényleg mindenki árva. A "táborok", a háború és a Rajk-per utáni felocsúdásban senki nem tartja méltánytalannak a helyzetét, csak örül, hogy él.

Nekem ez volt a legszebb ebben a regényben. Ahogy a táborok vissza-visszatértek, de soha nem szájbarágósan, és soha nem bővebben kifejtve, csak pont mint amennyire az 50-es években, a regény idején is a mindennapok része volt, és ahogy senki nem akart róla többet beszélni. Talán a legrémisztőbb jelenet az volt, amikor Edu és Vera elmentek a babajavító műhelybe, és Edu meglátta a pulton a kosarat, tele babatestrészekkel - pont azért rémisztő, mert én már előbb kifordultam lélekben a boltból, mint Edu, mert engem már akkor a táborokra emlékeztetett, amikor Edu még meg sem látta. És a lesoványodott gyerekek a krónikus osztályon, akiken Edu meg sem döbben, mert "életének egy korábbi szakaszában" már rengeteg csontra soványodott embert látott.

Vagy Gabi bácsi, akinek az egész családját lemészárolták, de megtartja mind a hat széket az ovális étkezőasztal körül, aztán mielőtt öngyilkos lesz, egyesével leül mindegyikre, hogy elbúcsúzzon tőlük.

Iszonyatosan pontos társadalomábrázolás ez az 50-70-es évek Magyarországáról. Még emigráns ifjú titán is szerepel, egy-egy Amerikába kikacsintás erejéig.

Az az érzésem, hogy még mindig ebben az akváriumban élünk. Persze mindenkinek megvan a saját kis akváriuma, de Magyarország maga is nagy, algás, zöldes víz, egy ronccsal az alján. Az egész egy homályos üveggel körbevéve, amit csak óriási erőfeszítéssel lehetne áttörni.

10/10, egyértelmű. Kifejezhetetlenül rettentően szeretem Tóth Krisztina prózáját.

2015-01-25

Nana

[2015. könyves kihívása 50. egy könyv, amit sokszor elkezdtem, de sose olvastam végig]

Már értem, miért nem olvastam soha végig ezt a könyvet. Azért, mert a fertőn kívül semmi nem történik benne. Két szóval lehetne összefoglalni: dugás és pazarlás. Nana mindenkit megszerez, és mindenkinek a pénzét is megszerzi, aztán mindenkinek a (átvitt értelmű vagy valós) sírján két lábbal tapod, és ami a legeslegszörnyűbb, hogy van egy kisfia, akivel egyáltalán nem foglalkozik, heti egyszer, ha látja, és teljesen elhanyagolja, a gyerek meg is hal a végére. De persze Nana, a Bűn is elnyeri méltó büntetését, elkapja a gyerektől a himlőt és maga is - szó szerint - csúf véget ér az első világháborúra készülő Párizs közepén.

Van a regényben egy csomó humor egyébként, meg Nana jelleme borzasztó jól van ábrázolva, de mellette minden(ki) más eltörpül. Irodalmilag nem egy nagy was ist das, de tele van fülledt erotikával, szóval nem csoda, hogy ennyire híres lett. Nekem 7/10, igazából sokszor nagyon untam. De azért örülök, hogy végre elolvastam :)

2015-01-18

Szonyecska

[2015. könyves kihívása 9. Egy könyv, amit nő írt]

Hát, nem tudom, tetszeni tetszett, gyönyörűen van megírva, de annyira nem tudom átérezni, hogy csak végigszaladtam rajta és huss. True story és fiction egyben, mert bár nagyon általános az életút, és sokan magukénak érezhetik, azért mégsem igaz történet. Ugyanakkor az érzések nagyon különlegesek, kevés olyat látni, hogy a megcsalt feleség lányaként szeresse a harmadik nőt...

9/10.

2015-01-13

Kreutzer-szonáta | Ki a bűnös?

[2015. könyves kihívása 13. egy könyv, ami egy másik országban játszódik]

Hát ez baromi jó volt! Mindkét kisregény gondolatébresztő - főleg egy házas embernek -, de igazából azon kívül, hogy nagyon jó sztori, minden sora után azt éreztem, hogy nekem mennyivel jobb helyzetem van, és hogy remélem, hogy a mi házasságunkban sose fog bekövetkezni ez a szeretetlenség és kiábrándultság, ami ebben a két kisregényben olyan jellemző. De aztán rájöttem, hogy mivel ezek a házasságok eleve nem szerelmen alapultak - amiben Tolsztoj, azaz Pozdnisev, a Kreutzer-szonáta "mesélője", amúgy sem hisz, és amiről Anna meg a Ki a bűnös?-ből eleve lemond -, szóval ha feltételezzük, hogy a szerelem létezik, akkor ez színtiszta fikció, és annak zseniális. Filozófiai regénynek is tökéletes. Olvastatja magát, a nyelvezete is gyönyörű. 10/10. Az alábbi idézet pedig arra példa, hogy Tolsztojjal még nevetni is lehet :)

Azon az estén úgy rémlett, hogy ő mindent, de mindent megért, amit én érzek és gondolok, és hogy én a legemelkedettebb dolgokat érzem és gondolom. Lényegében csak arról van szó, hogy a dzsörzé különösen illett az arcához, úgyszintén a hajfürtjei is, és hogy a közelségében eltöltött nap után még nagyobb közelségre jött kedvem. (26. o.)