Az étkezés ártalmasságáról

Hát igen, az ember azért magára ismer akaratlanul is, legalábbis én egy kicsit mindenképp. Valahogy nem olvastatta magát annyira amúgy ez a könyv, de sok szünettel is élvezetes. Emese Acapulco Gyógyíró for president, Tömpemizsér for székesfőváros! 9/10.

A szolgálólány meséje

[2015. könyves kihívása 49. egy könyv, ami televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle - pont ideillik, miért ne?]

Ritkán mondok ilyet (sőt, még sose volt rá példa), de amellett, hogy nagyon tetszett és lebilincselő volt a könyv, a sorozat szerintem jobb. És mikor lesz már második évad?!

Ijesztően realista utópia, nyilván nem minden áthallás nélkül való, pláne az a rész, amikor June megállapítja, hogy ha ilyen lassan fosztják meg az embert az önrendelkezésétől, észre sem veszi, valahogy úgy fogalmazza meg, hogy ha egy kád vízben ül, amit fokozatosan melegítenek, mire eszmél, már megfőtt. 

Egyértelmű 10/10 és most már attól tartok, az Only ever yours ennek a koppintása (ettől még az is nagyon jó, csak így kicsit más fényben látom). 

Szűz Mária jegyese

Erről a könyvről nem lehet mit írni. Annyira hajszálpontos, szívszorító és kegyetlen, hogy az zseniális. Az Egy piaci napra nagyon jól rímel. Nem tudom, ki ez a Milbacher Róbert és hol bujkált eddig, de hogy ha van több könyve, azokat elolvasom, az tuti. 10/10.

The Perfect Girl

Hm, hm. Nyilván megint hetekkel le vagyok maradva magamtól. Ebben a regényben talán az tetszett a legjobban, hogy a lány az elbeszélő, és az ő szemszögéből látjuk a cselekményt, ami persze önmagában is izgalmas, de így különösen. Az hihetetlen, ahogy kifundálja a végén, hogyan lehetne a Rossz Mellékszereplőt börtönbe záratni és sikerül is neki. 9/10.

Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)

A borítót nem igazán értem, és helyenként a sztori se jött át, de összességében nagyon tetszett és érdemes volt elolvasni. Érdekel a folytatása. 9/10.

Egy piaci nap

Nagyon nyomasztó regény arról, hogy a holokauszt sem volt elég. Magyarország, 1946, zsákfalu, pogrom, gyűlöletgyilkosság, antiszemitizmus. Sajnos 10/10.

Szélhámos Budapest

Teljesen szürreális regény a kora '30-as évek alvilágáról, nagyon szép nyelvezettel, sokszor poénokkal tűzdelve. Sajnos a vége csalódás, úgy az olvasónak, mint Gordonnak, de mit lehet tenni, az öncenzúra ma sem ismeretlen sajnos. 10/10.

Gének

Van itt minden. Egyéjszakás kaland, brutális gyilkosságok, titkos örökbefogadásokból eredő testvérházasság, abortusz, kódfejtés, valószínűségszámítás... Rég tartott ennyire fogva könyv! 10/10

A Quaestor-ügy

Hát erről nem nagyon lehet mit mondani, elképesztő a sztori, de sajnos rengeteget nem értettem belőle a közgazdasági tudásom teljes hiánya miatt. A lényeg azért így is átjött: mindenki benne volt/van, mindenki lenyúlt k. sok pénzt, és tényleg az összes magyar politikus korrupt tolvaj.

Az ember, akit Ovénak hívtak

Az egyik idei kedvenc, Milonka "ajánlójától" kaptam hozzá kedvet, és hát tényleg sírós-nevetős, viszont nekem egyáltalán nem tűnt nyálasnak. Elég kiszámítható viszont, de mindennel együtt nagyon kedves, vicces, szomorú és tanulságos (ebben a sorrendben), és kizárt dolog, hogy Ove ne nőjön minden olvasó szívéhez. 10/10.

My not so Perfect Life

Azt hiszem, ezen a ponton szembe kell néznem a ténnyel, hogy Sophie Kinsella-rajongó/függő lettem. Különben minek venném meg folyton a legújabb könyveit (is)?  

Deviszont (!) ez egy jó regény volt! Teljesen meglepődtem. Először is eléggé magamat látom Katie-ben, aki az Instagramon mindenkinek azt közvetíti, hogy londoni élete tökéletes: csupa napsütéses, bulizós, barátokkal együtt lógós képet posztol - naná, ki akarna a szürke, esős Luxem Londonról képeket csinálni és közzétenni? Aztán, kivételesen a problémafelvetés is valid: Katie elveszti a munkáját, de nem meri bevallani az apjának, mert nem akar neki csalódást okozni. És izgalmas a cselekmény: ki kell nyomozni, hogy a főnökét miért akarják kirúgni és ki (és hogyan) vezethette félre. Persze van benne szerelmi szál, anélkül nem Kinsella egy Kinsella, de eddig messze ez a legjobb könyve, amit a Boltkóros-sorozat óta olvastam. 10/10.

Don't tell the groom - Don't tell the boss - Don't tell the brides-to-be

Egyedül az bosszantott ebben a trilógiában, hogy minden olyan iszonyú könnyen ment Pennynek. Egy csomószor állították olyan kihívás elé, amiből lehetett volna bonyolultabb cselekmény, ami szülhetett volna több problémát, de nem. 

Úgy általában a rendezvényszervezős szál bejött, kicsit magamat láttam benne, de egyébként egy elég bugyuta, anticipálható és sablonos történet (tudom, tudom, ez már a címekből is kiderül).

Massza

Hm. Ezt a kihívásra olvastam még februárban valamikor, és arra emlékszem, hogy eleinte nagyon nyomasztott, meg tetszett, hogy egy ilyen (sajnos mindig) aktuális témát dolgoz fel a szerző, de a végére sajnos odabiggyesztettek 10 oldal "kihez fordulj, ha zaklatnak/csúfolnak", "hogyan kerüljük el, hogy a gyerekünket zaklassák" stb. jellegű, nyilván jószándékú tanácsot, és ezzel a megelőző 100 oldal fikció egészen más színt kapott, már inkább egy didaktikus, ez-történhet-veled-is-ha-nem-vigyázol tanmese jellegét öltötte. Kár, mert egészen addig irodalmi értéke is volt... Az persze vitathatatlan érdeme Kalapos Évának, hogy hozzányúlt a témához, és a könyv regény-része abszolút rendben volt, sőt. 8/10.

The Story of Our Life

Csak azt nem értem, miért kellett lelőni előre a poént. Én tökre drukkoltam volna szegény Colmnak, hogy ne legyen agydaganata és ne haljon meg, de már az első oldalon kiderült, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. Ennek ellenére, mert ilyen az emberi természet, én titokban mégis végig reménykedtem, hogy tévedés, hogy csak vicc volt, hogy majd kiderül, hogy az első fejezet kamu. De nem. Szomorú volt és nyomasztó, és nyilván ilyen könyveket akkor kell olvasnom, amikor az egyik legjobb barátom rákos. A poénlelövés ellenére élvezetes és lebilincselő volt, 10/10.

Kilenc koffer

Már megint beleestem abba a hibába, hogy azt hittem, nekem a Soáról nem lehet újat mondani. Tartalmilag nem is lehetett, de ez megint egy új nézőpont, a nagyváradi gettóban szenvedő újságíróé. (És mire nekem leesett, hogy akkor Nagyvárad Magyarország volt!...) 

Valahogy nekem túlságosan is értelmiségi volt, ha lehet ilyet mondani, ezért először le is tettem a könyvet pár oldal után, mert ahelyett, hogy arról írt volna, mi történik éppen ott és akkor, a gettóban, nekiállt filozofálni. Több oldalt át is lapoztam később is emiatt, az irodalmi/politikai/filozófiai stb. kitérők kevésbé érdekeltek, mint maga a cselekmény. Amikor épp nem divergált, akkor is divergált, a korábbi ukrajnai fogságáról. A jelen idejű szál kapta a legkisebb szerepet, legalábbis én így éreztem. A stílus tárgyilagos, már-már elidegenítő, emiatt és a szaggatottság miatt is nehéz az embernek beleélnie magát, vagy egy kicsit is izgulni, hogy mi lesz a történet vége. Pedig nyitott a vége, illetve csak a szerkesztői utószóból derül ki (mint ahogy egyéb összefüggések is). 

Érdemes volt elolvasni az új nézőpont illetve a "tartozom ennyivel" érzés miatt, de összességében nem szerettem.

Furcsaság a fejemben

Ennek a regénynek már a címe is kedves. És utána nehéz nem azonnal megszeretni Mevlutot, aki a huszadik századi Isztambulban, sok csetlés-botlás közepette, de nagy nehezen megtalálja, majd az olvasó (és saját) nagy bánatára el is veszíti a boldogságot. 

Olyan szép a fordítás, hogy visszagondolni is jólesik a könyvre. Sokat lehet belőle tanulni Isztambul - meg úgy általában Törökország - történetéről, a török/muszlim mentalitásról, és arról, milyen lehet autistának lenni. Én legalábbis úgy képzelem, hogy Mevlut azért ragaszkodik ennyire A Városhoz, az utcákhoz, az épületekhez, mert csak ezek a fix pontok számára az életben, minden más ingoványos talaj, bizonytalan, az emberi kapcsolataiban élete (illetve a cselekmény) végéig inkább csak sodródik az árral, és szakmailag sem gyakran hoz önálló döntést. 

Letehető, majd újra kézbevehető könyv, nem nagyon fordulatos a cselekmény, de az olvasónak is jólesik csak sodródni az árral. :) Abszolút 10/10.

Mi lett hova?

Ez egy régi adósságom - Fannitól kaptam a könyvet szülinapomra igazi könyvként (sic), ami lassan már kirívónak számít, mióta mindent e-olvasok -, novemberben kellett volna írnom róla, akkor olvastam. 

Inkább idézek, jó? Dani (!) úgyis egyértelműen 10/10 nekem mindig, csinálhat bármit.

[Leltár]

Aszongya, hogy. Van öt dioptriája,
van húszkilónyi súlyfeleslege,
aztán egy fejelágya, ami nem nőtt
harmincakárhány év alatt se be
- így vette számba vagyonát a költő
félhangosan motyogva, mint szokott,
egyszer, mikor kis felesége éppen
a fürdőszobában tollászkodott -,
víg csemetéi, nyájas szavu nője
(nyolc hosszú évet élt már le vele),
nyolcszázhuszonegy facebook-ismerőse,
s még több válaszra váró levele,
van két külföldre szakadt jóbarátja,
egy darab lantja (kissé már hamis),
autója, háza, kertje, hólapátja,
pár milliónyi tartozása is,
van egy kifejlett kártyaszenvedélye,
van bűntudata, aggodalmai,
tériszonya, telefonfóbiája,
rendkívül lassan őrlő malmai,
van neki jópár görnyesztő keresztje,
miket oly sokszor vágyott tenni le,
de szíve mélyén tudni véli mégis,
hogy nélkülük nem menne semmire,
s volt egy-két este, pár setétes éjjel,
mikor sebes villámként szétcsapott -
mi még? Kihúzott verssorok, kihízott
nadrágok, elfelejtett névnapok,
volt egy hattyúi kép is, az is hová lett,
meg a múlt ifjúság tündér tava...
S kiszólt a hitvese a fürdőszobából:
"Mit keresel szívem? Mi lett hova?"

Törésteszt

Abszolút Tóth Krisztina. Talán egy kicsit naturálisabb, kevésbé költői, de nem baj, sőt. Voltak novellák, amelyeket szörnyű volt olvasni, és voltak, amiken még nevetni is lehetett (legalábbis mosolyogni). Örülök, hogy elolvastam. 10/10.

"Az eleven, zsigeri novellákban súlyosan traumatizált nők próbálják túlélni a hétköznapokat, tortát sütnek és baba-mama fórumra regisztrálnak, titokban ünneplik a házassági évfordulójukat és továbbviszik az anyjuktól örökölt mintát. Erősen nőközpontú világ ez, a lányok, anyák és asszonyok még azokat a történeteket is áthatják, amelyekből fizikai valójukból hiányoznak: mert meg sem születtek, mert külföldön kellett munkát vállalniuk, mert már csak halvány árnyakként vegetálnak. Mire a kötet végére érünk, épp úgy érezzük majd magunkat, mint a törésteszteknél használt felnőtt műanyagbábú, miután nekicsapták a betonfalnak." (Könyvesblog)

Only ever yours

Louise O'Neillről azt olvastam, hogy különösen szeret a nők problémáira fókuszálni az írásaiban, úgyhogy eleve tudtam, hogy ez egy görbe tükör lesz a mai társadalom előtt - milyen lenne a világ, amelyet (párszáz évvel utánunk) csak férfiak (the Inheritants - az örökösök) irányítanak? Ekkor kontinensek nincsenek már, csak "zónák" (the Zones), amiknek olyan neve van, hogy the Americas Zone, the Chindia, the EuroZone (hm), a többi szárazföldet időközben ellepte a tenger, és a zónák annyira közel vannak egymáshoz, hogy ha valaki komolyan megbetegszik, akkor azonnal karanténba zárják, nehogy járvány legyen belőle.

(A cselekményről nem írok.)

Ebben a világban nők (eves - évák) nem születnek természetes úton, csak laboratóriumi körülmények között, és olyan tökéletesre készítik el őket, amennyire csak lehet, és csupa kisbetűvel írják a nevüket. Minden évben háromszor annyi évát gyártanak, mint ahány örökös van, és a gyártási dátumuk (design date) negyediktől tizenhatodik évfordulójáig a nővérek (chastity-k) irányította Iskolába járnak, ahol megtanulnak tökéletes évák lenni. A tizenhatodik év végi Ceremónián osztják be őket abba a "harmadba" (third), amelyben utána a lejárati dátumukig (Termination Date, a negyvenedik gyártási évforduló) élnek. (Sajnálom, hogy nem magyarul olvastam, nagyon kíváncsi lennék egy csomó kifejezés fordítására...) A három harmad  a companion-ok (feleség), a concubine-ek (szerető),  és a chastity-k (nővér vagy apáca - én az egész helyszínt is úgy képzeltem el, mint egy óriási zárdát). Az évák folyamatosan gyógyszereken élnek, hogy ne menstruáljanak*, tudjanak eleget aludni (az erre kapott gyógyszer neve SleepSound), ne hízzanak (kcal blockers), ne legyenek kontrollál(hat)atlan érzéseik; állandóan versenyeztetik őket, hogy ki a szebb/tökéletesebb, és megalázzák azokat, akik nem tudnak uralkodni magukon. 

*Érdekes, hogy a laboratóriumi körülmények ellenére azt nem sikerült még kifejleszteni, hogy a majdani feleségek majd ciklus nélkül is képesek legyenek fiúkat szülni a férjüknek - ez az egyetlen küldetésük tudniillik -, újra és újra előkerül, hogy aki feleség lesz, az nem fog többet menstruáció (womenstruation) elleni tablettát kapni, és magának kell ügyelnie rá, hogy amikor tisztátalan (!), ne legyen a férje közelében. 

Az évákat minden reggel a gardróbjuk öltözteti és sminkeli tökéletesre, nem tudnak olvasni, sem írni, és nagyon kevés kivételtől eltekintve fogalmuk sincs, milyen volt a világ az övék előtt. Egymással a tanórákon kívül a MyFace nevű, hangvezérelt felületen tartják a kapcsolatot az eFone-juk segítségével, amivel fotókat és fotogramokat is tudnak pl. készíteni. (Nyilván egyértelmű az összes utalás.)

A cselekmény, bár megrázó és elgondolkodtató, talán nem annyira érdekes, mint maga ez a szép új világ. Nagyon érdemes elolvasni. 10/10.

Hasnyálmirigynapló

Jaj.

<3

Perfect People

Ez nagy élmény volt - nem szoktam sci-fit olvasni -, kivéve a vége, amiért dühös is vagyok a szerzőre. Összességében azért 8/10.

***Spoiler!***

Van ez a pár, a nevüket már el is felejtettem, marha különleges lehetett, a kisfiuk pár éves korában meghal egy olyan genetikai rendellenességnek köszönhetően, ami a pár összes leendő gyerekében meglenne, mert mindketten hordozzák. Úgyhogy elmennek egy titkos magánklinikára, ahol a születendő (lombik)gyerekük génállományát kedvükre befolyásolhatják - beikszelhetik egy listán, mit szeretnének és mit nem, miből legyen neki több, miből kevesebb. Már ez is sci-fi, de ez még érdekes volt. 

Aztán amikor a sikeres fogamzást követően elhagyják a klinikát, és pár hónappal később sokD-s ultrahangon vannak, kiderül, hogy 1. a nőnek két méhe (!) van, 2. ikreket vár. Holott ők egy darab egészséges (és kicsit feljavított) kisfiút kértek.

Megszületnek a gyerekek, Phoebe és Luke, gyönyörűek, két kis angyal, viszont abszolút nem úgy viselkednek, mint ahogy azt újszülöttektől várná az ember: születésüktől fogva nem sírnak, csak komolyan néznek mindenkire, egymással a saját nyelvükön kommunikálnak, és ahogy cseperednek (!), egyre ijesztőbben okosabbak, mint nemhogy a kortársaik, hanem a saját szüleik.

Eközben egy vallási szekta folyamatosan gyilkolássza az említett magánklinikán fogant gyerekek családjait, és sorozatosan tűnnek el hasonló minta-ikrek. Akikről persze mindenki azt hiszi, hogy megölték őket a szüleikkel együtt.

Luke és Phoebe közben megverik az apjukat sakkban, feltörik a számítógépe kódját és tudományos témájú weboldalakat látogatnak, miközben minden megkérdezett szakértő azon küzd, hogy megfejtse, hogyan lehetnek kevesebb mint háromévesen ennyire intelligensek.

Egy este megtörténik, amitől a szülők rettegtek: Luke és Phoebe is eltűnnek! És hogy, hogy nem, két, hozzájuk a megszólalásig hasonló felnőttel látták őket egy kocsiban elmenni. Egy e-mailben a szüleik tudomására hozzák, hogy jól vannak, és egy látogatás erejéig hajlandóak is velük találkozni, de csak ha senkit nem visznek magukkal. A szülők 28 órát utaznak, csak hogy megérkezzenek a - régóta halottnak hitt - magánorvosuk telepére, ahol maga köré gyűjtötte az összes sk. "gyártott" ikret, hogy megváltoztassák a világot. Luke és Phoebe nem akarnak a szüleikkel visszamenni Angliába, és rendes háromévesekhez méltóan ezt hosszas, tudományos érvekkel alátámasztott beszédben meg is indokolják - a szülőknek végül nincs más választása, mint elfogadni ezt a döntést, hiszen látják, hogy a gyerekek jól érzik magukat ott, ahol vannak.

Kilenc évvel később a szülők levelet kapnak: Phoebe és Luke szeretnének hazatérni hozzájuk. Hosszasan készülődnek az érkezésükre, töprengenek a szobájuk berendezésén, találgatják, mennyi mindent tudhatnak mostanra, izgulnak. A reptéren aztán jön a Benjamin Button-i fordulat: két tolószékes aggastyán érkezik a megadott járattal...

The List

Szörnyű, miért olvasok ilyeneket?! Nem is írok róla inkább :D Mondjuk 5/10.

Cocktails for three

Jaj, már megint egy Sophie Kinsella, szörnyű vagyok! Ráadásul ezt képes voltam este 11-től hajnali fél 2-ig (ki)olvasni, annyira izgultam, hogy ugye mind a három, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb szerepőnek sikerül valahogy megoldania az életét (sikerült). 8/10, kellemes meglepetés, hogy végre a shoppingoláson és a szerelmi bonyodalmakon kívül más téma is terítékre került.