Ennek a regénynek már a címe is kedves. És utána nehéz nem azonnal megszeretni Mevlutot, aki a huszadik századi Isztambulban, sok csetlés-botlás közepette, de nagy nehezen megtalálja, majd az olvasó (és saját) nagy bánatára el is veszíti a boldogságot.
Olyan szép a fordítás, hogy visszagondolni is jólesik a könyvre. Sokat lehet belőle tanulni Isztambul - meg úgy általában Törökország - történetéről, a török/muszlim mentalitásról, és arról, milyen lehet autistának lenni. Én legalábbis úgy képzelem, hogy Mevlut azért ragaszkodik ennyire A Városhoz, az utcákhoz, az épületekhez, mert csak ezek a fix pontok számára az életben, minden más ingoványos talaj, bizonytalan, az emberi kapcsolataiban élete (illetve a cselekmény) végéig inkább csak sodródik az árral, és szakmailag sem gyakran hoz önálló döntést.
Letehető, majd újra kézbevehető könyv, nem nagyon fordulatos a cselekmény, de az olvasónak is jólesik csak sodródni az árral. :) Abszolút 10/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése