Egy könyv a prozopagnóziáról, ami korántsem olyan prózai, amilyennek hangzik (ha-ha); arcvakságnak hívják magyarul, és azt jelenti, hogy a beteg képtelen arcokat felismerni, ha pár (másod)perc eltéréssel látja is ugyanazokat a vonásokat, ideértve a saját tükörképét is. Így persze nagyon könnyen meg lehet téveszteni, elég, ha valaki más ruháját vesszük föl, ha a hajunk színe, a magasságunk stb. kb. azonos, akkor a beteg nem fogja megtudni, hogy nem az a személy vagyunk, akinek hisz. De egy idő után a többi érzék kompenzálja az arcvakságot, és az illatunk, a mozdulataink stb. elárulnak... És persze minden jó, ha jó a vége. 6/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése