A karácsonyi malac

 

Nagyon kedves karácsonyi mese, és szuper a fordítás (természetesen Tóth Tamás Boldizsár). Annyira azért nem találtam zseniálisnak vagy újszerűnek a témát (mi lesz az elveszett tárgyakkal), kapásból eszembe jutott az egyik Mary Poppins-"epizód", amikor valahogy kiderül, hogy a Holdra kerül, ami elveszett, már nem emlékszem a sztorira, de szóval ez azért már fel lett dolgozva, és biztos vagyok benne, hogy P. L. Travers sem az első volt, akinek eszébe jutott. Kicsit a Narniára is emlékeztet, meg persze a Május 35-re, ahogy a hétköznapi világból egyszer csak átkerülnek a fantázia világába és ott különféle vidékeket járnak be. Az elveszett tárgyakon kívül megjelenik még toposzként a szeretet ereje, meg a jó és a rossz harca, szóval hát na. Kicsit elcsépelt. De ettől függetlenül tetszett, kedves, aranyos, egynek jó, csak a hype-ot nem értem. 

Baráti beszélgetések

 

Nem teljesen világos, hogy a - gondolatjelek nélküli - baráti beszélgetések kik között is zajlanak - nehéz a főszereplők egymáshoz való viszonyát barátiként definiálni. Persze ez (is) az egyik fő kérdés, hogy mi/ki az a barát? Nem mondhatnám, hogy a narrátor Frances bárkivel is igazán barátként viselkedne, de talán túlzás is ezt tőle elvárni, mikor egyértelmű, hogy saját magával sincs kibékülve...

Mindenesetre szerintem egyáltalán SEMMI vicces nincs a sztoriban, inkább nagyon is nyomasztó. De ettől még jó és nehezen letehető, ami szerintem a legtöbb, ami egy könyvről elmondható.

Örökölt sors

 

Na ez viszont bőven kárpótolt az előző kettőért. Baromi érdekes és baromi felkavaró. Egészen biztosan visszatérek még hozzá.

Dharma

 

Ez volt a másik, és erre még a borító se lehet mentségem. Az instán találtam Szűcs Péterre (már gyanakodnom kellett volna :D), az utazós képei fogtak meg, és gondoltam, mi baj lehet? Ez egy nagyon erőlködős könyv sajnos szerintem, süt minden oldaláról, hogy a szerző saját magát írja, a maga életét, a maga problémáit, a maga (elmaradt? vágyott?) coming outját. A kínosabb, kifejtendőbb, és emiatt pont hogy érdekesebb részek fölött elegánsan elsiklik. Mindig csak kiderülnek dolgok, a szereplők meg mennek tovább. Néha ki se derülnek. Kidolgozatlan az egész, viszont nagyon sokszor modoros, és néha még izzadtságszagúan erotikus is próbál lenni. Szekunder szégyenérzetem van tőle. 

Adventi krimik

 

Sajnos két elég rossz élménnyel kezdődött idén a "hogyan szoktassam vissza magam az olvasásra" kampányom, az egyik ez volt, gondolom nyilvánvaló, hogy a borítója miatt vettem meg, és azzal nem is volt baj. Viszont a novellák nagyon erőltetettek voltak, végig az járt a fejemben, hogy "aha, értem, miért nem lett ezekből regény". A Poirot-sok és Miss Marple-sök persze jobbak voltak, mint a többi, de azoknál is úgy éreztem, hogy túl rövid sztorikba akar Christie túl sokat belepréselni. Nem igazán jött be. De a borító gyönyörű! :D

Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

Az ehető nő

 

Érdekes dilemmákat vet föl ez a könyv, amik ma már nem tűnnek szerencsére dilemmáknak - vajon a férjhezmenés és a gyerekszülés az Egyetlen Cél az életben, ha nőnek születtünk? És ezzel egyetérteni illik, vagy esetleg meg lehet kérdőjelezni? Mi van, ha az ember csak gyereket akar, de férjet nem? Vagy ha egyszerűen csak lenni szeretne? 

Városi rókák

 

Durica Katarina előző könyvét is nagyon szerettem, és ez se okozott csalódást, sőt. Nyomasztó, kiábrándító, undorító - ez a három szó jut eszembe a cselekményről. Bár a regény végén speciel van feloldozás, a való életben ezekből a helyzetekből sajnos csak a legritkább esetben sikerül szabadulni. 

Csak egy pestis

 

Nyilván mindenki hallott már erről a forgatókönyvről, nagyon fel lett most kapva érthető okokból, és én is "bedőltem", de nem bánom, jó kis olvasmány volt, egy este alatt el lehetett olvasni, a nagyon hasonló hangzású neveket kicsit nehéz volt követni, de ugye nem olvasásra volt szánva a szöveg eredetileg. A végén vártam volna a csavart, hogy túl korai volt a nyitás, és igazából továbbterjedt a pestis, de nem derült ki, igazam lett-e. (Szerintem igen.)

Kékre szeretni

 

Tudtam, hogy ezt a könyvet nem lesz könnyű olvasni, de hogy ennyire nyomasztó legyen valami... Nagyon megviselt maga a cselekmény, nyilván főleg a terhesség/abortusz rész, de az egész borzasztóan sötét, reménytelen, kemény, fájdalmas. És a hosszas elemzések azért is nyomasztottak, mert rettegtem, hogy a következő sorban felfedezek valami/valaki ismerős(e)t. De szerencsére nem. Nagyon kemény könyv volt, nem tudom, lesz-e valaha még késztetésem Tisza Katát olvasni. 

Persepolis

Életem első képregénye, véletlenül vettem meg - tetszett a fülszöveg, és valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy képregény :D #mombrain De egyáltalán nem bántam meg, sőt! Mivel Mardzsán, a főszereplő és egyben szerző narrálja az eseményeket végig, sőt magyarázó lábjegyzetek is vannak (bár ezek egy része gyanús, hogy a fordítótól származik) egyáltalán nincs képregény-feelingje, csak annyiban, hogy vannak képek (!) és kevesebb a szöveg. Nagyon érdekes volt és elég megrázó is. 

Rumbarumbamm

 

Fú, hát nem tudom, elég felemás a véleményem. Egyrészt baromira tetszett, sok helyen visítva röhögtem a megfogalmazásokon, de másrészt meg hát szóval ez egy blog, kinyomtatva, és olvasok hasonló stílusú blogokat, és azokról se gondolom, hogy kevésbé volnának kiadás-worth-ek, mint ez, vagy hogy ez kiadás-worth-ebb, mint azok. Valószínűleg el vagyok kényeztetve kurvajó stílusban író bloggerekkel, ez van. 

Egy házasság helyzete

 

Tulajdonképpen tetszett. Néhol eléggé döccent a szöveg és ilyenkor kedvem ett volna megnézni az eredetit, hogy vajon angolul is ilyen fura vagy csak a fordítás erőltetett. Már sose fogom megtudni.

A tartalom viszont érdekes és gondolatébresztő, és nem gondoltam volna, hogy ennyi koncentrációt kíván egy csak párbeszédekből álló könyv elolvasása.

Chère Mamie au pays du confinement

 

Kár, hogy tavaly (és tavalyelőtt) méltatlanul elhanyagoltam ezt a blogot, mert Virginie Grimaldinak kb. az összes könyvét elolvastam már... 

Ez a legfrissebb, és bár kicsit erőltetettnek éreztem pár levelet, mégis nagyon kedves az összhang, és hát nagyon relatable. Ebben most kivételesen semmi fikciós elem nincs, ezeket a leveleket tényleg elküldte a nagyszüleinek a tavaszi franciaországi karantén 55 napja alatt, és bármennyire is viccesek, azért kiérezni a kétségbeesést. Persze más úgy, hogy testközelből megéltünk mi is egy elég hasonló helyzetet, így akaratlanul is visszakerültem fejben oda, ahogyan én éreztem magam tavaly tavasszal. 

La tresse

 

Nagyon szépen egybefonódik a három nő története, tényleg mint egy hajfonat: Smitáé (és a lányáé, Lalitáé), aki az érinthetetlenek borzalmas sorsa elől próbálja magát és lányát menekíteni, és áldozatként a saját és lánya haját mutatja be Visnu egyik szent templomában; Giuliáé, aki egy szicíliai parókakészítő műhelyt próbál meg megmenteni a csődtől (és mellesleg közben szerelmes lesz); és Sarah-é, a kanadai zsidó ügyvédnőé, aki mellrákos lesz és amikor a kemoterápia mellékhatásai jelentkeznek, parókát vásárol. 
A problémám, hogy a kanadai, fehér, gazdag nőnek lesz jó a végén, és nem tudjuk meg, hogy a "tápláléklánc" másik két szereplőjének végül hogyan folytatódik az élete. Szuper, hogy Sarah visszakapja önmagát, de én Smitáéknak drukkoltam (volna).