Ököllel a zongorát

Megrázó és aprólékos esszégyűjtemény szinte kizárólag a magyarországi antiszemitizmus újjáéledéséről. 1998-tól 2010-ig írt, megjelent vagy az asztalfiókban maradt írások, csupa-csupa emlékeztetés, intés, figyelmeztetés. Hatástalan. 

A legmegrázóbb mégis a 2001. szept. 11-i terrortámadásról való megemlékezés (Megtörtént a bármi, 111-113. o.):

Semmi se fontos. Semmi se lett fontos. Minden nem fontos lett.

Aznap délután a Zeneakadémián voltam éppen, szünetben hazatelefonáltam, két mondatban mondták, mi van, nem mentem a terembe vissza, elvesztette jelentőségét még a Dante-szonáta is. Dante most nem lúdtollal ír, Liszt most nem a húrokon ráz velőt.

Volt a zsebemben egy aznapi újság, azt kilöktem a szemétbe.

Ami abban hír volt, az megszűnt hírnek lenni. Érdektelen apróság lett a Gripenekből.

Nem mindegy, milyen repülő zuhan le?

Megóvni pedig semmiféle légiflotta meg nem óvhat semmitől.

A papírvágó késsel szemben pedig tehetetlen a világ leghatalmasabb ármádiája is.

Nem érdekes a politika, nem a gazdaság, nem fontos a Fidesz és nem az MSZP. Nem fontos, hogy milyen az idő.

Elvesztette a jelentőségét, hogy mit írtam, írtam volna ebbe a lapszámba. Most csak erről lehet írni. Amiről nincsen mit írni.

Amiről mindent megírtak már.

Millió dolog forog az ember fejében, de mindről az derül ki: nem fontos.

Nem fontos, hogy tudtam, hogy így lesz, hogy túl sok a repülő, és túl magasak a házak, hogy ahol sok ember van összegyűjtve, ott sok is hal meg aztán, amikor a baj beüt. Nem fontos, hogy tudtam, hogy beüt a baj, hogy a repülők mind leesnek, és a házak mind leomlanak.

Nem fontos, hogy csak az amerikaiak vannak meglepődve, mert számukra egyetlen baj volt képzelhető eddig: a betegség.

Minálunk le szoktak a házak omlani, mi erre föl vagyunk készülve, mi csak erre vagyunk kondicionálva: hogy bármikor megtörténhet bármi is. Nem fontos, hogy én vártam ezt, s nem fontos, hogy atomra számítottam. Nem fontos, hogy tudom, jön az is. Mert van, és ha van, akkor előbb-utóbb rossz kezekbe kerül. Ha az emberiség komolyan szeretne még fönnmaradni egy kicsit, akkor a jövő héten megsemmisítené összes atomfegyverét. Az emberiség ezt nem fogja tenni. Megvárja, amíg egy félanalfabéta fellah valahol Szibériában, egy vodkában áztatott orosz tábornokkal vagy raktárossegéddel köt egy jó üzletet. Ilyen az emberiség. Megérdemli sorsát. Az atom után pedig az internet következik. Azzal össze van bogozva minden ember a többivel. Azzal lehet majd tökéletesen és totálisan bevégezni a munkát.

Már semmi se fontos.

Nem fontos, hogy vettem egy zsák krumplit.

Az is csak megszokás, balkáni rituálé. 

Tisztelgés az ősök emléke előtt.

Akik tudták, hogy bármikor megtörténhet bármi is.

Most megtörtént a bármi.

És nincsen vége.

Ez volt a mi Szarajevónk.

(innen másoltam)

A Patkányfogó

Ilyen szép kiadású könyvet szerintem még életemben nem olvastam... Már évek óta szemeztem vele, de valamiért nem akaródzott belekezdenem. De kb. két hete levettem a polcról, és nem bántam meg. 

A nyelvezete gyönyörű, hű az 1850-es évekhez, abszolút átélhető a szegény munkáscsalád keserű sorsa, ahogy a viszonylagos gazdagságból lezüllenek a teljes nyomorba. A molyon be is jelöltem egy kihívást, ami abból áll, hogy a Rougon-Macquart család-sorozat összes kötetét el kell olvasni aug. 31-ig. Nem lehetetlen, de azért nehéz, mert húszkötetnyi Zola bő öt hónap alatt elég tömény. Eddig a Germinált olvastam (tavalyelőtt, mert kötelező volt, nagyon tetszett), most kipipáltam A Patkányfogót, és elkezdtem azóta a Plassans meghódítását, szóval teljesen random sorrendben haladok, de nem baj. A következő a Nana lesz, ez biztos. 

Amúgy tök durva, hogy a szociális szálon (elszegényedés, lezüllés, részegeskedés, zálogház stb.) kívül a fő szál persze a házasság, ami elég extrém formát ölt: Gervaise először Lantier-vel él együtt, nem házasok, de van két gyerekük, majd Lantier elhagyja őket, Gervaise pedig hosszas unszolásra hozzámegy Coupeau-hoz, a bádogoshoz. Eddig rendben is van, boldogan élnek, születik egy kislányuk (Nana), kivesznek egy bolthelyiséget, ahol Gervaise saját mosodát tud beindítani, az egész utca szereti őket, egyszóval happiness van, amíg egyszer csak fel nem bukkan Lantier. De nem csak, hogy felbukkan, hanem először csak be-benéz Coupeau-ékhoz, egy-egy italra, ebédre, egy idő után pedig konkrétan odaköltözik, és együtt élnek szépen négyesben, a férj, a feleség, Lantier és Nana (a két bátyját már rég valami bentlakásos iskolába adták). Később Coupeau mama is csatlakozik, mert szegény már öreg és magatehetetlen. És ennek a tenyészethez hasonló együttélésnek meg is lesz a böjtje: ahogy várható, Gervaise rendszeresen lefekszik Lantier-vel, miközben fokozatosan elhidegül Coupeau-tól, aki viszont állandóan részegeskedik (holott korábban maga volt a megtestesült Szerető és Kötelességtudó Férj), Coupeau mama meg hipp-hopp meghal a lakásukban, miközben Nanából fokozatosan kurva válik. Szóval remek egy helyzet, cseppet sem nyomasztó, nem szürke, nem penészes. Ja, és a végére minden szereplő meghal, csak Nana éli túl a szüleit az utcán parádézva.

Akárhogy is, 10-ből 10 pont, kíváncsi vagyok, hány kötetig bírom. Ha emlékezetem nem csal, a Germinal is pont ilyen hangulatú volt.

Justine, avagy az erény meghurcoltatása

Szegény Justine-t össze-vissza verik és dugják, néha egyszerre többen is, néha nem csak férfiak, de ő rendíthetetlenül erényes akar maradni és hívő. Végül belecsap egy villám. Kb. így foglalható össze ennek a leginkább Candide-ra és Az apácára hasonlító filozófiai ellen-tanmesének a lényege. Tanulsága: baromira nem éri meg erényesnek lenni, mert úgyis te húzod a rövidebbet. Valami ilyesmit írt József Attila is, csak aztán revideálta a véleményét: Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis./ Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

Sade nevéből származik a szadizmus szó, nem ok nélkül. A mások kínzása által/közben beteljesülő szexuális aktus, a gonoszsággal szorosan egybefonódó vágy uralja a történetet. Meglátszik azért, hogy 1788-ban íródott, semmi sincs a nevén nevezve, csak mindenféle metaforákkal. Így aztán az olvasóra van bízva, mit lát lelki szemei előtt... :P A borító mondjuk eleve nem hagy sok kétséget. Tetszett, de tényleg tiszta Voltaire (tök valószerűtlen), 10-ből 7 pont.