Egyszer már olvastam Az üvegburát, de nem emlékeztem kb. semmire belőle, csak hogy nem igazán tetszett. Most meg alig tudtam letenni, sőt, nem is.
Elolvastam a molyon a kommentárokat, és megakadt a szemem egyen, amely szerint ha az ember még nem tapasztalta meg a depressziót, ezt az üvegburát, akkor hiába várja olvasás közben az aha-élményt. Persze ez alapvetően pozitív, mert ki akarna depressziós lenni, de sajnálom, hogy nem tudtam jobban beleélni magam. Végig azt éreztem, hogy én sose tudnám ennyire szarul érezni magam, és hogy nem értem Esthert, miért nem bír végre örülni az életnek.
Ettől még 10/10, mert jó néha olyasmit is olvasni, aminek örülök, hogy nem én vagyok a főhőse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése