Behind closed doors

Wááááá, hát ez nagyon nyomasztó és félelmetes és letehetetlen volt. És iszonyatosan ponyva, és csalódás, hogy a főszereplőnek csak úgy hirtelen sikerült, ami addig teljesen lehetetlennek látszott. De összességében óriási lájk. Kicsit olyan, mint a Rosemary gyermeke meg a Natasa Kampusch-történet összegyúrva. 10/10, és biztos fogok még ettől a szerzőtől olvasni, és meg is vagyok lepve, mert eddig nem tudtam, hogy szeretem a thrillereket. :P

Máglya

Aztamindenit. Ehelyt is elnézést kérek Dragomán Györgytől, amiért valaha is azt gondoltam, hogy ne szeretném, amit ír. 

A Máglya mondjuk a Lélegzethinta meg az Akvárium, meg A nagy füzet ötvözete nekem. Utóbbira azért emlékeztet, mert nem lehet tudni, mi a valóság és mi a delírium, és a szereplők maguk sem tudják, mi történt meg igazából és mi nem. Az elején valahogy nem tetszett annyira, kicsit túl hamar kezdtem el A fehér király után, de aztán kihagytam pár napot, és megint teljesen magába szippantott. A tartalmat nem akarom elspoilerezni, mindenesetre van benne iskolába nem-integrálódás, tájfutás, szerelmi szál, holokauszt, szellemek, rókák... egy kis rejtett (vagy nem is rejtett) erotika, politizálás, szóval minden, ami kell. De a legnagyobb pláne a valóság és a képzelet folyamatos keveredése, illetve a valóság állandó befolyásolni akarása. Arra akarok gondolni, hogy még van három fejezet a könyvből, és nem ott van vége, ahol tudom, hogy vége lett, és már látom is, hogy továbblapozok a kindle-n a következő oldalra, és már látom a betűket egészen tisztán, látom, ahogy a szavakból mondatok gömbölyödnek és elmondják, mi történt Bertukáékkal és Nagymamával és Emmával és Péterrel, és már hallom, ahogy mondják, hogy nem tudom meg, sosem tudom meg, mi történt azután.

A fehér király

Valamiért az volt a prekoncepcióm, hogy nekem Dragomán biztos nem tetszene. Tévedtem. Illetve pont fordítva van, mint gondoltam: úgy képzeltem, hogy olyan stílusban ír, hogy attól nem tudok a cselekményre figyelni, mert folyton elidegenítődöm (sic) (így jártam Bartissal egyelőre), ehhez képest pont hogy a stílusa elég semmilyen, úgyhogy lehet az embernek zuhannia a cselekménnyel együtt. 

Már rég olvastam gyerek-nézőpontú, E/1-ben írt könyvet, ráadásul én nagyon szeretem az ilyen egy lélegzettel elmondott, több oldalon tartó mondatokat, amiben a párbeszédek is már benne vannak, nem a mindentudó elbeszélő, hanem a gyerek szájából jönnek ki gondolatjelek nélkül. 

A tartalomról nem írok inkább, nem akarok spoilerezni, csak annyit, hogy a csatornaásó munkásoktól mocskos egy húzás volt beadni Dzsátának, hogy mindjárt jön az apja is. Akkor egy darabig nem is tudtam tovább olvasni, mert engem a nyilvános megalázás mindig jobban megráz, mint akár ha az egyik szereplőt az olvasó szeme láttára próbálják megerőszakolni.

10/10 és már meg is vettem a Máglyát, ugyan felemás kritikákat írnak róla, de beleolvastam és nekem tetszik.

How to be single

Hát még saját magam előtt is szégyellem, hogy ezt megvettem (!), igaz, csak e-könyvként, de akkor is, sőt, még el is olvastam. Sőt. Még tetszett is. Na ez a durva. Igazából az benne a fantasztikus, hogy a létező _összes_ klisét felvonultatja (SPOILER): négy szingli nő New Yorkban, francia szerető, aki nyitott házasságban él, közkedvelt színész,  aki rákos lesz és meghal, depressziós barátnő, aki végül visszalép az inszeminációtól, válás, mert a férj beleszeret egy fiatal brazil salsa-táncosba, aki elhagyja két hét után, mert a pasinál vannak a gyerekek (!)... és még sorolhatnám. (SPOILER VÉGE) 

Sikerült 400+ oldalba mindent belesűríteni, és még egyébként érdekes dolgokat is, például a különböző országok (Franciaország, Brazília, Kína, India, Izland) pasizási és házassági szokásait. És ha jól értem, az írónő tényleg elment ezekbe az országokba és találkozott a könyvben említett nőkkel, akik meséltek neki a helyi szokásokról. Money well spent. 

Hát, nem tudom, hány pont legyen, mert igazából élveztem olvasni, jól van felépítve, voltak benne tényleg érdekes infók, szóval a sznobériám miatt nem fair utólag fanyalogni. 9/10.