Valamiért az volt a prekoncepcióm, hogy nekem Dragomán biztos nem tetszene. Tévedtem. Illetve pont fordítva van, mint gondoltam: úgy képzeltem, hogy olyan stílusban ír, hogy attól nem tudok a cselekményre figyelni, mert folyton elidegenítődöm (sic) (így jártam Bartissal egyelőre), ehhez képest pont hogy a stílusa elég semmilyen, úgyhogy lehet az embernek zuhannia a cselekménnyel együtt.
Már rég olvastam gyerek-nézőpontú, E/1-ben írt könyvet, ráadásul én nagyon szeretem az ilyen egy lélegzettel elmondott, több oldalon tartó mondatokat, amiben a párbeszédek is már benne vannak, nem a mindentudó elbeszélő, hanem a gyerek szájából jönnek ki gondolatjelek nélkül.
A tartalomról nem írok inkább, nem akarok spoilerezni, csak annyit, hogy a csatornaásó munkásoktól mocskos egy húzás volt beadni Dzsátának, hogy mindjárt jön az apja is. Akkor egy darabig nem is tudtam tovább olvasni, mert engem a nyilvános megalázás mindig jobban megráz, mint akár ha az egyik szereplőt az olvasó szeme láttára próbálják megerőszakolni.
10/10 és már meg is vettem a Máglyát, ugyan felemás kritikákat írnak róla, de beleolvastam és nekem tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése