Taxisvilág, Hungary

Az Airport, Hungary-hez hasonló stílusú és felépítésű sztorik taxisofőröktől, taxisofőrökről. Némi bepillantást nyújt ebbe a világba, pár olyan momentummal, amit nem gondoltam volna, például, hogy a központból milyen módszerrel irányítják a sofőröket, mi alapján választ az ember címet, ahova kimegy, hogyan versengenek egymással a sofőrök, kinek hol van a felségterülete, stb. Sok dolog valószínűleg már érvényét vesztette, mióta egyensárga taxik vannak és a reptéren csak a Főtaxi szolgál ki fixen, de így is érdekes volt. 8/10 a kevésbé hihető, nagyon bulvárosan megfogalmazott részek miatt. 

Ajvé

Olvastam ezt már három éve a moly szerint (milyen jó, hogy van ez a moly, mert egészen eddig nem voltam biztos benne, hogy tényleg olvastam-e már, vagy csak ennyira ismerős volt az atmoszférája :)), és lehet, hogy fogom is még - olyan kedves ez a könyv, olyan otthonos. :) 10/10.

Szélhámos Budapest

Teljesen szürreális regény a kora '30-as évek alvilágáról, nagyon szép nyelvezettel, sokszor poénokkal tűzdelve. Sajnos a vége csalódás, úgy az olvasónak, mint Gordonnak, de mit lehet tenni, az öncenzúra ma sem ismeretlen sajnos. 10/10.

Orgia

'44-45 telén Budán (konkrétan a XII. kerületben) elszabadul a pokol és vele a magyar nyilasok, akiknek nincs jobb dolga, mint az elfogott zsidókat egymással megdugatni, leszopatni, ésatöbbi, mielőtt gondosan mindegyiket a Dunába lövik. Na most a szörnyű az, hogy ezt meg lehet fogalmazni ilyen poénosan, csakhogy ez igaz történet, amint a címke is mutatja, visszaemlékezések és kordokumentumok alapján íródott, hosszas kutatás előzte meg. Képzeljük el azt a - szerintem az összes leírt közül az egyik legszörnyűbb - helyzetet, amint az egyik fogoly (egyébként nem zsidó, a nácik kegyeltje, aki sofőrként működik közre, és/de próbál ember maradni, az anyja és a kislánya érdekében) addig kell, hogy nyalja a két volt barátnőjét (mindkettő zsidó) a körben röhögő nácik előtt, amíg mindketten el nem élveznek, miközben a két nőnek egymással is folyamatosan érintkeznie kell. Vagy amikor egy random behozott zsidó fogoly nemi szervét a menyasszonya szeme láttára verik péppé, miközben kérdezgetik a lányt, hogy jó volt-e, amikor benne volt.

Na szóval ez, 150 oldalon. Rettentő tárgyilagos stílusban, ami egyszerre könnyíti és nehezíti meg az olvasást és a tudomásul vételt. Jó, ez utóbbit nem lehet megkönnyíteni. Számomra ez a holokausztnak egy ismeretlen szelete volt, de sajnos ettől nem omlott bennem össze semmilyen álomvilág a magyar nyilasok segítőkészségével és jóindulatával kapcsolatban. Nem pontozom, nem hiszem, hogy lehetne; egyébként irodalmilag abszolút nem egy truváj, de nem is ez a lényege.

Budapesti napló (1944. november-1945. január)

[2015. könyves kihívása 45. egy könyv, ami karácsonykor játszódik]

Ez megint egy új nézőpont. Van ez a fiatal lány, aki pár hónapja ismeri a "vőlegényét" (mai fogalmaink szerint barátját), és neki írja a leveleit, amik így egymás után inkább naplóba állnak össze. Sajnos a hülye, ostoba kiadó a fülszövegben lelövi a "poént", miszerint Borbála és a vőlegénye már nem látják egymást viszont, de az szerencsére nem derül ki, hogy melyikük hal meg. (Én se árulom el.)

Azért új a nézőpont, mert Borbála és társnői nagyon sokáig ('44. december végéig, amikor a budapesti zsidóság már több hete a gettóban sínylődik) a többiekhez képest nagyon jó körülmények között élnek, mert az egyik pályaudvarhoz vezénylik őket munkaszolgálatra. Mindenki segít nekik, a német katonák is barátságosan, sőt tisztelettel bánnak velük, a magyarok is segítik őket, nagyon sokági szabad kijárásuk van a városba, vihetnek, később küldhetnek élelmiszert, ruhát, stb. a védett házakban lakó rokonaiknak. Sőt, amikor utóbbiakat beköltöztetik a gettóba, egy darabig még így tudják velük tartani a kapcsolatot. 

Szépen ír ez a lány, nagyon objektíven szemléli az eseményeket és rendületlenül hisz a túlélésben. 

Akvárium

[2015. könyves kihívása 43. egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik]

Akvárium... egy darabka tenger... ebben a regényben mindenki akváriumban (vagy buborékban?) él, és mindenkinek megvan a maga kis akváriuma, ami boldoggá teszi. És tényleg mindenki árva. A "táborok", a háború és a Rajk-per utáni felocsúdásban senki nem tartja méltánytalannak a helyzetét, csak örül, hogy él. 

Nekem ez volt a legszebb ebben a regényben. Ahogy a táborok vissza-visszatértek, de soha nem szájbarágósan, és soha nem bővebben kifejtve, csak pont mint amennyire az 50-es években, a regény idején is a mindennapok része volt, és ahogy senki nem akart róla többet beszélni. Talán a legrémisztőbb jelenet az volt, amikor Edu és Vera elmentek a babajavító műhelybe, és Edu meglátta a pulton a kosarat, tele babatestrészekkel - pont azért rémisztő, mert én már előbb kifordultam lélekben a boltból, mint Edu, mert engem már akkor a táborokra emlékeztetett, amikor Edu még meg sem látta. És a lesoványodott gyerekek a krónikus osztályon, akiken Edu meg sem döbben, mert "életének egy korábbi szakaszában" már rengeteg csontra soványodott embert látott. 

Vagy Gabi bácsi, akinek az egész családját lemészárolták, de megtartja mind a hat széket az ovális étkezőasztal körül, aztán mielőtt öngyilkos lesz, egyesével leül mindegyikre, hogy elbúcsúzzon tőlük. 

Iszonyatosan pontos társadalomábrázolás ez az 50-70-es évek Magyarországáról. Még emigráns ifjú titán is szerepel, egy-egy Amerikába kikacsintás erejéig. 

Az az érzésem, hogy még mindig ebben az akváriumban élünk. Persze mindenkinek megvan a saját kis akváriuma, de Magyarország maga is nagy, algás, zöldes víz, egy ronccsal az alján. Az egész egy homályos üveggel körbevéve, amit csak óriási erőfeszítéssel lehetne áttörni. 

10/10, egyértelmű. Kifejezhetetlenül rettentően szeretem Tóth Krisztina prózáját. 

Csikágó

Egy újabb példa a jó novellákra. Ezt ráadásul külföldön olvastam, ahol külön öröm a Keleti pu. környékére visszakerülni 20-50 oldal erejéig. Nagyon Tóth Krisztinára emlékeztet egyébként a novellák közötti összefonódás, ahogy a szereplők vissza-visszatérnek. Volt közte egy-két megrázó, meg egy-két megható, meg pár vicces, de leginkább olyan életszagú volt mind, és ezért 10/10 pont. És megdőlt az a rendkívül megalapozott elméletem, miszerint Békés Pali csak gyerekkönyveket ír jól (igaz, A bűntársat is nagyon szerettem, de az örök kedvenc akkor is A kétbalkezes varázsló marad). :D