Love your life

 

Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de. 

... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.

I owe you one

2019. első Kinsellája! :D A szokásos: szeleburdi női főszereplő, mindenféle kalandok, ezúttal egy családi vállalkozás kontextusában, majd egy nagyobb konfliktus, amiből végül persze mindenki sértetlenül kerül ki. Aranyos volt. 8/10.

Gone Girl

A legbiztosabban onnan lehet tudni, hogy egy könyv rossz / nem elég jó, hogy nem egészen egy hónappal az elolvasása után semmire, de semmire nem emlékszik belőle az ember. Ha valaki ma megkérdezte volna, olvastam-e ezt a könyvet, lehet, hogy azt mondom, nem, annyira jellegtelen és nehézkes volt. Sokaknál láttam, hogy a film jobb volt belőle, el is kezdtem nézni, de mivel már tudtam, mi fog történni, fél óra után inkább visszakapcsoltam a Jóbarátokra. (:D) 

A cselekmény maga egyébként érdekes, és mondanám, hogy kreatív, hogy a két nézőpontot, férjét és feleségét felváltva "halljuk", de ezt már annyian annyiszor bevetették, hogy nem mondom. Az ember magában egyértelműen Amynek, a feleségnek drukkol, hogy kiszabaduljon ebből a kapcsolatból, és épp ezért - szerintem - a fejét a falba veri, amikor a könyv végén inkább mégis együtt maradnak, ahelyett, hogy elválnának. 

De ami miatt szívem szerint egy pontot se adnék a könyvnek, az a stílus, illetve annak teljes hiánya. Persze ez (is) nagyon szubjektív, de őszintén nem értem, mit esznek rajta az emberek. 3/10.

ponyvák az elmúlt hónapokból, amelyek nem érdemelnek külön bejegyzést

Emlékeim szerint ez nem volt rossz, és egészen későn derül csak ki a háttérben mindenki életét megkeserítő bűntény (mármint az olvasó számára), viszont utána olyan mesei fordulatot vesz a cselekmény, hogy teljesen szüreálissá válik, innentől élvezhetetlen sajnos. 4/10

Ötletes a kiindulópont: a főszereplő hölgyike tehetős, középkorú urak feleségeinek temetésén jelenik meg és lopja magát az említett özvegy szívébe, illetve bizonyos idő elteltével csak simán lop, szív nélkül. Vagy mégis szívvel? Elég Sophia Kinsellás a kivitelezés, és persze minden jó, ha jó a vége. 7/10

Ez is kreatív: egy szarkeverő gazdag pali ugyanarra a hétre hív meg két családot spanyolországi villájába, látszólag véletlenül. Igazából viszont tudja, hogy az egyik férj a másik férj munkahelyét éppen felvásárló, a másik férjet kirúgni készülő cégnél dolgozik... Azt viszont nem tudja, hogy egyik férj a másik feleséggel a barátinál kissé közelebbi viszonyban van. Jó kis kalamajka, és van közben bébiszitterrel szexelő kamasz is, szóval elég 18+-os. 8/10

A szürke ötven árnyalata. Igazából egy női fejlődésregénybe ágyazott pornó, a fejlődésregény-része még érdekes is lett volna, ha az ostoba főszereplő csaj nem fekszik le a főnökének (pun intended) minden egyes szakmai kérdésben. 2/10

Big Little Lies

Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszembe pont ezt olvasni, csak szembejött az amazonon, és gondoltam, miért ne. Nem volt rossz, de nem is nyűgözött le annyira. 6/10.

The Date

Egy könyv a prozopagnóziáról, ami korántsem olyan prózai, amilyennek hangzik (ha-ha); arcvakságnak hívják magyarul, és azt jelenti, hogy a beteg képtelen arcokat felismerni, ha pár (másod)perc eltéréssel látja is ugyanazokat a vonásokat, ideértve a saját tükörképét is. Így persze nagyon könnyen meg lehet téveszteni, elég, ha valaki más ruháját vesszük föl, ha a hajunk színe, a magasságunk stb. kb. azonos, akkor a beteg nem fogja megtudni, hogy nem az a személy vagyunk, akinek hisz. De egy idő után a többi érzék kompenzálja az arcvakságot, és az illatunk, a mozdulataink stb. elárulnak... És persze minden jó, ha jó a vége. 6/10.

13 reasons why

Jaj, jaj, jaj! Az alapszitu érdekes: öngyilkos középiskolás lány magnóra mondja, hogy miért lett öngyilkos. De annyira mesterkélt és hiteltelen az egész, hogy arra nincsenek szavak. Állítólag a sorozat jobb, de abban meg olyasmik szerepelnek, amik a könyvben nincsenek is - így könnyű... 2/10.

A life without you

Hú, ez is elég megrázó volt - spoiler! -, az elbeszélő legjobb barátnőjének halálával kezdődik a cselekmény. Aztán sajnos nagyon is anticipálható lesz, és tényleg az lesz a vége, amit sejtünk, az örök tanulsággal: mindenki helyettesíthető. 7/10.

My husband's wife

Fú, erre sajnos már nem nagyon emlékszem, de elég letehetetlen volt, szóval annyira nem lehetett rossz... :) (Így jár az ember, ha fél évvel később posztol.)

The Expats

A világ leggyengébb krimije, amit azért vettem meg, mert Luxembourgban játszódik. Mondjuk mire számítottam. :P Becsületesen végigolvastam, de szenvedés volt. 2/10.

The Perfect Girl

Hm, hm. Nyilván megint hetekkel le vagyok maradva magamtól. Ebben a regényben talán az tetszett a legjobban, hogy a lány az elbeszélő, és az ő szemszögéből látjuk a cselekményt, ami persze önmagában is izgalmas, de így különösen. Az hihetetlen, ahogy kifundálja a végén, hogyan lehetne a Rossz Mellékszereplőt börtönbe záratni és sikerül is neki. 9/10.

My not so Perfect Life

Azt hiszem, ezen a ponton szembe kell néznem a ténnyel, hogy Sophie Kinsella-rajongó/függő lettem. Különben minek venném meg folyton a legújabb könyveit (is)?  

Deviszont (!) ez egy jó regény volt! Teljesen meglepődtem. Először is eléggé magamat látom Katie-ben, aki az Instagramon mindenkinek azt közvetíti, hogy londoni élete tökéletes: csupa napsütéses, bulizós, barátokkal együtt lógós képet posztol - naná, ki akarna a szürke, esős Luxem Londonról képeket csinálni és közzétenni? Aztán, kivételesen a problémafelvetés is valid: Katie elveszti a munkáját, de nem meri bevallani az apjának, mert nem akar neki csalódást okozni. És izgalmas a cselekmény: ki kell nyomozni, hogy a főnökét miért akarják kirúgni és ki (és hogyan) vezethette félre. Persze van benne szerelmi szál, anélkül nem Kinsella egy Kinsella, de eddig messze ez a legjobb könyve, amit a Boltkóros-sorozat óta olvastam. 10/10.

Don't tell the groom - Don't tell the boss - Don't tell the brides-to-be

Egyedül az bosszantott ebben a trilógiában, hogy minden olyan iszonyú könnyen ment Pennynek. Egy csomószor állították olyan kihívás elé, amiből lehetett volna bonyolultabb cselekmény, ami szülhetett volna több problémát, de nem. 

Úgy általában a rendezvényszervezős szál bejött, kicsit magamat láttam benne, de egyébként egy elég bugyuta, anticipálható és sablonos történet (tudom, tudom, ez már a címekből is kiderül).

The Story of Our Life

Csak azt nem értem, miért kellett lelőni előre a poént. Én tökre drukkoltam volna szegény Colmnak, hogy ne legyen agydaganata és ne haljon meg, de már az első oldalon kiderült, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. Ennek ellenére, mert ilyen az emberi természet, én titokban mégis végig reménykedtem, hogy tévedés, hogy csak vicc volt, hogy majd kiderül, hogy az első fejezet kamu. De nem. Szomorú volt és nyomasztó, és nyilván ilyen könyveket akkor kell olvasnom, amikor az egyik legjobb barátom rákos. A poénlelövés ellenére élvezetes és lebilincselő volt, 10/10.

Only ever yours

Louise O'Neillről azt olvastam, hogy különösen szeret a nők problémáira fókuszálni az írásaiban, úgyhogy eleve tudtam, hogy ez egy görbe tükör lesz a mai társadalom előtt - milyen lenne a világ, amelyet (párszáz évvel utánunk) csak férfiak (the Inheritants - az örökösök) irányítanak? Ekkor kontinensek nincsenek már, csak "zónák" (the Zones), amiknek olyan neve van, hogy the Americas Zone, the Chindia, the EuroZone (hm), a többi szárazföldet időközben ellepte a tenger, és a zónák annyira közel vannak egymáshoz, hogy ha valaki komolyan megbetegszik, akkor azonnal karanténba zárják, nehogy járvány legyen belőle.

(A cselekményről nem írok.)

Ebben a világban nők (eves - évák) nem születnek természetes úton, csak laboratóriumi körülmények között, és olyan tökéletesre készítik el őket, amennyire csak lehet, és csupa kisbetűvel írják a nevüket. Minden évben háromszor annyi évát gyártanak, mint ahány örökös van, és a gyártási dátumuk (design date) negyediktől tizenhatodik évfordulójáig a nővérek (chastity-k) irányította Iskolába járnak, ahol megtanulnak tökéletes évák lenni. A tizenhatodik év végi Ceremónián osztják be őket abba a "harmadba" (third), amelyben utána a lejárati dátumukig (Termination Date, a negyvenedik gyártási évforduló) élnek. (Sajnálom, hogy nem magyarul olvastam, nagyon kíváncsi lennék egy csomó kifejezés fordítására...) A három harmad  a companion-ok (feleség), a concubine-ek (szerető),  és a chastity-k (nővér vagy apáca - én az egész helyszínt is úgy képzeltem el, mint egy óriási zárdát). Az évák folyamatosan gyógyszereken élnek, hogy ne menstruáljanak*, tudjanak eleget aludni (az erre kapott gyógyszer neve SleepSound), ne hízzanak (kcal blockers), ne legyenek kontrollál(hat)atlan érzéseik; állandóan versenyeztetik őket, hogy ki a szebb/tökéletesebb, és megalázzák azokat, akik nem tudnak uralkodni magukon. 

*Érdekes, hogy a laboratóriumi körülmények ellenére azt nem sikerült még kifejleszteni, hogy a majdani feleségek majd ciklus nélkül is képesek legyenek fiúkat szülni a férjüknek - ez az egyetlen küldetésük tudniillik -, újra és újra előkerül, hogy aki feleség lesz, az nem fog többet menstruáció (womenstruation) elleni tablettát kapni, és magának kell ügyelnie rá, hogy amikor tisztátalan (!), ne legyen a férje közelében. 

Az évákat minden reggel a gardróbjuk öltözteti és sminkeli tökéletesre, nem tudnak olvasni, sem írni, és nagyon kevés kivételtől eltekintve fogalmuk sincs, milyen volt a világ az övék előtt. Egymással a tanórákon kívül a MyFace nevű, hangvezérelt felületen tartják a kapcsolatot az eFone-juk segítségével, amivel fotókat és fotogramokat is tudnak pl. készíteni. (Nyilván egyértelmű az összes utalás.)

A cselekmény, bár megrázó és elgondolkodtató, talán nem annyira érdekes, mint maga ez a szép új világ. Nagyon érdemes elolvasni. 10/10.

Cocktails for three

Jaj, már megint egy Sophie Kinsella, szörnyű vagyok! Ráadásul ezt képes voltam este 11-től hajnali fél 2-ig (ki)olvasni, annyira izgultam, hogy ugye mind a három, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb szerepőnek sikerül valahogy megoldania az életét (sikerült). 8/10, kellemes meglepetés, hogy végre a shoppingoláson és a szerelmi bonyodalmakon kívül más téma is terítékre került.

Me Before You; After You

Mivel összetartoznak, egyszerre írok róluk. Jaj. Az a baj, hogy aki a Kindle-t és az "egyklikkes vásárlást" meg a 3-4 eurós ponyvákat kitalálta, az nagyon jól ismerte a gyenge pontjaimat (úgy is mint olvasásimádat, könnyed pénzszórás és gyakori, ponyvák iránti vágy). Egy pszichológussal alkalomadtán szívesen elbeszélgetnék arról, hogy miért mentem le ennyire kutyába a könyvek terén, de mindegy, hát szívesen olvasok mindenfélét (hajjaj...!), végülis ártani nem árt (és nem is art, he-he), és élménynek mindenképp élmény, csak a maradék agysejtjeim is teljesen elhalnak.

A bejegyzés sok spoilert tartalmaz, amelyek egérrel kiemelve olvashatóak.

Szóval. Ez a két könyv igazából kellemes csalódás volt, sokkal nyálabbra számítottam, főleg hogy előbb láttam a film plakátjait, mint hogy olvassam, és a plakátok olyan mértékű amerikai rettenetet sejtettek, hogy ezért nagyon sokáig eszembe nem jutott a Me Before You-nak egyáltalán a fülszövegét elolvasni. Sőt, először az After You fülszövegét olvastam el, és mivel abból kiderül, hogy a főszereplő Lou egy reptéri bárban dolgozik és látja az embereket elrepülni, miközben ő soha nem megy sehova, na ez felkeltette az érdeklődésemet, de kiderült, hogy ez a második kötet, úgyhogy megvettem mindkettőt és az elsővel kezdtem.

Mindkét kötetben felvázolt dilemma szerintem valid és húsbavágó. Az első, hogy ha valaki kerekesszékhez kötött mozgássérült, aki kognitív képességeinek abszolút birtokában van, és tudja, hogy meg akar halni (és erre legálisan van is lehetősége), akkor van-e joga bárkinek is ebben megakadályozni? Megpróbálhatja-e bárki meggyőzni ennek a döntésnek a kegyetlenségéről (már ami a hátrahagyandó rokonokat/ismerősöket/barátokat/szerelmet illeti)? 

A második, hogy amikor az első kötetben szereplő, kerekesszékes mozgássérült valóban megvalósítja az elhatározását és eutanáziához folyamodik, akkor ezen hogyan lehet túllépni? Hogyan tud ezen túllépni az, akit direkt azért alkalmazott a család, hogy ha csak lehet, ezt a döntést megmásítsa, és aki szép lassan beleszeretett az illető mozgássérült férfibe? Hogyan lép túl az ember azon, hogy a szerelme nem akart élni, és hogy ő sem volt elég ahhoz, hogy ezt megváltoztassa?

Na hát erről a két problémakörről szól a két könyv, és nyilván happy end a vége, de az elsőnek nem az volt, ami nekem kellemes csalódás volt, mert attól féltem, hogy Will meggondolja magát és mégis életben marad, par excellence amerikai nyál. De a második kötet címe azért árulkodó.

Összességében 10/10, mert a problémafelvetés érvényes, érdekes és életszagú - és láthatóan valóban nincs megoldás a dilemmákra és a gyászra, az idő hozhat enyhülést, meg a terápia, meg ha a szenvedő és lelkiismeret-furdalással küzdő túlélőt szeretettel és megértéssel veszik körül. 

Harry Potter and the Cursed Child

Hát annyit mondhatok, hogy ha a Gilmore Girls-revival is ugyanilyen lesz, akkor inkább meg se nézem.

SPOILER (Egérrel kijelölve olvasható.)

Ez az egész 8. rész egy akkora katyvasz, hogy arra nincsenek szavak. Tekerjük vissza az időt, akkor mégse, akkor mégis, de ne ugyanakkorra, most utálom a fiamat, most mégse, most én vagyok Voldemort, most én vagyok Harry, most tegezem a volt tanáromat, most magázom (egy színen belül!), most jófej vagyok, most gonosz vagyok, most...

Voltak benne jó ötletek, például a mi lett volna, ha rész... az nekem nagyon tetszett, hogy amikor Albus és Scorpius visszamennek a Trimágus Tusa idejébe, és megváltoztatnak valamit, akkor utána minden más is megváltozik, emberek, akiket ismernek, mégse születnek meg, vagy Voldemort jut hatalomra, vagy Albus elmondja Pitonnak, hogy ő igazából egy hős, aki megmentette az apja, Harry életét, meg ahogy Hermionének leesik az álla, amikor Albus elmondja neki, hogy az ő valóságában Ron a férje és van egy közös gyerekük (ebben a valóságban Hermione Ronnal ment a trimágus-bálba, sose jöttek össze, és Ron végül Padma Patilt vette feleségül). 

Tökre bíztam benne, hogy majd most csak meghal valamelyik jófiú, Harry vagy Albus. Hát nem. És ráadásul még a Malfoyok is nyálas jóarcok lettek. Thank you but no, thank you.

SPOILER VÉGE

Arról nem beszélve, de ez az én egyéni szoc. problémám, hogy drámaként kifejezetten nehezen olvasható, legalábbis nehezebb az embernek beleélnie magát, és nekem hiányoztak a magyar fordítás megszokott kifejezései. Milyen gagyi már, hogy Polyjuice, mennyivel jobb, hogy Százfűlé-főzet? De most nem?

Persze magamra vetek, amiért megvettem.., Összességében 6/10.

Behind closed doors

Wááááá, hát ez nagyon nyomasztó és félelmetes és letehetetlen volt. És iszonyatosan ponyva, és csalódás, hogy a főszereplőnek csak úgy hirtelen sikerült, ami addig teljesen lehetetlennek látszott. De összességében óriási lájk. Kicsit olyan, mint a Rosemary gyermeke meg a Natasa Kampusch-történet összegyúrva. 10/10, és biztos fogok még ettől a szerzőtől olvasni, és meg is vagyok lepve, mert eddig nem tudtam, hogy szeretem a thrillereket. :P

How to be single

Hát még saját magam előtt is szégyellem, hogy ezt megvettem (!), igaz, csak e-könyvként, de akkor is, sőt, még el is olvastam. Sőt. Még tetszett is. Na ez a durva. Igazából az benne a fantasztikus, hogy a létező _összes_ klisét felvonultatja (SPOILER): négy szingli nő New Yorkban, francia szerető, aki nyitott házasságban él, közkedvelt színész,  aki rákos lesz és meghal, depressziós barátnő, aki végül visszalép az inszeminációtól, válás, mert a férj beleszeret egy fiatal brazil salsa-táncosba, aki elhagyja két hét után, mert a pasinál vannak a gyerekek (!)... és még sorolhatnám. (SPOILER VÉGE) 

Sikerült 400+ oldalba mindent belesűríteni, és még egyébként érdekes dolgokat is, például a különböző országok (Franciaország, Brazília, Kína, India, Izland) pasizási és házassági szokásait. És ha jól értem, az írónő tényleg elment ezekbe az országokba és találkozott a könyvben említett nőkkel, akik meséltek neki a helyi szokásokról. Money well spent. 

Hát, nem tudom, hány pont legyen, mert igazából élveztem olvasni, jól van felépítve, voltak benne tényleg érdekes infók, szóval a sznobériám miatt nem fair utólag fanyalogni. 9/10.