Baráti beszélgetések

 

Nem teljesen világos, hogy a - gondolatjelek nélküli - baráti beszélgetések kik között is zajlanak - nehéz a főszereplők egymáshoz való viszonyát barátiként definiálni. Persze ez (is) az egyik fő kérdés, hogy mi/ki az a barát? Nem mondhatnám, hogy a narrátor Frances bárkivel is igazán barátként viselkedne, de talán túlzás is ezt tőle elvárni, mikor egyértelmű, hogy saját magával sincs kibékülve...

Mindenesetre szerintem egyáltalán SEMMI vicces nincs a sztoriban, inkább nagyon is nyomasztó. De ettől még jó és nehezen letehető, ami szerintem a legtöbb, ami egy könyvről elmondható.

La tresse

 

Nagyon szépen egybefonódik a három nő története, tényleg mint egy hajfonat: Smitáé (és a lányáé, Lalitáé), aki az érinthetetlenek borzalmas sorsa elől próbálja magát és lányát menekíteni, és áldozatként a saját és lánya haját mutatja be Visnu egyik szent templomában; Giuliáé, aki egy szicíliai parókakészítő műhelyt próbál meg megmenteni a csődtől (és mellesleg közben szerelmes lesz); és Sarah-é, a kanadai zsidó ügyvédnőé, aki mellrákos lesz és amikor a kemoterápia mellékhatásai jelentkeznek, parókát vásárol. 
A problémám, hogy a kanadai, fehér, gazdag nőnek lesz jó a végén, és nem tudjuk meg, hogy a "tápláléklánc" másik két szereplőjének végül hogyan folytatódik az élete. Szuper, hogy Sarah visszakapja önmagát, de én Smitáéknak drukkoltam (volna). 

I owe you one

2019. első Kinsellája! :D A szokásos: szeleburdi női főszereplő, mindenféle kalandok, ezúttal egy családi vállalkozás kontextusában, majd egy nagyobb konfliktus, amiből végül persze mindenki sértetlenül kerül ki. Aranyos volt. 8/10.

Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

A pillanat, amiről azt hittem, sose fog eljönni: egy vámpíros könyvről írok posztot! 

Az úgy volt, hogy amikor még kicsi voltam és okos és kedves és szép valamikor decemberben felfedeztem magamnak egy új könyves kihívást 2019-re, aminek az a lényege, hogy a kihívó moly kisorsol nekem 12 címkét az évre (egyet becserélhetek, de az újhoz már muszáj tartanom magam), és el kell olvasnom 12, a címkéknek megfelelő könyvet. Nagyon kacérkodtam vele, hogy a "vámpír" címkét cseréljem ki, de aztán a komfortzónámból való kilépés jegyében megbékéltem vele, és inkább a "steampunk" címke helyett kértem egy másikat. :D 

És akkor tanácsot kértem Rékától, akire vámpírügyben mindig lehet számítani: arra kértem, hogy ajánljon egy olyan vámpíros könyvet, ami még nekem, megrögzött realitáskedvelőnek is tetszhet. Ajánlott: a Borbíró Borbála-sorozat első kötetét. 

Idézet a moly.hu-n is olvasható fülszövegből: "Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?"

Ez jól össze is foglalja, mitől tetsz(het)ett még nekem is a könyv. Ha a vámpír szót szinte bármire kicseréljük, a kontextus tökéletes tükröt tart a mai (vagy pár évvel ezelőtti) magyarországi állapotoknak, ami az egyetemeket és a kutatási lehetőségeket illeti. Ez az a momentum, amibe kapaszkodva lassanként végigrágtam magam a könyvön, mert sajnos a cselekményhez semmilyen (más) ponton nem tudtam kapcsolódni. Megpróbáltam, becsülettel végigolvastam, de még mindig nem tudom ezt a világot értelmezni sajnos. A könyvnek azért jár a 10-ből 8 pont, mert igényesen van megírva és a szakadt bölcsész-világot igen hitelesen festi le. :D 

ponyvák az elmúlt hónapokból, amelyek nem érdemelnek külön bejegyzést

Emlékeim szerint ez nem volt rossz, és egészen későn derül csak ki a háttérben mindenki életét megkeserítő bűntény (mármint az olvasó számára), viszont utána olyan mesei fordulatot vesz a cselekmény, hogy teljesen szüreálissá válik, innentől élvezhetetlen sajnos. 4/10

Ötletes a kiindulópont: a főszereplő hölgyike tehetős, középkorú urak feleségeinek temetésén jelenik meg és lopja magát az említett özvegy szívébe, illetve bizonyos idő elteltével csak simán lop, szív nélkül. Vagy mégis szívvel? Elég Sophia Kinsellás a kivitelezés, és persze minden jó, ha jó a vége. 7/10

Ez is kreatív: egy szarkeverő gazdag pali ugyanarra a hétre hív meg két családot spanyolországi villájába, látszólag véletlenül. Igazából viszont tudja, hogy az egyik férj a másik férj munkahelyét éppen felvásárló, a másik férjet kirúgni készülő cégnél dolgozik... Azt viszont nem tudja, hogy egyik férj a másik feleséggel a barátinál kissé közelebbi viszonyban van. Jó kis kalamajka, és van közben bébiszitterrel szexelő kamasz is, szóval elég 18+-os. 8/10

A szürke ötven árnyalata. Igazából egy női fejlődésregénybe ágyazott pornó, a fejlődésregény-része még érdekes is lett volna, ha az ostoba főszereplő csaj nem fekszik le a főnökének (pun intended) minden egyes szakmai kérdésben. 2/10

I followed the rules

Ha nem lett volna az ötödik oldaltól egyértelmű a végkifejlet, még több pontot is adnék rá talán... de így 3/10.

És most látom, hogy én ettől a nőtől már olvastam és már az is szörnyű volt. No comment.

Surprise me

Az a vicces, hogy mikor ezt olvastam, tényleg kellemesen meg voltam lepve, hogy micsoda új ötletek, végre nem a "szerencsétlen szingli hősnő próbálja rendbeszedni az életét" mintázat ismétlődött, hanem más témákról volt szó, de most, két héttel később, az istennek se emlékszem szinte semmire az egészből. :D 

Vádirat

A moly.hu fülszövege tökéletesen összefoglal mindent:

"Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. 

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. 

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. 

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. 

Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? 

A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat."

My not so Perfect Life

Azt hiszem, ezen a ponton szembe kell néznem a ténnyel, hogy Sophie Kinsella-rajongó/függő lettem. Különben minek venném meg folyton a legújabb könyveit (is)?  

Deviszont (!) ez egy jó regény volt! Teljesen meglepődtem. Először is eléggé magamat látom Katie-ben, aki az Instagramon mindenkinek azt közvetíti, hogy londoni élete tökéletes: csupa napsütéses, bulizós, barátokkal együtt lógós képet posztol - naná, ki akarna a szürke, esős Luxem Londonról képeket csinálni és közzétenni? Aztán, kivételesen a problémafelvetés is valid: Katie elveszti a munkáját, de nem meri bevallani az apjának, mert nem akar neki csalódást okozni. És izgalmas a cselekmény: ki kell nyomozni, hogy a főnökét miért akarják kirúgni és ki (és hogyan) vezethette félre. Persze van benne szerelmi szál, anélkül nem Kinsella egy Kinsella, de eddig messze ez a legjobb könyve, amit a Boltkóros-sorozat óta olvastam. 10/10.

Don't tell the groom - Don't tell the boss - Don't tell the brides-to-be

Egyedül az bosszantott ebben a trilógiában, hogy minden olyan iszonyú könnyen ment Pennynek. Egy csomószor állították olyan kihívás elé, amiből lehetett volna bonyolultabb cselekmény, ami szülhetett volna több problémát, de nem. 

Úgy általában a rendezvényszervezős szál bejött, kicsit magamat láttam benne, de egyébként egy elég bugyuta, anticipálható és sablonos történet (tudom, tudom, ez már a címekből is kiderül).

The List

Szörnyű, miért olvasok ilyeneket?! Nem is írok róla inkább :D Mondjuk 5/10.

Cocktails for three

Jaj, már megint egy Sophie Kinsella, szörnyű vagyok! Ráadásul ezt képes voltam este 11-től hajnali fél 2-ig (ki)olvasni, annyira izgultam, hogy ugye mind a három, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb szerepőnek sikerül valahogy megoldania az életét (sikerült). 8/10, kellemes meglepetés, hogy végre a shoppingoláson és a szerelmi bonyodalmakon kívül más téma is terítékre került.