Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

Orosz napló

Ez az év is jól kezdődik, basszus, egy ilyen rendkívül nyomasztó olvasmánnyal... De csak magamra vethetek, végülis befejezhettem volna tavaly.

Hátborzongató olvasni Politkovszkaja sorait, nem csak mert az ember tudja, hogy az lett a vége, hogy megölték 2006-ban azért, amiket írt, hanem mert tökéletesen rímelnek a magyar közállapotokra. Magyarországon közel sem olyan rossz a helyzet, mint a 2000-res évek Oroszországában... de, igazából de, közel olyan rossz, csak talán nem ugyanúgy. De például most olvastam egy cikket a két évvel ezelőtti veronai buszbalesettel kapcsolatban, még mindig nem volt per, még mindig nem volt semmi rendesen kivizsgálva, nincs tisztességes jogorvoslat, a gyászoló szülők teljesen magukra vannak hagyva. És mindez miért? Nyilván mert a busztársaság valakinek (a valakijének (a valakijének)) a rokona, ismerőse, csókosa, strómanja, érinthetetlen. Az, hogy illegálisan szereltek be plusz benzintartályt és plusz üléseket a buszba, hogy tizenhét ember halt meg ennek következtében, mind nem számít annyit, mint a bűnösök védelme. 

Anna Politkovszkaja Oroszországában nem csak az ilyen eltussolt ügyek mindennaposak, de a megrendelt gyilkosságok is. Ez az, ami igazán elképesztő és hihetetlen: a Nyugatnak erről fogalma sincs? Vagy nekik (nekünk) kényelmesebb minden felett inkább szemet hunyni? 

Amióta elolvastam az Orosz naplót, minden "gázrobbanás" és hasonló hírekkel szemben valahogy szkeptikusabb lettem, főleg mert a könyv végefelé taglalja Politkovszkaja azokat a kedves anekdotákat, amelyekben idős emberekre rágyújtanak lakóházakat, amelyeknek a helyére a "megfelelő" vállalkozók szeretnének új épületeket emelni, de a meglevőkből a lakók nem költöznek ki elég gyorsan... 

A könyvnek irodalmi értéke is van, szuper a fordítás, sokszor felnevettem egy-egy ironikus megjegyzésen a tragédiák közepette is. Abszolút 10/10, bár ugye non-fictiont nem szoktam pontozni.

A Millennium-trilógia

[2015. könyves kihívása 32. egy trilógia]

Ez is egy, mit egy, három olyan könyv volt, ami miatt NAGYON örülök a kihívásnak. Sokáig kerestem, milyen trilógiát olvashatnék, A Gyűrűk Urát sajnos már kilőttem, igazából az Éhezők viadalát akartam, csak az most annyira felkapott, hogy sose volt bent az első része a könyvtárban. De aztán szerencsére a molyon ajánlották (kösz ezúton is) a Millennium-trilógiát, és alig két héttel később voilà, ki is olvastam mindhárom, 500+ oldalas kötetet.

Lebilincselő ponyva, iszonyat jól van felépítve mindhárom kötet, amolyan Agatha Christie-s: a rejtély az első pillanattól ismert, aztán tovább bonyolódnak a szálak, és az olvasó is elkezd gyanakodni, és aztán a végén van a csúcspont, amikor kiderül, ki miatt történt a gyilkosság, stb. De itt nem egy konkrét gyilkos volt egyszer sem, hanem összefonódó szálak, és összeesküvés-leleplezés. Az első kötet sztorija teljesen független a másodiktól, de a második kötet nélkül a harmadik nem érthető. De mondjuk úgy van vége a másodiknak, hogy ember legyen a talpán, aki megállja, hogy ne olvasson tovább. :D
Nagyon tetszett, sokszor hangosan felnevettem a BKV-n, vagy csóváltam a fejem, vagy nyögtem egyet, szóval furán néztek rám az emberek, de teszek rá. Ja, és a másik mellékhatás, hogy elkezdtem mindenkire olyan szemmel nézni, mintha vaj lenne/lehetne a füle mögött. :D 10/10 mindhárom! 

Rokonok

[2015. könyves kihívása 11. egy könyv, aminek a címe egy szóból áll]

Ebben a könyvben az a szörnyű, hogy teljes egészében igaz a mai politikai elitre is, pedig a 20-as években játszódik. És ez benne a fantasztikus is, hogy Móricz milyen hihetetlenül pontos képet fest a korrupcióról, az urambátyám-viszonyokról. Látszik, hogy Magyarország egy tapodtat nem haladt azóta ebben a tekintetben (sem). 

Valakit váratlanul Zsarátnok (falu? város?) főügyészévé választanak, ami a polgármester után a második legfontosabb poszt a vidéki közigazgatásban. Hirtelen a nyakába szakad rengeteg ügy és rengeteg felelősség, és szép lassan a nyomára bukkan egy óriási panamának (olyan jó ez a szó!), de sajnos addigra már nyakig ül a... szénben, amit a nagybátyja akar eladni a városnak, de amiről kiderül, hogy lopott, és ezt a polgármester is tudja. Úgyhogy amikor az óriási panamával kapcsolatos ötleteit elő akarja adni neki, a polgármester a fejére olvassa, hogy az ő fején pont ugyanannyi vaj van. És megfenyegeti, és már az egyébként józan és jószándékú főügyész ott találja magát a legnagyobb megvesztegetés közepén.

Emellé, ha amúgy olyan nyugodtak lennének az éjszakái, szerelmes egy számára elérhetetlen nőbe... Szóval van itt minden, mi szem-szájnak ingere. 9/10.