Bridget Jones naplója 1-2.

Hát ez halálos volt! Emlékszem, hogy egyszer mintha már olvastam volna az első kötetet, és mintha nagyon nem kötött volna le; akkor még biztos kifinomultabb volt az ízlésem, mert a gimnáziumi kötelezők miatt a magas irodalomhoz voltam szokva... :P Jó, most se a sztori volt az, ami igazából olyan nagyon izgi volt, bár a második kötetben a thaiföldi drogbotrány azért elég meglepő fordulat volt, na de a nyelvezet! Hát azon beszartam! Annyira kilóg a kapanyél "Bridzsi" szájából, hogy az hihetetlen, és annyira viccesen fogalmaz, és ez természetesen Sóvágó Katalin fordító érdeme legelsősorban. És még egy etimológiára is rájöttem a második kötetnek köszönhetően: "faséban vagyunk", mondja Bridget, ma már fasírtat mondanánk, ha már (de a könyv és fordítása 2000-ben jelent meg), de ebből rájöttem, hogy ez a francia facher, faché (haragudni, haragos) szavakból jön. :)

A kedvenc szereplőim Bridget szülei - ennyi baromságot összehordani! - na és persze Richard Finch, Bridget főszerkesztője, aki szintén legalább ennyi baromságot hord össze, de milyen stílusban! :D 

Egyértelműen 10/10, és remélem, a harmadik rész is legalább ilyen ízes lesz. 

(Ha a boltkóros-sorozat Bridget Jones-parafrázis/utánérzés akar lenni, akkor iszonyatosan gyenge próbálkozás, főleg ha az erőltetett internetes és egyéb "modern" szlenget nézzük.)

Ja wam pokażę!

Napok óta azon törtem a fejem, hogy ugyan mit olvastam az angol könyvek előtt, és az rémlett, hogy vittem magammal a Barretstownba, de az is, hogy már a repülőn kiolvastam (és mivel ezt láttam előre, vettem egy kevéssé szórakoztató, de annál érdekesebb könyvet, amiről majd a következő bejegyzésben lesz szó), és akkor ma, a rendrakásnak köszönhetően előkerült!

Ó, hát ezt a könyvet nagyon szerettem - leginkább hálás voltam, hogy annyira egyszerű szókinccsel, sok párbeszédel és hétköznapi, anticipálható élethelyzetekkel operál, hogy fel sem tűnt, hogy lengyelül van. Szórakoztató, mondhatnám, limonádé, és magyarul szinte biztosan derogálna ilyesmit olvasni, viszont így lengyelül megvan az az illúzió, hogy mégis valami komolyabbat olvastam. Szóval 10/10. 

Summer at the lake

Ezt a dublini reptéren vettem:

Ezen elég lassan rágtam át magam, mert közbejöttek más könyvek (pl. az előző). Meg azért is, mert kicsit úgy éreztem, csak az utolsó 100 oldalon indul be a cselekmény, de akkor aztán nagyon. Azt sajnálom, hogy félbemaradt az Esme-Marco szál, persze sejthető a folytatás, de ha már ennyire explicit volt minden más, ez is belefért volna. Tanultam egy csomó új szót :-)

8/10, mert amikor már beindultak a dolgok, rém izgalmas volt, és minden oldalon kiderült egy-egy új fordulat... :)

Wedding girl

Fú, jó régen nem írtam ide... már nem is emlékszem, mi mindent olvastam azóta, de ezt például biztos:

Ez egy nagyon cuki könyv, egyszerolvasós-eldobhatós, Londonban vettem, egyértelműen a címe miatt (kicsit monotematikus vagyok mostanában, na). Igazából nem nagyon tudtam magam beleélni, vagyis a meleg-szálba igen, mert az nagyon megrázó volt, de az, hogy Milly azt gondolja, a férjhezmenetele nyom nélkül marad 10 évig és senki nem tudja meg, hogy férjnél van, annyira irreális és elképzelhetetlen, hogy a történetnek ezt a vonulatát leginkább hitetlenkedve olvastam.

Mondjuk az egy nagy előnye, hogy angolul van. Hát, olyan 7/10, mert azért elég szórakoztató.

Wakacje Mikołajka

Azaz A Kis Nicolas nyaral, amit magyarul/franciául vagy ötvenszer olvastam és kívülről tudok (mint a többi kis Nicolas-történetet is), és ezt a lengyel példányt két hete kiselejteztük a Lengyel Intézetben, gondoltam, lecsapok rá, mosolyogni jó lesz. És valóban, sőt, még új szavakat is tanultam belőle. A kis Nicolas minden nyelven zseniális! 10/10.

Te döntesz

Cuki. Őszinte. Néha idegesítő, néha szívszorító. A stílusa elég semmilyen, habár az oldalanként három "imádtam" inkább negatív irányba befolyásol, de alapból (sic) teljesen rendben van. Igazából három dolog: 1. meglepett a szegénység, 2. hiányzott a FB-oldal mint a hírességhez meg pénzgyűjtéshez vezető út egyik fontos momentuma, 3. hiányzott, hogy a könyv keletkezéséről egyáltalán nem volt szó. 

És persze Mosolyka "csak" leírta, hogy mi történt vele az elmúlt 25 és fél évben, szóval irodalmi értéke semmi, de nem is ezért szerettem imádtam. 8/10.

Az uzsonnatolvaj

Hát ez egy óriási pozitív csalódás volt! A könyv már évek óta hevert parlagon, jobban mondva polcon, és emlékszem, hogy többször el is kezdtem, de valahogy nem jutottunk dűlőre, Montalbà és én. Pedig... ez egy zseniális fickó! A nyomozási sztori maga is érdekes, de az (ön)iróniának és a szeretetnek ez a keveredése valami fantasztikus. Ez a legjobban a nyelvezeten jön át, és itt szeretnék köszönetet mondani Lukácsi Margitnak, aki fordította. Tényleg, erre a nyelvezetre nincsenek szavak, inkább idéznék.

- Főnök, maga az magába'?
- Catarè, én vagyok az magamba'. Telefonált valaki?
- Igen, főnök. Ketten Augello úrnak, egyvalaki...
- Catarè, szarok mások telefonjára!
- De hát pont minutomba' kérdezte tőlem!
- Catarè, telefonált valaki nekem magamnak? (101. o.)

Catarella belépett, és büszkén előhúzta a névjegykártyánál alig nagyobb számológépet.
- Mit számolsz te ezen, Catarè?
- A napokat - hangzott a rejtélyes válasz.
- Nemsoká visszaadom, majd gyere érte.
- Főnök, csak hogy tudja, néha meg kell peccingetni.
- Hogy értve?
Catarella félreértette, azt hitte, főnöke a szót nem érti. A küszöbről kiszólt a többieknek:
- Hogy van az rendesen taljánul, hogy peccingetni?
- Taszajtani - tolmácsolt valaki." (162. o.)

Házasságom története

Hát ez valami minősíthetetlenül alja könyv volt. Nem is minősítem. Kap 3 pontot, mert annyira azért nem volt szar, hogy ne olvassam végig. És voltak benne cuki pillanatok. 

Mes amis Mes amours

Hát ez egy ilyen kis háromnapos francia cukiság. Tényleg az. 

Van két egyedülálló apuka, Antoine és Mathias, Antoine Londonban él, Mathias Párizsban. Aztán Mathias is odaköltözik Londonba, egész pontosan Antoine-hoz, és élnek négyesben (a két gyerekükkel), tiszta idill. De hát Mathias beleszeret egy újságírónőbe (akit nem Robin Sherbatskynak hívnak :P), annak ellenére, hogy az összeköltözéskor Antoine-nal megállapodtak, hogy nem visznek nőt a házba. Meg nem mennek haza 11 után. Meg nem hívnak bébiszittert. Ésatöbbi. Úgyhogy Mathiasnak folyton hazugságokat kell kitalálnia, amikor randizik/kimarad, meg persze ha épp ő lenne a soros a gyerekekkel, akkor azt is el kell intéznie. És hasonló dolgok. Cukik, na, olyan szeretnivalóak.

És én végig reménykedtem, hogy Antoine és Mathias majd egymásba szeretnek. :P
7/10, mert azért NAGYON kiszámítható.

Can you keep a secret?

Special thanks to Fanni! :)

Hát ez egy majdnem-boltkóros. Három nap kellett, hogy kiolvassam, fel se tűnt, hogy angolul van, csak úgy suhantam a mély irodalmi mondanivalóval bíró oldalakon... :P 

Emma Corrigan a világ legnagyobb lúzere. Elrepül Skóciába egy tárgyalásra, és nem elég, hogy elbénázza, de a visszaúton egy turbulenciától annyira megijed, hogy a mellette ülő pasasra zúdítja legféltettebb titkait. Természetesen nem zuhannak le, és természetesen a pasasról kiderül, hogy nem egy random idegen, akivel soha többet nem találkoznak, hanem annak a cégnek az egyik tulajdonosa, ahol Emma dolgozik. 

És mondanom se kell, természetesen további kalamajkák során Emma beleszeret Jackbe, mert így hívják a pasast, és a legvégén összejönnek. De van itt egy fordulat, ami kísértetiesen hasonlít a boltkórosnak arra a részére, amikor a Daily World (vagy mi) leleplezi Becky vásárlásfüggőségét: Jack egy tévéinterjú során kiadja Emma összes titkát, amit még a repülőn osztott meg vele. Mert szerinte ő a nothing-special-girl-from-the-street, aki a cég termékeinek következő célszemélye lehetne. De aztán ezt is tisztázzák, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, with some tiny little secrets... :)

10-ből 7, mert szórakoztató volt, letehetetlen és angol (!).

Lolával az élet

Már a Nők Lapjában is kétféle reakciót váltottak ki belőlem D. Tóth Kriszta írásai: 1. jaj, de aranyos, amiket ír, ahhoz képest, hogy kvázi-celeb, 2. tulajdonképpen minek is ír?

Az első álláspontom nem változott, a könyv kellemes meglepetés volt, bár néhol untam, kicsit hosszadalmasra sikeredett (nettó 250 oldal Lola első négy éve), a második sem, hogy őszinte legyek, mert bár a könyv cuki, néha még jókat is lehet rajta röhögni (mindjárt idézek), de hát azért irodalmi értékkel nem nagyon bír, hacsak a tematikusan fejezetekre bontást mint olyat nem tekintjük irodalmi értéknek (a kronológia helyett, mármint). 

Jöjjön az idézet, még mielőtt nagyon belelendülnék az ekézésbe - a Lolával az élet tulajdonképpen nem érdemel negatív kritikát, mert aranyos, kedves, őszinte (vagy legalábbis jól leplezi, ha nem), közvetlen, satöbbi-satöbbi.

Előtte elmagyaráztam neki, hogy a szomszéd szobában leszünk, nem azért hagyjuk ott, mert nem szeretjük, hanem mert este van, és aludnia kell. Érteni valószínűleg nem értett belőle semmit, de mivel a beszélő arcom nagyon tetszett neki, még gyorsan elmeséltem neki azt is, hogy előző nap végre elfogadták az Európai Unió hétéves költségvetését. (138. oldal)

Szóval, hát, izé. Mondjuk mi az, hogy "érteni valószínűleg nem értett belőle semmit", dehogynem, az, hogy nem tud válaszolni, nem jelenti azt, hogy nem is érti. Uff. 10-ből 6.