Most látom csak, hogy erről még nem írtam, pedig az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt. A stockholmi Nobel-múzeumban vettem egyébként. Önmagában az események leírása is érdekes, bár igazából nincs is benne leírás, inkább csak összerakja az ember a sok-sok személyes elbeszélésből, mi mi után történt, de ennél sokkal tanulságosabb és nyomasztóbb, amikor egyértelművé válik, hogy az embereknek, akik épp akkor ott dolgoztak, akiket odaküldtek a robbanás után takarítani, vagy akik csak a közelben laktak, senki nem mondta el, milyen iszonyú hatása lesz a levegőbe kiszabadult anyagoknak, hogy rákosak lesznek, meddők lesznek, beteg gyerekeik fognak születni, meg fognak halni. Akik tudták, mekkora veszélyben vannak, hallgattak, akik tájékoztatni akartak másokat is, azokat elhallgattatták. Nem világos, hogy a politikai vezetés (= Szovjetunió) mennyire volt tisztában a hosszútávú következményekkel, de az világos, hogy mindenkinek hazudtak, aki csak fel merte tenni ezt a kérdést.
