Abszolút Tóth Krisztina. Talán egy kicsit naturálisabb, kevésbé költői, de nem baj, sőt. Voltak novellák, amelyeket szörnyű volt olvasni, és voltak, amiken még nevetni is lehetett (legalábbis mosolyogni). Örülök, hogy elolvastam. 10/10.
"Az eleven, zsigeri novellákban súlyosan traumatizált nők próbálják túlélni a hétköznapokat, tortát sütnek és baba-mama fórumra regisztrálnak, titokban ünneplik a házassági évfordulójukat és továbbviszik az anyjuktól örökölt mintát. Erősen nőközpontú világ ez, a lányok, anyák és asszonyok még azokat a történeteket is áthatják, amelyekből fizikai valójukból hiányoznak: mert meg sem születtek, mert külföldön kellett munkát vállalniuk, mert már csak halvány árnyakként vegetálnak. Mire a kötet végére érünk, épp úgy érezzük majd magunkat, mint a törésteszteknél használt felnőtt műanyagbábú, miután nekicsapták a betonfalnak." (Könyvesblog)
