újabb öt Picoult

Már nincs ihletem minden Picoult-könyvről egyesével írni... :D

Az angol cím sokkal jobban tetszik: Keeping Faith. Faith egy kislány, aki egyszer csak elkezd "Istennel" beszélgetni, embereket meggyógyítani, sőt feltámasztani csak a jelenlétével. Nyilván rárepül erre az egyház és a média is, és Picoult-hoz méltón (elhelyezési) perrel fejeződik be a cselekmény. Újdonság, hogy az olvasóra van bízva, hogy most akkor Faith valóban beszélgetett valakivel, és ha igen, ki volt az, vagy csak a figyelemre vágyott... 

Ez egy kicsit a My sister's keeper-re emlékeztetett. Egészséges nővér, beteg húg (Willow), és egy mindenre elszánt anya, akinek a legjobb barátnője az a nőgyógyász, aki Willow-t világra segítette, és aki be is pereli ezt a nőgyógyászt, amiért nem szólt neki időben Willow betegségéről - na nem mintha akkor elvetette volna, csak a pertől sok pénzt remél, hiszen a Willow életmódjához kötődő kiadások csillagászatiak. 

Jacob aspergeres, csak a házirendet tudja értelmezni, az érzelmeket nem. Egy nap meggyilkolják fiatal gyógypedagógusát, és minden jel arra mutat, hogy Jacob a bűnös, börtönbe is kerül, és végül el is ítélik több évre. Adódik a kérdés, hogy vajon jogosan-e...   

Amikor az ember azt hiszi, nincs (tabu)téma, amihez Picoult ne nyúlt volna még, akkor jönnek a pedofil papok. És amikor az ember azt hiszi, tudja, kit kell szívből utálni, akkor jön egy csavar, és kiderül, hogy már megint az orrunknál fogva vezettettünk...

Talán a Csodalány mellett a másik olyan Picoult, ami nem annyira jött be. A borítót nem értem (mondjuk e-könyvben olvastam), mivel a témája a - holokauszt. A csavar azonos a Perfect Match-ével: amikor már szívből gyűlöljük a szerintünk megfelelő személyt, kiderül, hogy mégse ő a megfelelő... 

Életszikra

Wow. Hát ez egy újabb áll-leesős élmény volt. Mennyi dilemma egy könyvben! Akarom a gyereket? Nem akarom? Fel tudom majd nevelni? Tudok együtt élni a gondolattal, hogy elvetettem? Lehet később másik? Segíthetek másoknak megsemmisíteni egy megismételhetetlen emberi életet? Van jogom beleszólni? Van joguk nekik dönteni Isten helyett? Ha nekem is volt abortuszom, bűnbocsánatot nyerhetek azzal, ha másokat megpróbálok lebeszélni róla? Mit tegyek, ha a lányomról megtudom, hogy illegális abortusztablettát vett be, és majdnem meghalt, annyi vért vesztett?

Ha úgy alakul, vészhelyzetben, együtt tudok működni olyannal, aki megvédte volna a magzatot, akit épp elvetettem? És fordítva?

Hihetetlen, de olvasás közben a fenti kérdésekre adott összes lehetséges válasszal egyet tudunk érteni, amikor egy-egy nő sorsával, egyéni történetével szembesülünk. És pontosan EZ a tanulság: minden döntésre van magyarázat, csak meg kell hallanunk. 10/10.

Omerta

Az idei év egyik legfantasztikusabb olvasmányélménye. Omerta, azaz hallgatás: hallgatás a Ceaucescu-éra előtti évekről, az 50-es évek Romániájáról, hallgatás rózsanemesítésről, küzdelemről, sárbaragadt egyetemi tanárról, hallgatás a szerelemről, megcsalásról, börtönről, betiltott istenhitről, a dróton rángatott szereplőkről, a Párt érdekeiről, a betegségekről, alkoholizmusról, zabigyerekekről, tudatlanságról, műveletlenségről, józan paraszti észről, beszolgáltatni kényszerült földekről és állatokról, amit csak el lehet képzelni; hallgatás gyönyörű erdélyi tájszólásban, négy szólamban. 10/10

Ajvé

Olvastam ezt már három éve a moly szerint (milyen jó, hogy van ez a moly, mert egészen eddig nem voltam biztos benne, hogy tényleg olvastam-e már, vagy csak ennyira ismerős volt az atmoszférája :)), és lehet, hogy fogom is még - olyan kedves ez a könyv, olyan otthonos. :) 10/10.

A szolgálólány meséje

[2015. könyves kihívása 49. egy könyv, ami televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle - pont ideillik, miért ne?]

Ritkán mondok ilyet (sőt, még sose volt rá példa), de amellett, hogy nagyon tetszett és lebilincselő volt a könyv, a sorozat szerintem jobb. És mikor lesz már második évad?!

Ijesztően realista utópia, nyilván nem minden áthallás nélkül való, pláne az a rész, amikor June megállapítja, hogy ha ilyen lassan fosztják meg az embert az önrendelkezésétől, észre sem veszi, valahogy úgy fogalmazza meg, hogy ha egy kád vízben ül, amit fokozatosan melegítenek, mire eszmél, már megfőtt. 

Egyértelmű 10/10 és most már attól tartok, az Only ever yours ennek a koppintása (ettől még az is nagyon jó, csak így kicsit más fényben látom). 

Behódolás

(Elsőre sikerült ebhódolást írnom.)

Hihetetlen lebilincselő volt ez a könyv, egészen addig, amíg nem fordult irodalomelméleti elemzésbe. De azt elegánsan átlapoztam, amikor túl érdektelenné vált. :P 

SPOILER, egérrel kielölve olvasható.

2022-ben játszódik a cselekmény, Franciaországban épp a Nemzeti Front és a Muzulmán Testvériség elnökjelöltje küzd a köztársasági elnöki posztért. Az első fordulóban még ott vannak a szocik meg a liberális demokraták, meg az UMP is, de csak a fenti két jelölt marad bent a második fordulóra. Sőt, az első forduló utána a szocik beállnak a Muzulmán Testvériség mögé, és Francois Bayrou lesz a közös miniszterelnök(-jelölt). Részben azért is ennyire félelmetes a könyv, mert ma élő, ismert francia politikusok szerepelnek benne, ettől nagyon reálisnak tűnik. A főhős a Sorbonne-on tanít, és long story short, először nyugdíjazzák, majd visszahívják az egyetemre azzal a feltétellel, hogy áttér a muszlim hitre.  

Próbálom kitalálni a szerzői szándékot. Vajon a leselkedő veszélyre akarja felhívni a figyelmet? Vagy teljes mértékben utópiának szánja, ami úgyse fog bekövetkezni? Nehéz nem az első verzióra gondolni egyből...

A kérdésfelvetés önmagában zseniális, és külön az, hogy valós politikusok szerepelnek benne, testközelbe hozza a sztorit. De a rengeteg irodalomelméleti kitérő nekem zavaró volt. Így 7/10.

Hívások a mennyből

[2015. könyves kihívása 14. egy szépirodalmi mű - a többi kategória vagy foglalt, vagy ennél is kevésbé illik rá...]

Ezt tegnap egy lélegzettel olvastam el (315 oldal!), annyira tetszett. Nagyon aranyos mese tényleg, ahogy a fülszöveg is írja, és tökéletesen szemlélteti, mire képes a (vak)hit, illetve annak reménye, hogy attól, hogy valaki meghalt, mégsem vált teljesen elérhetetlenné. 10/10.

Fények könyve

[2015. könyves kihívása 16. egy könyv, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam]

Hm. Ezzel a könyvvel kapcsolatban az a legátütőbb élményem, hogy "miiiiii? egy Potok, amit még nem olvastam????!!!"

Más volt, mint az eddigiek, persze volt benne zsidóság meg tanulás, meg sok jiddis/héber kifejezés, meg az a szokásos potoki hangvétel, de a koreai háború meg az atombomba témája teljesen megváltoztatta a regény atmoszféráját. Így is jó volt, persze, csak szokatlanul... rideg és realista. Persze hogy másképp lehetne Hirosimáról írni. 10/10.

Nincstelenek

[2015. könyves kihívása 17. egy könyv, amit egy barátom ajánlott]

Még csak május van, de szerintem ez 2015. legmegrázóbb olvasmánya lesz. Zs.-tól kaptam kölcsön, hogy "Neked biztos tetszeni fog". Az nem kifejezés. Tegnap este olvastam ki, egy hosszabb szünettel szerintem két hét volt. 

Az első, ami eszembe jutott róla, Agota Kristof Trilógiája, azon belül is A nagy füzet. Rövid, pontos tőmondatok, tárgyilagosan. Majdnem azt írtam, érzelmek nélkül, de a Nincstelenekben rengeteg az érzelem, de valahogy úgy van megfogalmazva, hogy még mindig tárgyilagos. Ja, és a legnyilvánvalóbb párhuzam a gyerekszem, a szegénység, a kirekesztettség. 

Sajnos nem tudok idézni, mert már tovább is adtam a könyvet B.-nek, remélem, neki is ugyanennyire fog tetszeni.

Annyira szép ez a könyv és annyira rettenetes. Ahogy nem mondják ki, hogy zsidók, de rengeteg szokást tartanak, és közben görögkatolikusok, meg elejtenek célzásokat Mózsiról, aki talán a mesélő apjának az apja?, de ez is csak a számkivetettek összefonódását mutatja. Számkivetettek, ahogy a prímszámok is, amelyek vissza-visszatérnek a fejezetek elején, és olyan szépen beleolvadnak a cselekménybe... 

És a nincstelenség maga, hogy a gyerek egy ágyban alszik a szüleivel, hogy meghal a Kicsi, hogy nincs új ruha, csak a nővéréé, hogy ha elhasználja a színes ceruzát, nincs másik, hogy zsíroskenyeret esznek cukorral, és az a pazarlás, és még sorolhatnám.

Hány ilyen sorsú gyerek van ma Magyarországon, aki télen vékony cipőben, nyáron meztélláb jár iskolába, ha ugyan jár? Borbély Szilárd saját magán kívül róluk is írt, egytől-egyig. 10/10 és nyugodjon békében.

A lelkész lánya

[2015. könyves kihívása 10. egy misztikus vagy krimi könyv]

Hát ebből annyira emlékszem, hogy nagyon tetszett, de volt benne valami hátborzongató, ezért választottam misztikusnak. Dorothy megszokott rend szerint él az apjával kettesben, aztán egyszer csak egy tök más helyen ébred föl, idegen emberek társaságában, és kiderül, hogy teljes amnéziája van, csatlakozik a gyümölcsszedő idénymunkásokhoz, aztán lassan visszatér az emlékezete, rájön, ki ő, de nem mer hazamenni, viszont elszegődik tanítónőnek egy magániskolába, ott dolgozik egy darabig, azt hiszem, akár évekig is, aztán végül hazatér, és minden ugyanúgy megy tovább, mint előtte. Nagyon jó volt :) 10/10.

Rosemary gyermeke

Ezt a könyvet nemcsak, hogy elolvastam, de megvettem. Megláttam, bevillant, hogy még a Szívek szállodájában is megemlítik (amikor Dean és Rory először találkoznak), úgyhogy gondoltam, klasszikus. Kell. El is olvastam még aznap (kb. egy hete).

Brrrrrr, iszonyú nyomasztó! És azóta is folyton eszembe jut. Zseniálisan megírt könyv, bár ponyva a javából, de annyira odaszögezi az embert és folyamatosan rettegésben tartja, hogy az irodalmi csoda. 10/10. Olvastam, hogy van folytatása is, de nagyon rosszakat írnak róla, úgyhogy még nem tudom, elolvasom-e. És szinte biztos, hogy a filmet nem merem megnézni...

A Fiú evangéliuma

Hát, alapvetően nagyon érdekesek az evangélium-parafrázisok (Fogság, Daniel Stein, tolmács, L'Évangile selon Pilate és biztos van még pár, csak nem jut eszembe), mert mindegyik valami új aspektust visz a Jézus-sztoriba. (Erről jut eszembe, az egyik tanárunk csütörtökön azt kérdezte halálosan komolyan, "de milyen vicces lenne, ha Jézus másodszor is eljönne, nem?", mire én nem tudtam megállni, és azt mondtam, "különösen azoknak, akik szerint először is eljött"... wtf wtf wtf) Hát ez a Norman Mailer viszont baromira az égvilágon SEMMIT nem tett hozzá az evangéliumhoz, pedig ahhoz volt bátorsága, hogy E/1-ben mesélje el Jézus 33 évét. De ennyi. Csalódás! 3/10.

Mikve, a titkok háza

Szóval, amikor már láttam, hogy a lengyel könyv nem fog sokáig tartani, cuccostul - mert ez már a reptérre menet volt - bementem a Libribe, hogy veszek valami majdnem-limonádét valamilyen nyelven, oszt' jó lesz. De egyik majdnem-limonádé sem nyerte el a tetszésemet, pedig volt egy pár, úgyhogy gondoltam, maradok a jól bevált zsidóknál, és akkor megláttam ezt a könyvet, és bár drága volt, megvettem. 

Teljesen másra számítottam, regényszerűbbre. Ez egy ismeretterjesztő könyv, tulajdonképpen a mikvében készült riportok gyűjteménye egy gój tollából, aki mint egzotikus lényekre tekint a zsidó nőkre, és különböző kérdéseket tesz fel nekik vallással, szexualitással, en bloc a női léttel kapcsolatban. Érdekesnek érdekes, de valahogy nem köt le egyáltalán. Amikor van egy-egy sztori, az nagyon jó, de rengeteg a nettó vallási okfejtés, amik lehetnének jól megírva, de olyan szárazak... Nem is olvastam ki egyébként, még van vagy 30 oldal. 6/10.

Lányok, anyák

Ez a Sós kávénak a folytatása. Őszintén szólva az jobban tetszett. Ebben a kötetben kevesebb a "direkt" holokauszt-élmény, több a második-harmadik generációs traumafeldolgozás. Persze ez is érdekes, pláne nekem, de valahogy az arányok nem jók, fura az egész. Pont arról beszélgettünk tegnap otthon, hogy Sz. Cs.-nak mekkora meghasonlás lehetett, amikor kiderült, hogy zsidó, és hogy hogy lehet, hogy leélt 3x évet e nélkül a tudás nélkül, és hogy lehet, hogy nem tűnt fel neki, hogy az anyai felmenői sose mesélnek semmit az életükről. Ebben a könyvben is van pár ilyen történet, hogy pl. valaki 16 éves koráig nem tudta, hogy zsidó. Jó, itt a második generációról beszélünk, tehát van egy többé-kevésbé érthető védekezési, "megelőzési" elgondolás a titkolózás mögött, de másrészről érthetetlen, hogy hogy gondolhatják a halál- vagy jobb esetben munkatábort, csillagos házat, gettót stb. megjárt szülők, hogy a gyerek nem vesz észre semmit?

A könyv furasága nem csak ebben áll; ez tartalmi kérdés, és igaz történeteket nyilván nem kérdőjelezek meg. De nagyon zavaró volt olvasás közben, hogy az összes személynév és a különösen jelentőségteljes szavak mind-mind dőlt betűvel vannak szedve. Szerintem ha az olvasó nem jön rá magától, hogy azoknak a szavaknak különös jelentősége van, akkor 1) úgy kell neki, 2) nem érti a szöveget (ld. 1.). És van pár félregépelés, önismétlés is (nem a mesélők, hanem a szerkesztő részéről).

Hm, és bár a szerkesztőnek nem feladata, hogy az igaz történeteket átírja, azért néhányra ráfért volna egy kis utómunkálat, mert egyszerűen követhetetlen.

Egyébként azért vettem meg ezt a könyvet, mert az egyik nagyon kedves tanárnőm is írt bele. Sajnos pont az az egyik legkevésbé élvezhető történet. Kár. (Persze ettől még ugyanúgy szeretem.)

Egy évem az Írás szerint

Fú, hát ezt a könyvet nagyon váltakozó érzésekkel olvastam. Az eleje nagyon-nagyon tetszett, minden oldalon volt valami, amitől hangosan felnevettem a buszon. Aztán a közepe felé kezdett ellaposodni, sokkal több lett benne a "teológiai" eszmefuttatás, a vége pedig újra felpörgött, de a vicces aspektus valahogy nem tért vissza. 

Jó ebben a könyvben, hogy sokat lehet megtudni belőle a különböző vallásokról, a Bibliáról, az érthetetlen parancsolatokról... Rossz viszont, hogy olyan tipikus amerikai "I once was lost but now am found"-feelinget közvetít (a közepétől kezdve, addig nem!), amiben én sajnos képtelen vagyok hinni. És ezzel az Amazing grace-idézettel el is értem ahhoz, ami a legeslegjobban zavart olvasás közben: a fordítás!!! Mivel ez egy inkább blog- mint regényjellegű írás, sok benne a kulturális utalás olyasmikre, amiket egy gój/nem amerikai/nem 35 éves/nem vallásos ember nem feltétlenül ért. Nos, ezek random vannak lefordítva. Például a szövegben zárójelben: 

Eddig a legfurább idevonatkozó emlékem a következő volt: Manhattan West Side-ján egy zsidó tárgyakat árusító boltban láttam egy gyerekeknek szóló videót egy pészachi vacsoráról Dom De Luise-zal, Shari Lewisszal és egy Lamb Chop (ürüszelet) nevű zoknibábbal. (290. o.)

Holott nyilván az eredetiben nem volt ott zárójelben, hogy "a chop of lamb".

Vagy lábjegyzetben vannak lefordítva - főleg könyvcímek -, de a fordítás (szerintem!) nem igazán jó, például: Reading The Bible Again for the First Time = A Biblia friss szemmel, The Know-It-All = A mindentudó okostojás (holott semmiféle irónia nincs a mondatban). Aztán van egy könyvcím, aminek két fordítása is van...: Daily Life in Biblical Times = 1) Mindennapi élet a Biblia korában, 2) Napi élet a bibliai korban. Ez annyira ciki! És a legjobb, az is egy lábjegyzet: Evangelicals Concerned = Aggódó/érdekelt/érintett evangéliumi keresztények. Nem is értem, ilyesmi hogy maradhat benne. Pedig volt lektor (legalábbis oda van írva a neve.) 

Na de ami a legeslegfelháborítóbb, a Western Wall-t "Nyugati Falnak" fordítani???!!!!! Még a legagnosztikusabb ateisták is tudják, hogy a Western Wall neve magyarul S-I-R-A-T-Ó-F-A-L. Úgy látszik, Gázsity Mila fordító alapműveltsége meglehetősen hiányos. 

A könyv amúgy, ha az eredetit veszi alapul az ember, 7/10. De ez a fordítás... mínusz nyolcas.

Átmeneti üresedés

Összességében nagyon kellemes csalódás ez a könyv! Vannak benne számomra hihetetlen részek, például Simon Price agresszivitása (meg a feleségének a tehetetlenkedése), meg az első hetven oldalra viszonylag sok merevedés meg maszturbáció jutott, de utána J. K. megtalálta az egészséges, kiegyensúlyozott ponyvához vezető utat, rálépett és végigjárta. Az eredmény: alapos, szórakoztató, néhol megható, helyenként sokkoló, mindenképp lebilincselő regény, egy sikeres "felnőttkönyv" a Harry Potter-sorozat után. 10-ből 9.

Daniel Stein, tolmács

Ajánlásra olvastam a könyvet, egy tanárunk beszélt róla még első félévben - mondjuk valószínűleg magamtól is elolvastam volna egyszer. Bementem a könyvtárba, megkerestem az adatbázisban - csak annyira emlékeztem, hogy a címében szerepelt a "tolmács" szó, aztán megtaláltam a polcon, kinyitottam, beleolvastam, és attól, amit ebben az első pillanatban láttam, magamhoz kellett szorítani a könyvet, és gyorsangyorsan elkezdeni olvasni.

Így aztán négy nap alatt kiolvastam, pedig 500 oldal. A véleményem folyamatosan változott olvasás közben. Nem úgy, mint egy szinuszgörbe, de mondjuk mint egy szelíden hullámzó tenger. 

Ez nem egy regény. Levelekből, naplórészletekből, hangfelvételekből, képaláírásokból, hirdetésekből összeollózott... hát, életrajz, vagy inkább korrajz. Sok-sok ember életrajza a '40-es évektől majdnem napjainkig. Elsősorban Daniel Steiné, de nem minden róla szól. Például emiatt éreztem néha, hogy lefele hullámzik a véleményem - egy idő után a mellékszálak sűrűsödnek, nehéz követni, hol járunk az időben és a térben, és éppen kitől származik az adott dokumentumrészlet. Ráadásul vannak "epizódszereplők", akik csak egyszer, maximum kétszer fordulnak elő, és néha többszáz oldalt lapoztam vissza, hogy utolérjem az illetőt egy korábbi részben és megértsem, ki is ő, aztán kiderült, hogy akkor szerepelt először, és semmit nem kell megérteni. 

Daniel Stein tolmács, véletlenül, vagyis szerinte Isten kegyelméből, a Gestapó és az emszki belorusz-lengyel-zsidó közösség között a második világháborúban. Így menekül meg a halál(tábor)tól, hiszen egyébként ő maga is zsidó. És így válik a vallások közötti tolmáccsá, mert katolikus pap lesz belőle a háború után - Izraelben. Ez persze ellenérzést vált ki nemcsak a saját zsidó rokonai és ismerősei körében, hanem a katolikusokból is. De ő rendíthetetlenül jó mindenkihez. Paprabbi :-) Tényleg az, mert bizonyos dolgokat egy katolikushoz képest nagyon világiasan, nagyon rugalmasan, hogy úgy mondjam: zsidósan szemlél. Például van egy rész, amikor egy negyvenes férfi elmegy hozzá, és elpanaszolja, hogy feleségével csak névházasságot kötött azért, hogy kijöhessenek Izraelbe, és bár lelkileg nagyon egy húron pendülnek, mégis egyre keserűbb a házasságuk. Mire Daniel: Hány évesek vagytok? Negyvenegy? Hát feküdj össze a feleségeddel, meglátod, minden rendbe jön. (Nem szó szerint idézek, már továbbadtam a könyvet.) Vagy egy másik részben egy nő elpanaszolja neki, hogy a fia homoszexuális. Erre Daniel: Hát én nem értem, a nők annyira gyönyörűek, annyira vonzóak, miért tetszenek neki a fiúk? De gondolj arra, hogy másoknak nincs gyereke, ehhez képest ez egyáltalán nem tragédia. Legalább a fiad boldog, hagyd, hogy az legyen.

Szóval Daniel amolyan XX. századi Jézus. A szeretetet hirdeti, mint legfőbb szabályt. Ráadásul nagyon... magától értetődő módon (ahogy a fenti példákból is látszik), emberközelien, és sokszor nagyon humorosan. :-)

Egyik kedvenc idézetem:

Abban az évben, csak egyetlen hely volt a kolostorba igyekvő novíciusok számára. Két aspiráns jelentkezett – én és a helybéli színház egy fiatal színésze. A kolostorfőnök engem választott, mondván, én fiatal zsidó vagyok, nekem sokkal nehezebb lesz megtalálnom a helyem az egyházban. Igaza lett – a másik aspiráns arra az egy helyre Karol Wojtyła volt. Ő kétségtelenül megtalálta a helyét az egyházban. (265. o.)

Ami miatt a könyvet nehéz volt olvasni, az a rengeteg valláselméleti kitérő. Jó, nem kitérő, de ahhoz képest, hogy a történet is haladhatott volna ugyanazokon a hosszú oldalakon keresztül... Néha átlapoztam, mert olyan bibliai részekről volt szó, amiket nem ismertem eléggé, hogy követni tudjam az elemzéseket, utalásokat. Elővehettem volna a Bibliát, hogy beleássam magam jobban, de egyrészt főleg a BKV-n olvastam, másrészt bevallom, annyira nem kötöttek le ezek a részek. A "történős" fejezetekben is volt elég elméleti dolog. 

A könyv öt részből áll, mindegyik között ott van Ulickaja egy-egy levele egy barátnőjének, akinek elküldte a már megírt részeket lektorálásra. Mindig azt írja, nincs megelégedve a formával, a tartalommal, az általa összeszerkesztett történet valós és kitalált részeivel. Ez egy kicsit érezhető is a könyvön - egyenlőtlen nem csak az öt rész egymáshoz képest, de a részeken belül a történet és az elméleti fejtegetések aránya is. 

"Az eredmény mégsem kudarc", ahogy a litera.hu-n írja Darvasi Ferenc. Sőt. Kifejezett siker, legalábbis szerintem. Óriási munka volt megírni, és még úgy is óriási érzés elolvasni, ha csak a történések ragadnak meg, nem annyira a kitérők. Nekem 10/10.