Vera

Megmondjam, mi a legnagyobb bajom ezzel a könyvvel? Hogy Szegeden játszódó, Vera főszereplőjű regény számomra egy van: a Szalmaláng. Ráadásul a szocializmus is közös (OK, a Janikovszky-könyv az 50-es években játszódik, de akkor is). Nyilván Grecsónak joga van egy szintén (fiktív) Veráról írni szintén Szegeden, de nekem zavaró ez az azonosság.

Ami a sztorit illeti, lehet, hogy nem véletlen, hogy ugyanaz a nevem, mint a főszereplőé, mert leginkább az maradt meg, hogy óriási a homály, most akkor kivel mi történt, ki mit mondott, miért, most akkor mit tud Vera és mit nem? És leginkább: honnan tud Józef magyarul? :D 

Szóval összességében felemás, de azért inkább tetszett, mint nem. 7/10.

Nineteen minutes

Mire elég tizenkilenc perc? Egy kávéra valakivel, három-négy e-mail megírására, egy gyors délutáni sziesztára, 5 km lefutására... Peternek arra, hogy lelője az őt kiskora óta megállás nélkül csúfoló és megalázó iskolatársait az "ők kezdték" jegyében. Előre átgondoltan, hidegvérrel, és csak azokat, akik "megérdemlik". Elég komoly morális dilemma az olvasónak, hogy kivel érezzen együtt. A sérült vagy fizikailag ugyan ép, de óriási érzelmi traumát elszenvedett túlélőkkel? Vagy a mindig kirekesztett, beilleszkedni sosem hagyott Peterrel? 

Ahogy az egy jó Picoult-regénytől elvárható, nincs ez igazán az olvasóra bízva: épp azzal érzünk együtt, akinek a szemszöge érvényesül. (Legalábbis a hozzám hasonlóan befolyásolható olvasók. :P)

Amikor olvastam, nagyon tetszett, de elég gyanús, hogy másfél hónappal később egyáltalán nem emlékszem a végkifejletre, úgyhogy emiatt csak 8/10.

On regrettera plus tard

Mondanom se kell, a könyvet a borítója miatt vettem meg elsősorban, de végül a tartalma is tetszett. Párhuzamosan fut két sztori, és persze a végén összeérnek a szálak: az egyik főszereplő a korábban játszódó történet főszereplőjének unokája. Ki is derül, hogy a korábbi főszereplő által elszenvedett traumáknak bizony komoly hatása van arra, hogy ő hogyan éli az életét. Kissé mesébe illő ugyan a jelenet, amikor ez egy darab, pszichológusnál tett látogatás alapján már ki is derül, miután a főszereplő 300 oldal óta szenved, de ezt elnézzük neki, mert eddigre mindenki drukkol már, hogy jöjjenek már össze Éric-kel. Happy end lesz, az olvasó pedig elgondolkodhat az intergenerációs traumákon. 9/10.

Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Majdnem másfél évig tartott, mire eljutottam a folytatásig (az első részt 2017. áprilisban olvastam), annyira nagyon azért nem érdekelt, csak A. barátnőm beszélt róla, hogy neki mennyire tetszett, és direkt azért mentek Ischiára nyaralni idén, hogy fölkereshesse a második kötet legfontosabb színhelyeit, úgyhogy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne. 

Nagyjából ugyanaz a benyomásom erről, mint az első részről: érdekes, jó volt olvasni, de valahogy nem értem. Nem tudok azonosulni Lenúval, aki elképesztő kitartással próbál kikapaszkodni abból a rétegből, ahova született, és a tájékozatlanságát random olvasmányélményeivel igyekszik kompenzálni, ezzel teljesen abszurd párbeszédekre kényszerítve saját magát és aktuális (beszélgető)partnerét, fellengzős és senkit-nem-érdekel témákban. Saját gondolatai, úgy tűnik, nem nagyon vannak, csak a könyvekből/újságokból idéz, de magától nem következtet semmire. Az ember azt gondolná, hogy akkor ezt kompenzálja azzal, hogy legalább a szívügyekben jó: empatikus, megérzi, ha jön a vihar, és el tudja csitítani, de nem, a szeme előtt zajló bontakozó szerelmet nem ismeri föl, Lilának csak üres frázisokat tud mondani, egy darab önálló gondolata nincs ennek a csajnak, komolyan, őrjítő. Mind az ötszáz oldal alatt az volt a benyomásom, hogy csak sodródik az eseményekkel, legyen az a szex vagy az egyetemi felvételi. 

Persze mindez abszolút pozitívum a könyv irodalmi értékét tekintve. :) A negatívum, hogy az utolsó mondat cliffhanger (nyilván: sorozat), de a harmadik kötet csak november végén jelenik meg magyarul, és akkor is csak papíron, ki tudja, mikor lesz meg e-könyvben... Persze olvashatnám angolul, de az nem ugyanaz. #megvárom

9/10

Big Little Lies

Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszembe pont ezt olvasni, csak szembejött az amazonon, és gondoltam, miért ne. Nem volt rossz, de nem is nyűgözött le annyira. 6/10.

13 reasons why

Jaj, jaj, jaj! Az alapszitu érdekes: öngyilkos középiskolás lány magnóra mondja, hogy miért lett öngyilkos. De annyira mesterkélt és hiteltelen az egész, hogy arra nincsenek szavak. Állítólag a sorozat jobb, de abban meg olyasmik szerepelnek, amik a könyvben nincsenek is - így könnyű... 2/10.

Vádirat

A moly.hu fülszövege tökéletesen összefoglal mindent:

"Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. 

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. 

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. 

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. 

Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? 

A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat."

Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)

A borítót nem igazán értem, és helyenként a sztori se jött át, de összességében nagyon tetszett és érdemes volt elolvasni. Érdekel a folytatása. 9/10.

Massza

Hm. Ezt a kihívásra olvastam még februárban valamikor, és arra emlékszem, hogy eleinte nagyon nyomasztott, meg tetszett, hogy egy ilyen (sajnos mindig) aktuális témát dolgoz fel a szerző, de a végére sajnos odabiggyesztettek 10 oldal "kihez fordulj, ha zaklatnak/csúfolnak", "hogyan kerüljük el, hogy a gyerekünket zaklassák" stb. jellegű, nyilván jószándékú tanácsot, és ezzel a megelőző 100 oldal fikció egészen más színt kapott, már inkább egy didaktikus, ez-történhet-veled-is-ha-nem-vigyázol tanmese jellegét öltötte. Kár, mert egészen addig irodalmi értéke is volt... Az persze vitathatatlan érdeme Kalapos Évának, hogy hozzányúlt a témához, és a könyv regény-része abszolút rendben volt, sőt. 8/10.

Only ever yours

Louise O'Neillről azt olvastam, hogy különösen szeret a nők problémáira fókuszálni az írásaiban, úgyhogy eleve tudtam, hogy ez egy görbe tükör lesz a mai társadalom előtt - milyen lenne a világ, amelyet (párszáz évvel utánunk) csak férfiak (the Inheritants - az örökösök) irányítanak? Ekkor kontinensek nincsenek már, csak "zónák" (the Zones), amiknek olyan neve van, hogy the Americas Zone, the Chindia, the EuroZone (hm), a többi szárazföldet időközben ellepte a tenger, és a zónák annyira közel vannak egymáshoz, hogy ha valaki komolyan megbetegszik, akkor azonnal karanténba zárják, nehogy járvány legyen belőle.

(A cselekményről nem írok.)

Ebben a világban nők (eves - évák) nem születnek természetes úton, csak laboratóriumi körülmények között, és olyan tökéletesre készítik el őket, amennyire csak lehet, és csupa kisbetűvel írják a nevüket. Minden évben háromszor annyi évát gyártanak, mint ahány örökös van, és a gyártási dátumuk (design date) negyediktől tizenhatodik évfordulójáig a nővérek (chastity-k) irányította Iskolába járnak, ahol megtanulnak tökéletes évák lenni. A tizenhatodik év végi Ceremónián osztják be őket abba a "harmadba" (third), amelyben utána a lejárati dátumukig (Termination Date, a negyvenedik gyártási évforduló) élnek. (Sajnálom, hogy nem magyarul olvastam, nagyon kíváncsi lennék egy csomó kifejezés fordítására...) A három harmad  a companion-ok (feleség), a concubine-ek (szerető),  és a chastity-k (nővér vagy apáca - én az egész helyszínt is úgy képzeltem el, mint egy óriási zárdát). Az évák folyamatosan gyógyszereken élnek, hogy ne menstruáljanak*, tudjanak eleget aludni (az erre kapott gyógyszer neve SleepSound), ne hízzanak (kcal blockers), ne legyenek kontrollál(hat)atlan érzéseik; állandóan versenyeztetik őket, hogy ki a szebb/tökéletesebb, és megalázzák azokat, akik nem tudnak uralkodni magukon. 

*Érdekes, hogy a laboratóriumi körülmények ellenére azt nem sikerült még kifejleszteni, hogy a majdani feleségek majd ciklus nélkül is képesek legyenek fiúkat szülni a férjüknek - ez az egyetlen küldetésük tudniillik -, újra és újra előkerül, hogy aki feleség lesz, az nem fog többet menstruáció (womenstruation) elleni tablettát kapni, és magának kell ügyelnie rá, hogy amikor tisztátalan (!), ne legyen a férje közelében. 

Az évákat minden reggel a gardróbjuk öltözteti és sminkeli tökéletesre, nem tudnak olvasni, sem írni, és nagyon kevés kivételtől eltekintve fogalmuk sincs, milyen volt a világ az övék előtt. Egymással a tanórákon kívül a MyFace nevű, hangvezérelt felületen tartják a kapcsolatot az eFone-juk segítségével, amivel fotókat és fotogramokat is tudnak pl. készíteni. (Nyilván egyértelmű az összes utalás.)

A cselekmény, bár megrázó és elgondolkodtató, talán nem annyira érdekes, mint maga ez a szép új világ. Nagyon érdemes elolvasni. 10/10.

Törtmagyar

Hát azért a "letehetetlen" meg a "káprázatos" enyhe túlzás, de valóban jó volt. A lila ködből elég rendes családi dráma bontakozott ki: Angliába (valószínűleg '56-ban vagy még a második vh. után közvetlenül, de nem emlékszem) kivándorolt felső középosztálybeli magyar nagyszülők, alkoholista-rákos apa, előbbitől évekkel korábban különvált, a regény során újra összejövő abszolút életképtelen anya, és a rettenetesen szerencsétlen (főhős) lány, aki egy elit magániskolába jár, és akit a bálványa figyelemre se méltat, ámde a pasija apja megpróbálja megerőszakolni...

Valahogy a regény nyelvezete fura volt viszont, elidegenítő, nehéz volt beleélnem magam vagy együttérezni bármelyik szereplővel. 7/10.

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Tudom, volt már! De angolul. Annyira kiakadtam azon, hogy nem tetszett, és hogy viszont mindenki másnak meg de, illetve hogy én azért elég nagy HP-fan vagyok ahhoz, hogy ez meglepjen, hogy végiggondoltam, hogy miért van az, hogy akivel csak beszéltem erről, szerette a könyvet, én meg nem... És arra jutottam, hogy azért, mert ők magyarul olvasták. És igen, ez megért nekem +5000 Ft-ot. 

És igazam volt. Magyarul sokkal élvezetesebb volt, és még úgy is izgatottan "lapoztam" tovább mindig, hogy már olvastam pár hete/hónapja angolul - alig emlékeztem, mi is volt a sztori. Szóval elnézést és vissza az egész, tök jó volt. :) 10/10.

Álmodj szépeket

(Ez az utolsó, aztán megyek aludni - a szerk.)

Jaj, ez nagyon cuki, kedves, szomorkás, vicces és közvetlen volt. Sose olvastam Gramellinitől semmit, de annyira bejön a stílusa - köszönet Matolcsi Balázs fordítónak! -, hogy szerintem nemsokára utánanézek a többi könyvének, ha van. Kicsit Gasperinire emlékeztet, de kevésbé érzelgős. Sajnáltam, amikor vége lett. A sztoriról nem írok, mert mindegy is. 10/10.

Holtverseny

Megrázó. Nyomasztó. Gyomorforgató. Felkavaró. Elgondolkodtató. Realista. Naturalista. Ijesztő. Brrr! 10/10.

Nem baj, majd megértem

[2015. könyves kihívása (igen, ez még él) 31. egy könyv, amiről rossz véleményeket hallottam]

A molyon csomóan írták, hogy mennyire csalódás nekik ez a könyv. Nem tudom, nekem is voltak fenntartásaim közben, de azért összességében nagyon tetszett. Az egyetlen igazi csalódás, hogy a folytatásról, a magyarországi életről egy szó sem esik, pedig engem nagyon érdekelt volna, hogy sikerül Johannának beilleszkednie. 

Máglya

Aztamindenit. Ehelyt is elnézést kérek Dragomán Györgytől, amiért valaha is azt gondoltam, hogy ne szeretném, amit ír. 

A Máglya mondjuk a Lélegzethinta meg az Akvárium, meg A nagy füzet ötvözete nekem. Utóbbira azért emlékeztet, mert nem lehet tudni, mi a valóság és mi a delírium, és a szereplők maguk sem tudják, mi történt meg igazából és mi nem. Az elején valahogy nem tetszett annyira, kicsit túl hamar kezdtem el A fehér király után, de aztán kihagytam pár napot, és megint teljesen magába szippantott. A tartalmat nem akarom elspoilerezni, mindenesetre van benne iskolába nem-integrálódás, tájfutás, szerelmi szál, holokauszt, szellemek, rókák... egy kis rejtett (vagy nem is rejtett) erotika, politizálás, szóval minden, ami kell. De a legnagyobb pláne a valóság és a képzelet folyamatos keveredése, illetve a valóság állandó befolyásolni akarása. Arra akarok gondolni, hogy még van három fejezet a könyvből, és nem ott van vége, ahol tudom, hogy vége lett, és már látom is, hogy továbblapozok a kindle-n a következő oldalra, és már látom a betűket egészen tisztán, látom, ahogy a szavakból mondatok gömbölyödnek és elmondják, mi történt Bertukáékkal és Nagymamával és Emmával és Péterrel, és már hallom, ahogy mondják, hogy nem tudom meg, sosem tudom meg, mi történt azután.

A fehér király

Valamiért az volt a prekoncepcióm, hogy nekem Dragomán biztos nem tetszene. Tévedtem. Illetve pont fordítva van, mint gondoltam: úgy képzeltem, hogy olyan stílusban ír, hogy attól nem tudok a cselekményre figyelni, mert folyton elidegenítődöm (sic) (így jártam Bartissal egyelőre), ehhez képest pont hogy a stílusa elég semmilyen, úgyhogy lehet az embernek zuhannia a cselekménnyel együtt. 

Már rég olvastam gyerek-nézőpontú, E/1-ben írt könyvet, ráadásul én nagyon szeretem az ilyen egy lélegzettel elmondott, több oldalon tartó mondatokat, amiben a párbeszédek is már benne vannak, nem a mindentudó elbeszélő, hanem a gyerek szájából jönnek ki gondolatjelek nélkül. 

A tartalomról nem írok inkább, nem akarok spoilerezni, csak annyit, hogy a csatornaásó munkásoktól mocskos egy húzás volt beadni Dzsátának, hogy mindjárt jön az apja is. Akkor egy darabig nem is tudtam tovább olvasni, mert engem a nyilvános megalázás mindig jobban megráz, mint akár ha az egyik szereplőt az olvasó szeme láttára próbálják megerőszakolni.

10/10 és már meg is vettem a Máglyát, ugyan felemás kritikákat írnak róla, de beleolvastam és nekem tetszik.

Istentelen ifjúság

Hááááát... őszintén szólva nem voltam annyira oda érte. Érdekes az alapsztori, meg néha fordulatos a történet is (durva, mi?), de annyi benne a látomásos, homályos, filozofálgatós rész, hogy az már zavaró volt (nekem). A problémafelvetés és ezzel az alapötlet 10/10, a kivitelezés legfeljebb 7/10.

Cette fille est différente

[2015. könyves kihívása 36. egy könyv, ami egy gimnáziumban játszódik]

Mivel nem sikerült tavaly teljesítenem a kihívást (számszerűleg sikerült, mert 59 könyvet olvastam a moly szerint 2015-ben, bár ebből 10 félbehagyott, úgyhogy 49, never mind, de ezek sem voltak mind csak a kihívás részei), folytatom.

Szóval, ezt a helyi könyvtár gyerekszekciójából vettem ki, mert valahogy mostanában annyira le van halva az agyam, hogy ilyesmikre van igénye(m), ld. előző bejegyzések. Mondjuk szívesen olvasnék minőségibb irodalmat is, de magyarul, de az épp nem áll rendelkezésre. Anyway. Ez egy fiatal lányról szól, aki egészen a középiskola utolsó évéig magántanuló, de 11.-ben úgy dönt, mégis kipróbálja az iskolát. Sőt, a gimnáziumot. Ebben segít, hogy két nappal az évnyitó előtt megismeri a leendő pasiját és legjobb barátnőjét, illetve hogy az iskolaigazgató hihetetlenül toleránsan és jófejül viszonyul hozzá. Teljesen rendben van a könyv a célközönségnek, sőt, sokat lehet belőle tanulni a különböző filozófiai irányzatokról (a főszereplő lány és az anyja iszonyat műveltek, és folyton idézetekkel dobálóznak). Nekem így felnőttként nem volt egy kimondott látókörszélesítő olvasmány, de élveztem. 8/10. Most már jöhetne valami Tóth Krisztina. 

La vie compliquée de Léa Olivier - 1. Perdue

Indultunk haza Budapestre decemberben, és a reptéren úgy éreztem, kell egy könyv, KELL EGY KÖNYV, és még ez volt a legértelmesebb, amit találtam. Úgyhogy levettem, megvettem, elolvastam hazafele. Az az előnye megvolt, hogy kanadai francia, úgyhogy volt benne egy csomó olyan kifejezés, amikkel amúgy valószínűleg nem találkoztam volna. Meg hát elszórakoztatott. A maga műfajában 10/10.