Adrian Mole: The Prostrate Years

 

Ezer éve olvastam utoljára Adrian Mole-t, még kamaszként. Most véletlenül megtaláltam a sorozat utolsó kötetét (átugorva legalább három korábbit), és teljesen nosztalgikus volt olvasni, bár a korábbiakat magyarul olvastam, de ezek szerint jó fordításban, mert teljesen ugyanolyan volt a lakonikus, önironikus, kicsit szarkasztikus stílus, mint amire emlékeztem. A sztori meglepően nyomasztó volt, és emiatt nagyon életszagú is; a vége eléggé el lett kapkodva, vagy hát én vártam volna még némi kifejtést... 

Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

Csak egy pestis

 

Nyilván mindenki hallott már erről a forgatókönyvről, nagyon fel lett most kapva érthető okokból, és én is "bedőltem", de nem bánom, jó kis olvasmány volt, egy este alatt el lehetett olvasni, a nagyon hasonló hangzású neveket kicsit nehéz volt követni, de ugye nem olvasásra volt szánva a szöveg eredetileg. A végén vártam volna a csavart, hogy túl korai volt a nyitás, és igazából továbbterjedt a pestis, de nem derült ki, igazam lett-e. (Szerintem igen.)

Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

A pillanat, amiről azt hittem, sose fog eljönni: egy vámpíros könyvről írok posztot! 

Az úgy volt, hogy amikor még kicsi voltam és okos és kedves és szép valamikor decemberben felfedeztem magamnak egy új könyves kihívást 2019-re, aminek az a lényege, hogy a kihívó moly kisorsol nekem 12 címkét az évre (egyet becserélhetek, de az újhoz már muszáj tartanom magam), és el kell olvasnom 12, a címkéknek megfelelő könyvet. Nagyon kacérkodtam vele, hogy a "vámpír" címkét cseréljem ki, de aztán a komfortzónámból való kilépés jegyében megbékéltem vele, és inkább a "steampunk" címke helyett kértem egy másikat. :D 

És akkor tanácsot kértem Rékától, akire vámpírügyben mindig lehet számítani: arra kértem, hogy ajánljon egy olyan vámpíros könyvet, ami még nekem, megrögzött realitáskedvelőnek is tetszhet. Ajánlott: a Borbíró Borbála-sorozat első kötetét. 

Idézet a moly.hu-n is olvasható fülszövegből: "Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?"

Ez jól össze is foglalja, mitől tetsz(het)ett még nekem is a könyv. Ha a vámpír szót szinte bármire kicseréljük, a kontextus tökéletes tükröt tart a mai (vagy pár évvel ezelőtti) magyarországi állapotoknak, ami az egyetemeket és a kutatási lehetőségeket illeti. Ez az a momentum, amibe kapaszkodva lassanként végigrágtam magam a könyvön, mert sajnos a cselekményhez semmilyen (más) ponton nem tudtam kapcsolódni. Megpróbáltam, becsülettel végigolvastam, de még mindig nem tudom ezt a világot értelmezni sajnos. A könyvnek azért jár a 10-ből 8 pont, mert igényesen van megírva és a szakadt bölcsész-világot igen hitelesen festi le. :D 

Orosz napló

Ez az év is jól kezdődik, basszus, egy ilyen rendkívül nyomasztó olvasmánnyal... De csak magamra vethetek, végülis befejezhettem volna tavaly.

Hátborzongató olvasni Politkovszkaja sorait, nem csak mert az ember tudja, hogy az lett a vége, hogy megölték 2006-ban azért, amiket írt, hanem mert tökéletesen rímelnek a magyar közállapotokra. Magyarországon közel sem olyan rossz a helyzet, mint a 2000-res évek Oroszországában... de, igazából de, közel olyan rossz, csak talán nem ugyanúgy. De például most olvastam egy cikket a két évvel ezelőtti veronai buszbalesettel kapcsolatban, még mindig nem volt per, még mindig nem volt semmi rendesen kivizsgálva, nincs tisztességes jogorvoslat, a gyászoló szülők teljesen magukra vannak hagyva. És mindez miért? Nyilván mert a busztársaság valakinek (a valakijének (a valakijének)) a rokona, ismerőse, csókosa, strómanja, érinthetetlen. Az, hogy illegálisan szereltek be plusz benzintartályt és plusz üléseket a buszba, hogy tizenhét ember halt meg ennek következtében, mind nem számít annyit, mint a bűnösök védelme. 

Anna Politkovszkaja Oroszországában nem csak az ilyen eltussolt ügyek mindennaposak, de a megrendelt gyilkosságok is. Ez az, ami igazán elképesztő és hihetetlen: a Nyugatnak erről fogalma sincs? Vagy nekik (nekünk) kényelmesebb minden felett inkább szemet hunyni? 

Amióta elolvastam az Orosz naplót, minden "gázrobbanás" és hasonló hírekkel szemben valahogy szkeptikusabb lettem, főleg mert a könyv végefelé taglalja Politkovszkaja azokat a kedves anekdotákat, amelyekben idős emberekre rágyújtanak lakóházakat, amelyeknek a helyére a "megfelelő" vállalkozók szeretnének új épületeket emelni, de a meglevőkből a lakók nem költöznek ki elég gyorsan... 

A könyvnek irodalmi értéke is van, szuper a fordítás, sokszor felnevettem egy-egy ironikus megjegyzésen a tragédiák közepette is. Abszolút 10/10, bár ugye non-fictiont nem szoktam pontozni.

Voices from Chernobyl

Most látom csak, hogy erről még nem írtam, pedig az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt. A stockholmi Nobel-múzeumban vettem egyébként. Önmagában az események leírása is érdekes, bár igazából nincs is benne leírás, inkább csak összerakja az ember a sok-sok személyes elbeszélésből, mi mi után történt, de ennél sokkal tanulságosabb és nyomasztóbb, amikor egyértelművé válik, hogy az embereknek, akik épp akkor ott dolgoztak, akiket odaküldtek a robbanás után takarítani, vagy akik csak a közelben laktak, senki nem mondta el, milyen iszonyú hatása lesz a levegőbe kiszabadult anyagoknak, hogy rákosak lesznek, meddők lesznek, beteg gyerekeik fognak születni, meg fognak halni. Akik tudták, mekkora veszélyben vannak, hallgattak, akik tájékoztatni akartak másokat is, azokat elhallgattatták. Nem világos, hogy a politikai vezetés (= Szovjetunió) mennyire volt tisztában a hosszútávú következményekkel, de az világos, hogy mindenkinek hazudtak, aki csak fel merte tenni ezt a kérdést. 

Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)

Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.

A kártyavár összedől (Millennium trilógia 3.)

A pillanat, amikor rájövök, hogy ezt már olvastam három éve - de semmire nem emlékeztem belőle, egyáltalán nem is rémlett! 

Az első 100 oldalon rengeteg név volt, a végére föladtam, hogy kövessem, ki hova tartozik, szerepelt-e már, ez az igazi vagy az álneve, etc. Egy idő után letisztult szerencsére a cselekmény, és lehetett a főbb szereplőkre koncentrálni, alig bírtam letenni... Zseniális! 10/10 

Omerta

Az idei év egyik legfantasztikusabb olvasmányélménye. Omerta, azaz hallgatás: hallgatás a Ceaucescu-éra előtti évekről, az 50-es évek Romániájáról, hallgatás rózsanemesítésről, küzdelemről, sárbaragadt egyetemi tanárról, hallgatás a szerelemről, megcsalásról, börtönről, betiltott istenhitről, a dróton rángatott szereplőkről, a Párt érdekeiről, a betegségekről, alkoholizmusról, zabigyerekekről, tudatlanságról, műveletlenségről, józan paraszti észről, beszolgáltatni kényszerült földekről és állatokról, amit csak el lehet képzelni; hallgatás gyönyörű erdélyi tájszólásban, négy szólamban. 10/10

Vádirat

A moly.hu fülszövege tökéletesen összefoglal mindent:

"Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. 

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. 

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. 

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. 

Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? 

A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat."

A Quaestor-ügy

Hát erről nem nagyon lehet mit mondani, elképesztő a sztori, de sajnos rengeteget nem értettem belőle a közgazdasági tudásom teljes hiánya miatt. A lényeg azért így is átjött: mindenki benne volt/van, mindenki lenyúlt k. sok pénzt, és tényleg az összes magyar politikus korrupt tolvaj.

Furcsaság a fejemben

Ennek a regénynek már a címe is kedves. És utána nehéz nem azonnal megszeretni Mevlutot, aki a huszadik századi Isztambulban, sok csetlés-botlás közepette, de nagy nehezen megtalálja, majd az olvasó (és saját) nagy bánatára el is veszíti a boldogságot. 

Olyan szép a fordítás, hogy visszagondolni is jólesik a könyvre. Sokat lehet belőle tanulni Isztambul - meg úgy általában Törökország - történetéről, a török/muszlim mentalitásról, és arról, milyen lehet autistának lenni. Én legalábbis úgy képzelem, hogy Mevlut azért ragaszkodik ennyire A Városhoz, az utcákhoz, az épületekhez, mert csak ezek a fix pontok számára az életben, minden más ingoványos talaj, bizonytalan, az emberi kapcsolataiban élete (illetve a cselekmény) végéig inkább csak sodródik az árral, és szakmailag sem gyakran hoz önálló döntést. 

Letehető, majd újra kézbevehető könyv, nem nagyon fordulatos a cselekmény, de az olvasónak is jólesik csak sodródni az árral. :) Abszolút 10/10.

Behódolás

(Elsőre sikerült ebhódolást írnom.)

Hihetetlen lebilincselő volt ez a könyv, egészen addig, amíg nem fordult irodalomelméleti elemzésbe. De azt elegánsan átlapoztam, amikor túl érdektelenné vált. :P 

SPOILER, egérrel kielölve olvasható.

2022-ben játszódik a cselekmény, Franciaországban épp a Nemzeti Front és a Muzulmán Testvériség elnökjelöltje küzd a köztársasági elnöki posztért. Az első fordulóban még ott vannak a szocik meg a liberális demokraták, meg az UMP is, de csak a fenti két jelölt marad bent a második fordulóra. Sőt, az első forduló utána a szocik beállnak a Muzulmán Testvériség mögé, és Francois Bayrou lesz a közös miniszterelnök(-jelölt). Részben azért is ennyire félelmetes a könyv, mert ma élő, ismert francia politikusok szerepelnek benne, ettől nagyon reálisnak tűnik. A főhős a Sorbonne-on tanít, és long story short, először nyugdíjazzák, majd visszahívják az egyetemre azzal a feltétellel, hogy áttér a muszlim hitre.  

Próbálom kitalálni a szerzői szándékot. Vajon a leselkedő veszélyre akarja felhívni a figyelmet? Vagy teljes mértékben utópiának szánja, ami úgyse fog bekövetkezni? Nehéz nem az első verzióra gondolni egyből...

A kérdésfelvetés önmagában zseniális, és külön az, hogy valós politikusok szerepelnek benne, testközelbe hozza a sztorit. De a rengeteg irodalomelméleti kitérő nekem zavaró volt. Így 7/10.

A Millennium-trilógia

[2015. könyves kihívása 32. egy trilógia]

Ez is egy, mit egy, három olyan könyv volt, ami miatt NAGYON örülök a kihívásnak. Sokáig kerestem, milyen trilógiát olvashatnék, A Gyűrűk Urát sajnos már kilőttem, igazából az Éhezők viadalát akartam, csak az most annyira felkapott, hogy sose volt bent az első része a könyvtárban. De aztán szerencsére a molyon ajánlották (kösz ezúton is) a Millennium-trilógiát, és alig két héttel később voilà, ki is olvastam mindhárom, 500+ oldalas kötetet.

Lebilincselő ponyva, iszonyat jól van felépítve mindhárom kötet, amolyan Agatha Christie-s: a rejtély az első pillanattól ismert, aztán tovább bonyolódnak a szálak, és az olvasó is elkezd gyanakodni, és aztán a végén van a csúcspont, amikor kiderül, ki miatt történt a gyilkosság, stb. De itt nem egy konkrét gyilkos volt egyszer sem, hanem összefonódó szálak, és összeesküvés-leleplezés. Az első kötet sztorija teljesen független a másodiktól, de a második kötet nélkül a harmadik nem érthető. De mondjuk úgy van vége a másodiknak, hogy ember legyen a talpán, aki megállja, hogy ne olvasson tovább. :D
Nagyon tetszett, sokszor hangosan felnevettem a BKV-n, vagy csóváltam a fejem, vagy nyögtem egyet, szóval furán néztek rám az emberek, de teszek rá. Ja, és a másik mellékhatás, hogy elkezdtem mindenkire olyan szemmel nézni, mintha vaj lenne/lehetne a füle mögött. :D 10/10 mindhárom! 

Mrs. Irán

[2015. könyves kihívása 44. egy könyv, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott]

Na, ez tök jó volt. Pont megfelelő arányban volt benne politika és magánélet, és annak, aki abszolút nincs képben Irán történelmével (mint pl. én), nagyon átfogó képet tudott adni. Érdekes, hogy a hasonló, elnyomott nők a muszlim országokban-tematikájú regényeknél ez sokkal tárgyilagosabb volt, de közben szenvedélyes is. Nagyon tetszett. 10/10.

Rokonok

[2015. könyves kihívása 11. egy könyv, aminek a címe egy szóból áll]

Ebben a könyvben az a szörnyű, hogy teljes egészében igaz a mai politikai elitre is, pedig a 20-as években játszódik. És ez benne a fantasztikus is, hogy Móricz milyen hihetetlenül pontos képet fest a korrupcióról, az urambátyám-viszonyokról. Látszik, hogy Magyarország egy tapodtat nem haladt azóta ebben a tekintetben (sem). 

Valakit váratlanul Zsarátnok (falu? város?) főügyészévé választanak, ami a polgármester után a második legfontosabb poszt a vidéki közigazgatásban. Hirtelen a nyakába szakad rengeteg ügy és rengeteg felelősség, és szép lassan a nyomára bukkan egy óriási panamának (olyan jó ez a szó!), de sajnos addigra már nyakig ül a... szénben, amit a nagybátyja akar eladni a városnak, de amiről kiderül, hogy lopott, és ezt a polgármester is tudja. Úgyhogy amikor az óriási panamával kapcsolatos ötleteit elő akarja adni neki, a polgármester a fejére olvassa, hogy az ő fején pont ugyanannyi vaj van. És megfenyegeti, és már az egyébként józan és jószándékú főügyész ott találja magát a legnagyobb megvesztegetés közepén.

Emellé, ha amúgy olyan nyugodtak lennének az éjszakái, szerelmes egy számára elérhetetlen nőbe... Szóval van itt minden, mi szem-szájnak ingere. 9/10.

Kegyetlen ifjúság | Keserű mandula

Na, ez már inkább! Mindkét regényben Zsuzsi/a a főszereplő (nem ugyanaz a Zsuzsa), és mindkettő nagyon nyomasztó. Az első árvaházban játszódik, ahova Zsuzsi annak ellenére kerül, hogy az anyja él, de azt meséli mindenkinek, hogy meghalt, és végül tényleg meg is hal. Ebben a regényben Palotai nagyon kidomborítja a pubertást ("kezdődő mellecskék", brrr), Zsuzsinak pont akkor jön meg az első menstruációja, amikor hazaszökik a még épp élő anyjához (aki amúgy elvetél és abba hal bele). 

A másik Zsuzsának meg elviszik a férjét egy, a Rajk-perhez kapcsolódó koncepciós per után, és 4 évig nem tud róla semmit...

10/10.

De most egy ideig nem olvasok Palotai Borist, azt hiszem :P

Zsál

Ennek a könyvnek minden egyes szaváról egy dolog jut eszembe: miért vagyok még mindig Magyarországon?...

10/10. Bächer Iván, nyugodj békében.

Alföldi színháza - Öt nemzeti év

Hát most mit mondjak? Túl kevésszer voltam ez alatt az öt év alatt a Nemzetiben, ez világos, de azért az Aföldit nagyon szeretem, és a kritikákat is mindig elolvastam. Két-három darabot láttam csak, de most a könyvből megtudtam, milyen volt a másik ötven, amit nem. Ez egy elég szubjektív könyv, a Csáki Juditnak megvan a maga sajátos, megmondós-patetikus stílusa, amit lehet nem szeretni, én speciel szeretem, főleg, amikor egyetértek vele. 

Nagyon jó, hogy sok-sok színészinterjú szabdalja az évadok leírását, viszont nagyon nem jó, hogy egy egész fejezet szól arról, hogy Alföldi meleg és vajon a darabokban ez hogy tükröződik. Bulvár. Az alapkoncepció, hogy ti. Alföldi utólag fűz kommentárokat a már megírt szöveghez, az is nagyon jó. Nagyon nem jó cserébe, hogy Csáki sok kritikát idéz (talán saját magától is), de végjegyzet van, nem lábjegyzet, és hát nem lehet állandóan hátralapozni, hogy most akkor ez kitől, mikor, hol. 

Nincs pontozás, ez egy ilyen szubjektív-igaz történet. Egyszer élünk. 

Tavaszi Tárlat

Hát ez egy teljesen nemspirós-Spiró. Egészen a 257. oldalig ezerrel zajlanak az események, megy a szokásos fanyar 56-os téma, a hősünk (sic!) már majdnem vádlott egy koncepciós perben, letehetetlen az egész, öt perc alatt végigrohan rajtunk a cselekmény, meg mi is a könyvön, aztán egyszer csak, bumm! Minden rendbejön egy telefonhívással, elcsitulnak az indulatok, megszűnik a feszültség és ezzel a cselekmény maga. Véget ér a regény. Slussz, passz, ennyi volt. Kb. mint egy elcseszett szinuszgörbe. Persze a könyv a maga nemében zseniális, egyértelmű 10/10, imádom Spirót, és kellően ritkán olvasok tőle ahhoz, hogy a helyén tudjam értékelni.