Chère Mamie au pays du confinement

 

Kár, hogy tavaly (és tavalyelőtt) méltatlanul elhanyagoltam ezt a blogot, mert Virginie Grimaldinak kb. az összes könyvét elolvastam már... 

Ez a legfrissebb, és bár kicsit erőltetettnek éreztem pár levelet, mégis nagyon kedves az összhang, és hát nagyon relatable. Ebben most kivételesen semmi fikciós elem nincs, ezeket a leveleket tényleg elküldte a nagyszüleinek a tavaszi franciaországi karantén 55 napja alatt, és bármennyire is viccesek, azért kiérezni a kétségbeesést. Persze más úgy, hogy testközelből megéltünk mi is egy elég hasonló helyzetet, így akaratlanul is visszakerültem fejben oda, ahogyan én éreztem magam tavaly tavasszal. 

Chanson douce

Ezt a könyvet Tamko ajánlotta, és milyen jól tette. Még hetekkel később is agyalok rajta (nem a könyvajánlón - bocs:)). 

Ahogy mindenhol a neten és a linkelt posztban is lehet olvasni, ez a regény kísérlet arra, hogy megfejtse, mi vihet rá egy nevelőnőt arra, hogy megölje a rábízott gyerekeket. Eleve abszurd kísérlet, mert ugyan miért akarna bárki megindokolni ilyesmit. Pedig a kérdésfelvetés zseniális, hiszen nem is olyan rég volt egy eset Moszkvában, ahol az üzbég nevelőnő levágta a rábízott négyéves kislány fejét (!), és ha valahogy meg lehetne érteni, mi játszódik le egy ilyen ember fejében, mielőtt és miközben készül a gyilkosságra, lehet, hogy meg is lehetne előzni. 

Sajnos a moszkvai esetből és a regényből is az derül ki, hogy ilyesmit csak elmeháborodott csinál, tehát nem lehet megelőzni sehogy. Viszont ha a szülők egy kicsit is odafigyelnek - legalábbis a regényben - a jelekre, akkor ki lehet rakni a nőt még azelőtt, hogy hozzájuk ragadna mint egy pióca. Vagy hogy a tudtuk nélkül a lakásukban lakna, amíg ők a nyaralnak. 

A regényben leginkább az anya van beállítva bűnösnek: eleve az ő hibája, hogy visszament dolgozni a női princípium helyett, aztán meg belekényelmesedett a Louise által kínált all inclusive bébiszittelésbe, és minden intő jelet ignorált, illetve hát legyünk őszinték, a gyerekeiből csak a cukiság kellett neki. Így persze nehéz. És számos célzás történik arra, hogy eredetileg ő dolgozni akart, és nem is akart gyereket, de aztán hagyta magát meggyőzni a férje által, és egy darabig annyira jól érezte magát anyaként, hogy gyorsan szült egy kistestvért is, de a "második gyes" alatt már nagyon boldogtalan és magányos volt, ezért is ment vissza dolgozni. Viszont a házasság alaphangját ez adja meg, az örök ellentét a "miért akarsz annyira dolgozni, itt vannak Neked a gyerekek, ez nem elég?!" illetve a "nem, én elsősorban dolgozni szeretnék, Te akartad annyira a gyerekeket" között. Szóval nem csak az anya a hibás, a férje legalább annyira az, amiért önző módon nem veszi figyelembe a felesége igényeit. Leginkább mindketten önzők és éretlenek, és egy ilyen házasságba (eleve minek az ilyeneknek házasság, ha ennyire nem tudnak empatikusak lenni) kár egy gyerek, nemhogy kettő. 

Persze Louise nyilván nem ezért öli meg őket. Az én magyarázatom, hogy amikor a szülők ki akarják adni az útját, addigra már annyira kötődik a családhoz és annyira képtelen másoknak átengedni a gyerekeket, és annyira érzi, megszimatolja, mint egy állat, hogy hamarosan kiteszik a szűrét, hogy inkább megöli őket, mint hogy le kelljen mondania róluk. Ennek ellentmond, hogy egyébként is kegyetlenkedik velük - pl. olyan sokáig elbújva marad, hogy a gyerekek komolyan megijednek, ő meg élvezi a rejtekhelyén -, szóval kérdés, hogy szeretni mennyire szereti őket. És persze nyilvánvalóan egy kicsit bele van esve az apába, ami tovább csavarja a helyzetet.

Sok gondolkodnivalót adott a könyv, és lehet, hogy elolvasom még egyszer, mert most csak végigszaladtam rajta, annyira kíváncsi voltam a végére. Meg a közepére. :) Mindenképp 10/10!

Love from Paris

[2015. könyves kiíhvása 38. egy könyv, ami megríkatott]

Persze elég fáradtnak kell lenni hozzá, hogy megríkasson, mert igazából iszonyat nyálas, plusz nagyon anticipálhatóan zajlik a cselekmény, kb. az első oldaltól lehetett tudni, hogy a főszálon mi fog történni a könyv végén, és tényleg. 

De mindenesetre cuki volt, és volt benne pár vicces rész, jó volt olvasni, de alapvetően azért nem egy irodalmi truváj. 8/10

Salamon király szorong

[2015. könyves kihívása 42. egy könyv, ami az enyém, de még nem olvastam - persze ez így könnyű, karácsonyra kaptam, még nem is számít nem olvasottnak :P]

Salamon király szorong. Fél a haláltól, a feledés homályától, a test és az elme végleges (és végzetes) hanyatlásától. Ezért létrehoz egy lelkisegély-szolgálatot, hogy hasznosnak érezze magát. Ide csöppen be Jeannot, a taxisofőr, aki autodidakta szorongó és két lábon járó lexikon, onnan szerzi minden ismeretét. És ide csöppen be az olvasó, akit Ajar (és Bognár Róbert, az áldott Bognár Róbert!) nyelvezete azonnal magával ragad, és nem ereszt. Az utolsó bekezdésig sírós-nevetős regény, hihetetlen szépen ír az öregségről, a szerelemről és a jótékony egoizmusról. Kár, hogy vége! 10/10.

Nana

[2015. könyves kihívása 50. egy könyv, amit sokszor elkezdtem, de sose olvastam végig]

Már értem, miért nem olvastam soha végig ezt a könyvet. Azért, mert a fertőn kívül semmi nem történik benne. Két szóval lehetne összefoglalni: dugás és pazarlás. Nana mindenkit megszerez, és mindenkinek a pénzét is megszerzi, aztán mindenkinek a (átvitt értelmű vagy valós) sírján két lábbal tapod, és ami a legeslegszörnyűbb, hogy van egy kisfia, akivel egyáltalán nem foglalkozik, heti egyszer, ha látja, és teljesen elhanyagolja, a gyerek meg is hal a végére. De persze Nana, a Bűn is elnyeri méltó büntetését, elkapja a gyerektől a himlőt és maga is - szó szerint - csúf véget ér az első világháborúra készülő Párizs közepén. 

Van a regényben egy csomó humor egyébként, meg Nana jelleme borzasztó jól van ábrázolva, de mellette minden(ki) más eltörpül. Irodalmilag nem egy nagy was ist das, de tele van fülledt erotikával, szóval nem csoda, hogy ennyire híres lett. Nekem 7/10, igazából sokszor nagyon untam. De azért örülök, hogy végre elolvastam :)

Édes életünk

Hm, nem is tudom... A két kisregény közül az elsőn nagyon nehezen jutottam túl, nekem sok volt benne a filo-pszichológiai eszmefuttatás, és nem is nagyon éreztem, hogy bárhova vezetne. Ebben a lelki szál erősebb volt, de nem tudtam azonosulni vele. A második sokkal jobban tetszett, élőbb volt, humoros, csapongó, szilaj. Kompenzálta az elsőt, 8/10.

Sarah kulcsa

Ez a bejegyzés annak a története, hogy hogy lehet 367 oldalt elolvasni három óra alatt (óránként 100+, percenként majdnem 2 oldal). Például úgy, hogy az ember kezébe nyomnak egy ilyen, erőst bestseller-szagú, de közben zsidó-kislány-rohan-a-búzamezőn könyvet, amit muszáj elkezdeni és befejezni. Előrebocsátom, hogy 10/10, az erős bestseller-szag és a mégoly valószínűtlen elemek ellenére is.

SPOILER!

.
.
.

A történet két szálon fut, és az első 50 oldalon csak az egyik szál tűnik érdekesnek: a kislányé (dőlt betűvel), akiről E/3-ban tudjuk meg, hogy a családjával együtt a Vél' d'Hiv'-be viszik 1942. július 16-án. A családjával, azaz a szüleivel. Az öccsét bezárja egy ügyesen elrejtett szekrénybe egy üveg vízzel, a macijával, egy képeskönyvvel, és megígéri neki, hogy visszajön érte, és magával viszi a kulcsot. Tehát hármójukat elhurcolják a "téli kerékpárstadionba", sok más kisgyerekes családdal együtt, és nem tudják, mi lesz velük.

A másik szálon Juliát ismerjük meg E/1-ben (és álló betűkkel), és az első 50 oldalon tényleg nem igazán derül ki, hogy neki mi köze az egész sztorihoz, én azt tippeltem, hogy ő lesz a már felnőtt kislány lánya/unokája. (Egészen sokáig ezt gondoltam, vagy a 300. oldalig...) Na, de nem, hanem ő egy amerikai újságírónő, aki Párizsban él a francia férjével, és egy ott működő amerikai lapnak dolgozik, és egyszer csak azt mondja neki a főszerkesztője, hogy na, jön a Vél' d'Hiv'-razzia 70. évfordulója, írjon erről. És akkor Julia elkezd utánaolvasni, kérdezősködni, interjúzni... És kiderül, hogy a lakás, amelybe épp készülnek beköltözni a férjével és a kislányával, és amely valaha a férje nagyanyjáé volt, még régebben pont azé a családé volt, ahonnan a kislányt...

... a szüleivel és a rengeteg többi gyerekes családdal együtt a beaune-la-rolande-i gyűjtőtáborba vitték a Vél' d'Hiv'-ből. Kb. egy hónapot tölthettek ott, közben elszakították a gyerekeket a szüleiktől, akiket Auschwitzba vittek. De a kislánynak, akinek a nevét még mindig nem tudjuk, és egy barátnőjének, Rachelnek, sikerül megszökni, mert a szögesdrót alatt pont van annyi hely, hogy egy gyerek átcsusszanjon (ez kísértetiesen emlékeztet A csíkos pizsamás fiúra, csak az ellenkező irányban), és ahol egy gyerek átfér, ott kettő is, ráadásul pont az a csendőr őrzi a kerítést, akit a kislány még otthonról ismert, és aki (vö. mégoly valószínűtlen elem) lecsap rájuk, de aztán kiengedi őket, sőt, még pénzt is ad nekik. A két kislány meg árkon-bokron menekül, végülis egy idős házaspár segít nekik, de sajnos Rachel vérhasa miatt orvost kell hívni, aki meg feljelenti őket, ezért jönnek a csendőrök és Rachelt elviszik, és bár nem tudjuk, hova, azért sejthető. Sarah pedig, akinek közben megtudjuk a nevét, folyamatosan mondogatja, hogy muszáj visszamennie Párizsba, mert ott van az öccse, aki várja. Végül a házaspár enged, és nemhogy elengedik, de elkísérik Párizsba, ahol gond nélkül eljutnak addig a házig (mégoly valószínűtlen elem n°2), ahol Sarah-ék laktak, felmennek, Sarah becsenget...

... és Julia apósa nyit ajtót, 12 évesen. Nem egészen érti, mit akar a kislány, de a kislány nem is mond semmit, csak odarohan a rejtett szekrényhez a kulccsal, amit egész eddig (kb. 3 hónapig) magánál tartott, és kinyitja a szekrényt, ahol már csak az öccse holttestét találja. 

Borzalmas, borzalmas. Ezután Sarah története nincs nagyon részletezve: azzal az idős házaspárral, akik befogadták, visszamegy Orléans-ba, aztán huszonévesen kiköltözik az USÁ-ba, férjhez megy, lesz egy fiuk, William, végül negyvenévesen öngyilkos lesz, de ezt csak a könyv szinte-legvégén tudjuk meg.

Julia pedig mint az őrült veti magát Sarah felkutatásába, és meg is tudja mindazt, ami a fenti bekezdésben áll. Közben teherbe esik, de a férje, aki már 50 éves (J. meg 45!), nem akarja a gyereket és ultimátumot ad neki: vagy ő, vagy a gyerek. Egészen 2002. júl. 16-ig (!) úgy fest, Julia őt választja és elveteti a gyereket, de aztán, amikor már csak félóra van az operációig, meggondolja magát. Úgyhogy végül megszületik... Sarah :) A férjjel szétmennek (amúgy is szeretője van), és a két leányzóval Julia New Yorkba költözik, ahol (mégoly valószínűtlen elem n°3) véletlenül összetalálkozik Williammel, akivel szorosan egymásba olvad a tekintetük (blöá)... Itt a vége, fuss el véle!

Mes amis Mes amours

Hát ez egy ilyen kis háromnapos francia cukiság. Tényleg az. 

Van két egyedülálló apuka, Antoine és Mathias, Antoine Londonban él, Mathias Párizsban. Aztán Mathias is odaköltözik Londonba, egész pontosan Antoine-hoz, és élnek négyesben (a két gyerekükkel), tiszta idill. De hát Mathias beleszeret egy újságírónőbe (akit nem Robin Sherbatskynak hívnak :P), annak ellenére, hogy az összeköltözéskor Antoine-nal megállapodtak, hogy nem visznek nőt a házba. Meg nem mennek haza 11 után. Meg nem hívnak bébiszittert. Ésatöbbi. Úgyhogy Mathiasnak folyton hazugságokat kell kitalálnia, amikor randizik/kimarad, meg persze ha épp ő lenne a soros a gyerekekkel, akkor azt is el kell intéznie. És hasonló dolgok. Cukik, na, olyan szeretnivalóak.

És én végig reménykedtem, hogy Antoine és Mathias majd egymásba szeretnek. :P
7/10, mert azért NAGYON kiszámítható.

La liste de mes envies

Azaz "kívánságlistám". Ezzel a bejegyzéssel már legalább egy hónapja lógok magamnak meg a sejthetően többezer fős olvasótáboromnak. :P 

Nagyon élveztem olvasni ezt a könyvet, két nap elég volt a kb. 300 oldalhoz. Igaz, hogy ponyva, de van benne egy csomó megrázó fordulat. Jó könyv, sokáig gondolkodik utána az ember, hogy mit tenne, ha nyerne a lottón. Egyedül a vége kibírhatatlan nyáltenger. Emiatt 8/10. 

A Patkányfogó

Ilyen szép kiadású könyvet szerintem még életemben nem olvastam... Már évek óta szemeztem vele, de valamiért nem akaródzott belekezdenem. De kb. két hete levettem a polcról, és nem bántam meg. 

A nyelvezete gyönyörű, hű az 1850-es évekhez, abszolút átélhető a szegény munkáscsalád keserű sorsa, ahogy a viszonylagos gazdagságból lezüllenek a teljes nyomorba. A molyon be is jelöltem egy kihívást, ami abból áll, hogy a Rougon-Macquart család-sorozat összes kötetét el kell olvasni aug. 31-ig. Nem lehetetlen, de azért nehéz, mert húszkötetnyi Zola bő öt hónap alatt elég tömény. Eddig a Germinált olvastam (tavalyelőtt, mert kötelező volt, nagyon tetszett), most kipipáltam A Patkányfogót, és elkezdtem azóta a Plassans meghódítását, szóval teljesen random sorrendben haladok, de nem baj. A következő a Nana lesz, ez biztos. 

Amúgy tök durva, hogy a szociális szálon (elszegényedés, lezüllés, részegeskedés, zálogház stb.) kívül a fő szál persze a házasság, ami elég extrém formát ölt: Gervaise először Lantier-vel él együtt, nem házasok, de van két gyerekük, majd Lantier elhagyja őket, Gervaise pedig hosszas unszolásra hozzámegy Coupeau-hoz, a bádogoshoz. Eddig rendben is van, boldogan élnek, születik egy kislányuk (Nana), kivesznek egy bolthelyiséget, ahol Gervaise saját mosodát tud beindítani, az egész utca szereti őket, egyszóval happiness van, amíg egyszer csak fel nem bukkan Lantier. De nem csak, hogy felbukkan, hanem először csak be-benéz Coupeau-ékhoz, egy-egy italra, ebédre, egy idő után pedig konkrétan odaköltözik, és együtt élnek szépen négyesben, a férj, a feleség, Lantier és Nana (a két bátyját már rég valami bentlakásos iskolába adták). Később Coupeau mama is csatlakozik, mert szegény már öreg és magatehetetlen. És ennek a tenyészethez hasonló együttélésnek meg is lesz a böjtje: ahogy várható, Gervaise rendszeresen lefekszik Lantier-vel, miközben fokozatosan elhidegül Coupeau-tól, aki viszont állandóan részegeskedik (holott korábban maga volt a megtestesült Szerető és Kötelességtudó Férj), Coupeau mama meg hipp-hopp meghal a lakásukban, miközben Nanából fokozatosan kurva válik. Szóval remek egy helyzet, cseppet sem nyomasztó, nem szürke, nem penészes. Ja, és a végére minden szereplő meghal, csak Nana éli túl a szüleit az utcán parádézva.

Akárhogy is, 10-ből 10 pont, kíváncsi vagyok, hány kötetig bírom. Ha emlékezetem nem csal, a Germinal is pont ilyen hangulatú volt.