L'Anomalie

 SPOILER!

Bevallom, először nem értettem az alapfelvetést: ugyanaz a gép kétszer szállt le. Őőő, oké? Mindig minden gép többször repüli ugyanazt az útvonalat, még jó, hogy mindannyiszor le is száll, nem? Na de aztán kiderül, hogy ugyanaz a járat (magyarul még ez is félrevezető, mert a járat is ismétlődik), (majdnem) ugyanazokkal az utasokkal, ugyanazzal a személyzettel szállt le kétszer, három hónap (106 nap) eltéréssel. Sőt, a könyv végén kiderül, hogy harmdszor is megjelent a radaron, újabb x idő elteltével, de akkor már leszállni se hagyták; úgy, ahogy volt, megsemmisítették még a levegőben, mert "hát azért ez már mégse járja". 

Elképzelem, hogy becsönget a rendőrség és bemutatja nekem a három hónappal ezelőtti Verát, aki most landolt, és szerinte még szeptember van, és nem tud semmiről, ami azóta történt. A könyvben ugyanis ez történik, (majdnem) minden utast szembesítenek a három hónappal későbbi/korábbi önmagával és hagyják, hogy ők eldöntsék, innentől hogyan tovább: kér-e az egyikük új személyazonosságot? Melyikük? Sok esetben persze a sors dönt erről, mert például van utas, aki a közbülső három hónapban öngyilkos lett, így a másodszor landoló önmaga marad egyedül. 

Nyilván, a legnagyobb kérdés, hogy hogy történhet ilyen. Több teória is születik, a legvalószínűbb, hogy minden ember(élet) valójában egy program, és itt valami hiba csúszott a rendszerbe, elrontották, akik programoztak, és véletlenül duplikáltak kétszázvalahány utast plusz a repülő teljes személyzetét. (Lásd még a "sci-fi" címkét.) 

A szálak bogozása során érdekes filozófiai, vallási és politikai kérdéseket is érintenek a szereplők, szóval amellett, hogy a cselekmény rendkívül izgalmas, kifejezetten van mélysége is a regénynek - nem véletlen a Goncourt-díj. 

Chère Mamie au pays du confinement

 

Kár, hogy tavaly (és tavalyelőtt) méltatlanul elhanyagoltam ezt a blogot, mert Virginie Grimaldinak kb. az összes könyvét elolvastam már... 

Ez a legfrissebb, és bár kicsit erőltetettnek éreztem pár levelet, mégis nagyon kedves az összhang, és hát nagyon relatable. Ebben most kivételesen semmi fikciós elem nincs, ezeket a leveleket tényleg elküldte a nagyszüleinek a tavaszi franciaországi karantén 55 napja alatt, és bármennyire is viccesek, azért kiérezni a kétségbeesést. Persze más úgy, hogy testközelből megéltünk mi is egy elég hasonló helyzetet, így akaratlanul is visszakerültem fejben oda, ahogyan én éreztem magam tavaly tavasszal. 

La tresse

 

Nagyon szépen egybefonódik a három nő története, tényleg mint egy hajfonat: Smitáé (és a lányáé, Lalitáé), aki az érinthetetlenek borzalmas sorsa elől próbálja magát és lányát menekíteni, és áldozatként a saját és lánya haját mutatja be Visnu egyik szent templomában; Giuliáé, aki egy szicíliai parókakészítő műhelyt próbál meg megmenteni a csődtől (és mellesleg közben szerelmes lesz); és Sarah-é, a kanadai zsidó ügyvédnőé, aki mellrákos lesz és amikor a kemoterápia mellékhatásai jelentkeznek, parókát vásárol. 
A problémám, hogy a kanadai, fehér, gazdag nőnek lesz jó a végén, és nem tudjuk meg, hogy a "tápláléklánc" másik két szereplőjének végül hogyan folytatódik az élete. Szuper, hogy Sarah visszakapja önmagát, de én Smitáéknak drukkoltam (volna). 

On regrettera plus tard

Mondanom se kell, a könyvet a borítója miatt vettem meg elsősorban, de végül a tartalma is tetszett. Párhuzamosan fut két sztori, és persze a végén összeérnek a szálak: az egyik főszereplő a korábban játszódó történet főszereplőjének unokája. Ki is derül, hogy a korábbi főszereplő által elszenvedett traumáknak bizony komoly hatása van arra, hogy ő hogyan éli az életét. Kissé mesébe illő ugyan a jelenet, amikor ez egy darab, pszichológusnál tett látogatás alapján már ki is derül, miután a főszereplő 300 oldal óta szenved, de ezt elnézzük neki, mert eddigre mindenki drukkol már, hogy jöjjenek már össze Éric-kel. Happy end lesz, az olvasó pedig elgondolkodhat az intergenerációs traumákon. 9/10.

Khalil

Túlzás nélkül mondhatom, hogy 2018. legmegrázóbb olvasmánya. Amikor az ember azon kapja magát, hogy szimpatizál a terroristával és neki drukkol, na az egy eye opening pillanat: ők is emberek. 

A 2015. november 13-i párizsi terrortámadás egyik résztvevőjének szemszögéből látjuk az eseményeket: neki is fel kellett volna robbannia, méghozzá a tömött metróban, de nem működött a mellénye. Utána pária lett, mert akik tudták, mire készül, azt hitték, gyáván megfutamodott, akik akik meg nem, azok a füle hallatára átkozták a terroristákat. Pedig ő csak üdvözülni akart, és mélyen hitt benne, hogy amit tesz, az az egyetlen helyes döntés. Egészen addig hitt ebben, amíg el nem vesztett egy hozzá nagyon közel álló személyt a pár hónappal későbbi brüsszeli terrortámadásban... Hogy ezután hogy dönt, amikor egy marrakeshi terrorakcióra megint kiválasztják robbantónak, az derüljön ki a könyvből; remélem, hamarosan lesz magyar/angol fordítása, mert NAGYON el kéne olvasnia mindenkinek. 10/10.

Chanson douce

Ezt a könyvet Tamko ajánlotta, és milyen jól tette. Még hetekkel később is agyalok rajta (nem a könyvajánlón - bocs:)). 

Ahogy mindenhol a neten és a linkelt posztban is lehet olvasni, ez a regény kísérlet arra, hogy megfejtse, mi vihet rá egy nevelőnőt arra, hogy megölje a rábízott gyerekeket. Eleve abszurd kísérlet, mert ugyan miért akarna bárki megindokolni ilyesmit. Pedig a kérdésfelvetés zseniális, hiszen nem is olyan rég volt egy eset Moszkvában, ahol az üzbég nevelőnő levágta a rábízott négyéves kislány fejét (!), és ha valahogy meg lehetne érteni, mi játszódik le egy ilyen ember fejében, mielőtt és miközben készül a gyilkosságra, lehet, hogy meg is lehetne előzni. 

Sajnos a moszkvai esetből és a regényből is az derül ki, hogy ilyesmit csak elmeháborodott csinál, tehát nem lehet megelőzni sehogy. Viszont ha a szülők egy kicsit is odafigyelnek - legalábbis a regényben - a jelekre, akkor ki lehet rakni a nőt még azelőtt, hogy hozzájuk ragadna mint egy pióca. Vagy hogy a tudtuk nélkül a lakásukban lakna, amíg ők a nyaralnak. 

A regényben leginkább az anya van beállítva bűnösnek: eleve az ő hibája, hogy visszament dolgozni a női princípium helyett, aztán meg belekényelmesedett a Louise által kínált all inclusive bébiszittelésbe, és minden intő jelet ignorált, illetve hát legyünk őszinték, a gyerekeiből csak a cukiság kellett neki. Így persze nehéz. És számos célzás történik arra, hogy eredetileg ő dolgozni akart, és nem is akart gyereket, de aztán hagyta magát meggyőzni a férje által, és egy darabig annyira jól érezte magát anyaként, hogy gyorsan szült egy kistestvért is, de a "második gyes" alatt már nagyon boldogtalan és magányos volt, ezért is ment vissza dolgozni. Viszont a házasság alaphangját ez adja meg, az örök ellentét a "miért akarsz annyira dolgozni, itt vannak Neked a gyerekek, ez nem elég?!" illetve a "nem, én elsősorban dolgozni szeretnék, Te akartad annyira a gyerekeket" között. Szóval nem csak az anya a hibás, a férje legalább annyira az, amiért önző módon nem veszi figyelembe a felesége igényeit. Leginkább mindketten önzők és éretlenek, és egy ilyen házasságba (eleve minek az ilyeneknek házasság, ha ennyire nem tudnak empatikusak lenni) kár egy gyerek, nemhogy kettő. 

Persze Louise nyilván nem ezért öli meg őket. Az én magyarázatom, hogy amikor a szülők ki akarják adni az útját, addigra már annyira kötődik a családhoz és annyira képtelen másoknak átengedni a gyerekeket, és annyira érzi, megszimatolja, mint egy állat, hogy hamarosan kiteszik a szűrét, hogy inkább megöli őket, mint hogy le kelljen mondania róluk. Ennek ellentmond, hogy egyébként is kegyetlenkedik velük - pl. olyan sokáig elbújva marad, hogy a gyerekek komolyan megijednek, ő meg élvezi a rejtekhelyén -, szóval kérdés, hogy szeretni mennyire szereti őket. És persze nyilvánvalóan egy kicsit bele van esve az apába, ami tovább csavarja a helyzetet.

Sok gondolkodnivalót adott a könyv, és lehet, hogy elolvasom még egyszer, mert most csak végigszaladtam rajta, annyira kíváncsi voltam a végére. Meg a közepére. :) Mindenképp 10/10!

Le Choeur des femmes

Nőikar! Hát egy ilyen című könyvet ki hagyna ott a metzi könyvesboltban, pláne 4,5 euróért?! Na, hát nem én. És milyen jól tettem, édes istenem! Az utóbbi évek egyik legjobb könyvélménye volt. 671 oldal tömény szülészet-nőgyógyászat-interszexualitás-abortusz-vetélés és még sorolhatnám, kemény szakszavak (a felét értettem, még 20%-át a könyv végére nagyjából kikövetkeztettem), pszichológiai hadviselés, borzalmas női sorsok, erőszak, a francia nőgyógyászat helyzete a 2000-res évek végén, a páciens lenézése, teljes semmibevétele (az orvos a szakember, tehát aki mást mond, azt ignorálják), mindez egy nőgyógyász rezidens szemével. Zseniális, lebilincselő, borzasztó érdekes, informatív, jól megírt, mondjuk irodalmilag azért nem egy truváj, de nem ponyva azért. 10/10.

Cette fille est différente

[2015. könyves kihívása 36. egy könyv, ami egy gimnáziumban játszódik]

Mivel nem sikerült tavaly teljesítenem a kihívást (számszerűleg sikerült, mert 59 könyvet olvastam a moly szerint 2015-ben, bár ebből 10 félbehagyott, úgyhogy 49, never mind, de ezek sem voltak mind csak a kihívás részei), folytatom.

Szóval, ezt a helyi könyvtár gyerekszekciójából vettem ki, mert valahogy mostanában annyira le van halva az agyam, hogy ilyesmikre van igénye(m), ld. előző bejegyzések. Mondjuk szívesen olvasnék minőségibb irodalmat is, de magyarul, de az épp nem áll rendelkezésre. Anyway. Ez egy fiatal lányról szól, aki egészen a középiskola utolsó évéig magántanuló, de 11.-ben úgy dönt, mégis kipróbálja az iskolát. Sőt, a gimnáziumot. Ebben segít, hogy két nappal az évnyitó előtt megismeri a leendő pasiját és legjobb barátnőjét, illetve hogy az iskolaigazgató hihetetlenül toleránsan és jófejül viszonyul hozzá. Teljesen rendben van a könyv a célközönségnek, sőt, sokat lehet belőle tanulni a különböző filozófiai irányzatokról (a főszereplő lány és az anyja iszonyat műveltek, és folyton idézetekkel dobálóznak). Nekem így felnőttként nem volt egy kimondott látókörszélesítő olvasmány, de élveztem. 8/10. Most már jöhetne valami Tóth Krisztina. 

La vie compliquée de Léa Olivier - 1. Perdue

Indultunk haza Budapestre decemberben, és a reptéren úgy éreztem, kell egy könyv, KELL EGY KÖNYV, és még ez volt a legértelmesebb, amit találtam. Úgyhogy levettem, megvettem, elolvastam hazafele. Az az előnye megvolt, hogy kanadai francia, úgyhogy volt benne egy csomó olyan kifejezés, amikkel amúgy valószínűleg nem találkoztam volna. Meg hát elszórakoztatott. A maga műfajában 10/10.

Personne ne te croira

[2015. könyves kihívása 22. egy könyv, ami ijesztő]

Már vagy két hónapja olvastam ezt a megrázó vallomást egy fiatal lánytól, akit a falujabeli pap többször megerőszakolt és szerelemmel hitegetett. Szerencsére sikerült el- és megmenekülnie tőle, sőt, még arra is volt ereje, hogy több évtizeddel később a közzel is megossza a történteket. Igaz történeteket nem pontozok, de ez abszolút 10/10-es lenne, mert irodalmi szempontból is jó olvasmány volt.

Vous plaisantez, Monsieur Tanner

(kihíváson kívül - egyre szaporodnak az ilyen könyvek...)

Ezt a könyvet Tamkótól kaptam, ezúton is köszi! :) 

SPOILER!

...

Szóval arról szól, hogy van egy pasas, ez a bizonyos Monsieur Tanner, aki örököl egy házat, és ahelyett, hogy mindenki tanácsára hallgatva minél gyorsabban megszabadulna tőle, úgy dönt, hogy felújítja. A ház fénykorában óriási volt és gyönyörű, de most teljesen romos. És a szerencsétlen Tanner persze a legálisan dolgozó munkások között nem talál olyat, aki emberi összegért elvállalná a felújítást, így belekeveredik a feketepiaci "majd én ajánlok magának valakit"-"lett egy kis extra költségem közben, több lett a vége, mint az árajánlat, ugye nem baj"-"nincsenek szerszámaim, gondoltam, majd magától kérek" ördögi körébe, amiből nem is szabadul, csak a felújítás befejeztével. 

Vicces, de ugyanakkor nagyon józan és realista könyv, amit én mint öt éve lakásfelújító maximálisan át tudok érezni. Nyelvileg is van benne truváj, mivelhogy a munkások egyik fele francia ugyan, de nem a hochfranzösisch-t beszéli, a másik meg bevándorló, és gyönyörű orosz akcentussal "beszél" "franciául", amit Dubois remekül tud írásban átadni.

Sokat nevettem és sokat bólogattam közben. 10/10.

Les demoiselles de Concarneau

Azaz A concarneau-i hölgyek. Hát, ez a könyv elég nagy csalódás, de azért olvastam el, mert jan. 6-án vizsgázom belga irodalomból, és bármit lehetett olvasni, én meg levettem egy random Simenont a könyvtárban a polcról. De ha már elkezdtem, be is fejeztem, bár rekordlassan, két hónapig olvastam, mire végigrágtam rajta magam. 

Mivel ez nem Maigret-s, hanem mivagyunkagyilkosos nézőpontú könyv, gondoltam, bűn és bűnhődés lesz, pszichológia, lelki terror, nyomás, ilyesmik. Nem. Nagy leszarás (ami a - igaz, véletlenül - megölt gyereket illeti) és seggkinyalás (ami a gyilkost illeti). Szóval várom a vizsgát, hogy ezt a tanárnak is elmondhassam. 8/10, mert amellett, hogy csalódás, gondolatébresztő.

Rötúr

Jaj, elszorult a szívem nagyon, hogy Bächer Iván meghalt. Ettől még nem olvastam más szemmel ezt a könyvét sem, sőt, kicsit örülök is, mert most a halála kapcsán határoztam el, hogy azt a kevés könyvét, amit eddig nem olvastam, most elolvasom. Ez lett az első, véletlenül. Szép, nagyon szép. Úgy szeretem Bächernek ezt a kicsit ironikus, fiktív párbeszédekkel, olvasóra-kikacsintásokkal, remek receptekkel fűszerezett mesélős stílusát. És szomorú, mert tele van háborúval, csalódással, megcsalással, betegséggel, halállal - de hiába, ha egyszer ilyen volt a Gold-család huszadik százada, akkor ilyennek is kell megírni. Tízből tizenegy. 

Mes amis Mes amours

Hát ez egy ilyen kis háromnapos francia cukiság. Tényleg az. 

Van két egyedülálló apuka, Antoine és Mathias, Antoine Londonban él, Mathias Párizsban. Aztán Mathias is odaköltözik Londonba, egész pontosan Antoine-hoz, és élnek négyesben (a két gyerekükkel), tiszta idill. De hát Mathias beleszeret egy újságírónőbe (akit nem Robin Sherbatskynak hívnak :P), annak ellenére, hogy az összeköltözéskor Antoine-nal megállapodtak, hogy nem visznek nőt a házba. Meg nem mennek haza 11 után. Meg nem hívnak bébiszittert. Ésatöbbi. Úgyhogy Mathiasnak folyton hazugságokat kell kitalálnia, amikor randizik/kimarad, meg persze ha épp ő lenne a soros a gyerekekkel, akkor azt is el kell intéznie. És hasonló dolgok. Cukik, na, olyan szeretnivalóak.

És én végig reménykedtem, hogy Antoine és Mathias majd egymásba szeretnek. :P
7/10, mert azért NAGYON kiszámítható.

La liste de mes envies

Azaz "kívánságlistám". Ezzel a bejegyzéssel már legalább egy hónapja lógok magamnak meg a sejthetően többezer fős olvasótáboromnak. :P 

Nagyon élveztem olvasni ezt a könyvet, két nap elég volt a kb. 300 oldalhoz. Igaz, hogy ponyva, de van benne egy csomó megrázó fordulat. Jó könyv, sokáig gondolkodik utána az ember, hogy mit tenne, ha nyerne a lottón. Egyedül a vége kibírhatatlan nyáltenger. Emiatt 8/10. 

Je n'ai pas pleuré

Egy fantasztikus könyv egy euróért. Egészen más, mint az eddigi holokauszt-könyvek, amiket olvastam. Elsősorban persze ugyanarról szól, de mivel félig-meddig interjú, teljesen más élmény. Ráadásul nagyon nagy hangsúlyt fektet a felszabadulás utáni visszailleszkedésre, a társadalom reakcióira. Ida Grinspan a felszabadulás után leginkább azzal foglalkozott, hogy elmesélje, amit át- és túlélt: diákoknak tartott előadásokat, illetve évente 2-3-szor elment Auschwitzba (nagy örömmel, hajjaj), hogy válaszoljon az odalátogatók kérdéseire. A könyvben említett pár kérdést, amit hozzá intéztek, van közte naiv és nagyon megalapozott is, de mindegyik legalábbis elgondolkodtató.

Arra gondoltam, hogy lefordítom, mert nem létezik magyarul, de nem tudom, van-e értelme.

Je voudrais que quelqu'un m'attende quelque part

Szerintem baromi jók ezek a novellák, pedig én amúgy - Örkényt kivéve persze - nem vagyok oda a novellákért. De ezek mindegyike olyan "novellás" novella: csordogál szépen nyugodtan vagy éppen nyomasztóan, aztán egyszer csak robban. Érthető módon legjobban az elvetélős fogott meg (I.I.G.), ja, meg a Le fait du jour, amiben a főszereplő pasi megtudja, hogy egy 9 ember életét követelő tömegkarambolt okozott azzal, hogy túl hirtelen fékezett az autópálya-kijáratnál. 

Egyértelműen 10/10.

ezeket olvastam az elmúlt hónapban - just for the record

Halál a felhők fölött

Franciául olvastam, asszem másodszor, de az is lehet, hogy harmadszor. Azt mindenesetre sokadszorra állapítottam meg, hogy bár Agatha Christie a maga nemében (és itt nem a női nemre gondolok, bár arra is) zseniális, azért irodalmi értéke elég alacsony, és túl sok gondolkodást sem igényel. Mindenesetre az jó volt, hogy találtam néhány egészség- és igazságügyi szót franciául, amik nem jönnek rosszul. :) 10-ből 8.