Love your life

 

Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de. 

... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.

Baráti beszélgetések

 

Nem teljesen világos, hogy a - gondolatjelek nélküli - baráti beszélgetések kik között is zajlanak - nehéz a főszereplők egymáshoz való viszonyát barátiként definiálni. Persze ez (is) az egyik fő kérdés, hogy mi/ki az a barát? Nem mondhatnám, hogy a narrátor Frances bárkivel is igazán barátként viselkedne, de talán túlzás is ezt tőle elvárni, mikor egyértelmű, hogy saját magával sincs kibékülve...

Mindenesetre szerintem egyáltalán SEMMI vicces nincs a sztoriban, inkább nagyon is nyomasztó. De ettől még jó és nehezen letehető, ami szerintem a legtöbb, ami egy könyvről elmondható.

Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

Vera

Megmondjam, mi a legnagyobb bajom ezzel a könyvvel? Hogy Szegeden játszódó, Vera főszereplőjű regény számomra egy van: a Szalmaláng. Ráadásul a szocializmus is közös (OK, a Janikovszky-könyv az 50-es években játszódik, de akkor is). Nyilván Grecsónak joga van egy szintén (fiktív) Veráról írni szintén Szegeden, de nekem zavaró ez az azonosság.

Ami a sztorit illeti, lehet, hogy nem véletlen, hogy ugyanaz a nevem, mint a főszereplőé, mert leginkább az maradt meg, hogy óriási a homály, most akkor kivel mi történt, ki mit mondott, miért, most akkor mit tud Vera és mit nem? És leginkább: honnan tud Józef magyarul? :D 

Szóval összességében felemás, de azért inkább tetszett, mint nem. 7/10.

Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)

Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.

Bodza Bisztró

Nagyon anticipálható, didaktikus tanmese arról, hogy az instagram és a budapesti pörgés rossz, a vidéki lassúság és a pillanat megélése jó. 5/10.

Evelyn hét férje

Közepesen igénytelen lektür egy filmcsillagról, aki hétszer ment férjhez, de igazi szerelme valaki más volt. Törtetés Hollywoodban, érdekkapcsolatok, titkos viszonyok, csúcs és mélypont. 7/10.

Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Majdnem másfél évig tartott, mire eljutottam a folytatásig (az első részt 2017. áprilisban olvastam), annyira nagyon azért nem érdekelt, csak A. barátnőm beszélt róla, hogy neki mennyire tetszett, és direkt azért mentek Ischiára nyaralni idén, hogy fölkereshesse a második kötet legfontosabb színhelyeit, úgyhogy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne. 

Nagyjából ugyanaz a benyomásom erről, mint az első részről: érdekes, jó volt olvasni, de valahogy nem értem. Nem tudok azonosulni Lenúval, aki elképesztő kitartással próbál kikapaszkodni abból a rétegből, ahova született, és a tájékozatlanságát random olvasmányélményeivel igyekszik kompenzálni, ezzel teljesen abszurd párbeszédekre kényszerítve saját magát és aktuális (beszélgető)partnerét, fellengzős és senkit-nem-érdekel témákban. Saját gondolatai, úgy tűnik, nem nagyon vannak, csak a könyvekből/újságokból idéz, de magától nem következtet semmire. Az ember azt gondolná, hogy akkor ezt kompenzálja azzal, hogy legalább a szívügyekben jó: empatikus, megérzi, ha jön a vihar, és el tudja csitítani, de nem, a szeme előtt zajló bontakozó szerelmet nem ismeri föl, Lilának csak üres frázisokat tud mondani, egy darab önálló gondolata nincs ennek a csajnak, komolyan, őrjítő. Mind az ötszáz oldal alatt az volt a benyomásom, hogy csak sodródik az eseményekkel, legyen az a szex vagy az egyetemi felvételi. 

Persze mindez abszolút pozitívum a könyv irodalmi értékét tekintve. :) A negatívum, hogy az utolsó mondat cliffhanger (nyilván: sorozat), de a harmadik kötet csak november végén jelenik meg magyarul, és akkor is csak papíron, ki tudja, mikor lesz meg e-könyvben... Persze olvashatnám angolul, de az nem ugyanaz. #megvárom

9/10

Big Little Lies

Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszembe pont ezt olvasni, csak szembejött az amazonon, és gondoltam, miért ne. Nem volt rossz, de nem is nyűgözött le annyira. 6/10.

The Date

Egy könyv a prozopagnóziáról, ami korántsem olyan prózai, amilyennek hangzik (ha-ha); arcvakságnak hívják magyarul, és azt jelenti, hogy a beteg képtelen arcokat felismerni, ha pár (másod)perc eltéréssel látja is ugyanazokat a vonásokat, ideértve a saját tükörképét is. Így persze nagyon könnyen meg lehet téveszteni, elég, ha valaki más ruháját vesszük föl, ha a hajunk színe, a magasságunk stb. kb. azonos, akkor a beteg nem fogja megtudni, hogy nem az a személy vagyunk, akinek hisz. De egy idő után a többi érzék kompenzálja az arcvakságot, és az illatunk, a mozdulataink stb. elárulnak... És persze minden jó, ha jó a vége. 6/10.

13 reasons why

Jaj, jaj, jaj! Az alapszitu érdekes: öngyilkos középiskolás lány magnóra mondja, hogy miért lett öngyilkos. De annyira mesterkélt és hiteltelen az egész, hogy arra nincsenek szavak. Állítólag a sorozat jobb, de abban meg olyasmik szerepelnek, amik a könyvben nincsenek is - így könnyű... 2/10.

A life without you

Hú, ez is elég megrázó volt - spoiler! -, az elbeszélő legjobb barátnőjének halálával kezdődik a cselekmény. Aztán sajnos nagyon is anticipálható lesz, és tényleg az lesz a vége, amit sejtünk, az örök tanulsággal: mindenki helyettesíthető. 7/10.

A szolgálólány meséje

[2015. könyves kihívása 49. egy könyv, ami televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle - pont ideillik, miért ne?]

Ritkán mondok ilyet (sőt, még sose volt rá példa), de amellett, hogy nagyon tetszett és lebilincselő volt a könyv, a sorozat szerintem jobb. És mikor lesz már második évad?!

Ijesztően realista utópia, nyilván nem minden áthallás nélkül való, pláne az a rész, amikor June megállapítja, hogy ha ilyen lassan fosztják meg az embert az önrendelkezésétől, észre sem veszi, valahogy úgy fogalmazza meg, hogy ha egy kád vízben ül, amit fokozatosan melegítenek, mire eszmél, már megfőtt. 

Egyértelmű 10/10 és most már attól tartok, az Only ever yours ennek a koppintása (ettől még az is nagyon jó, csak így kicsit más fényben látom). 

Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)

A borítót nem igazán értem, és helyenként a sztori se jött át, de összességében nagyon tetszett és érdemes volt elolvasni. Érdekel a folytatása. 9/10.

Don't tell the groom - Don't tell the boss - Don't tell the brides-to-be

Egyedül az bosszantott ebben a trilógiában, hogy minden olyan iszonyú könnyen ment Pennynek. Egy csomószor állították olyan kihívás elé, amiből lehetett volna bonyolultabb cselekmény, ami szülhetett volna több problémát, de nem. 

Úgy általában a rendezvényszervezős szál bejött, kicsit magamat láttam benne, de egyébként egy elég bugyuta, anticipálható és sablonos történet (tudom, tudom, ez már a címekből is kiderül).

Only ever yours

Louise O'Neillről azt olvastam, hogy különösen szeret a nők problémáira fókuszálni az írásaiban, úgyhogy eleve tudtam, hogy ez egy görbe tükör lesz a mai társadalom előtt - milyen lenne a világ, amelyet (párszáz évvel utánunk) csak férfiak (the Inheritants - az örökösök) irányítanak? Ekkor kontinensek nincsenek már, csak "zónák" (the Zones), amiknek olyan neve van, hogy the Americas Zone, the Chindia, the EuroZone (hm), a többi szárazföldet időközben ellepte a tenger, és a zónák annyira közel vannak egymáshoz, hogy ha valaki komolyan megbetegszik, akkor azonnal karanténba zárják, nehogy járvány legyen belőle.

(A cselekményről nem írok.)

Ebben a világban nők (eves - évák) nem születnek természetes úton, csak laboratóriumi körülmények között, és olyan tökéletesre készítik el őket, amennyire csak lehet, és csupa kisbetűvel írják a nevüket. Minden évben háromszor annyi évát gyártanak, mint ahány örökös van, és a gyártási dátumuk (design date) negyediktől tizenhatodik évfordulójáig a nővérek (chastity-k) irányította Iskolába járnak, ahol megtanulnak tökéletes évák lenni. A tizenhatodik év végi Ceremónián osztják be őket abba a "harmadba" (third), amelyben utána a lejárati dátumukig (Termination Date, a negyvenedik gyártási évforduló) élnek. (Sajnálom, hogy nem magyarul olvastam, nagyon kíváncsi lennék egy csomó kifejezés fordítására...) A három harmad  a companion-ok (feleség), a concubine-ek (szerető),  és a chastity-k (nővér vagy apáca - én az egész helyszínt is úgy képzeltem el, mint egy óriási zárdát). Az évák folyamatosan gyógyszereken élnek, hogy ne menstruáljanak*, tudjanak eleget aludni (az erre kapott gyógyszer neve SleepSound), ne hízzanak (kcal blockers), ne legyenek kontrollál(hat)atlan érzéseik; állandóan versenyeztetik őket, hogy ki a szebb/tökéletesebb, és megalázzák azokat, akik nem tudnak uralkodni magukon. 

*Érdekes, hogy a laboratóriumi körülmények ellenére azt nem sikerült még kifejleszteni, hogy a majdani feleségek majd ciklus nélkül is képesek legyenek fiúkat szülni a férjüknek - ez az egyetlen küldetésük tudniillik -, újra és újra előkerül, hogy aki feleség lesz, az nem fog többet menstruáció (womenstruation) elleni tablettát kapni, és magának kell ügyelnie rá, hogy amikor tisztátalan (!), ne legyen a férje közelében. 

Az évákat minden reggel a gardróbjuk öltözteti és sminkeli tökéletesre, nem tudnak olvasni, sem írni, és nagyon kevés kivételtől eltekintve fogalmuk sincs, milyen volt a világ az övék előtt. Egymással a tanórákon kívül a MyFace nevű, hangvezérelt felületen tartják a kapcsolatot az eFone-juk segítségével, amivel fotókat és fotogramokat is tudnak pl. készíteni. (Nyilván egyértelmű az összes utalás.)

A cselekmény, bár megrázó és elgondolkodtató, talán nem annyira érdekes, mint maga ez a szép új világ. Nagyon érdemes elolvasni. 10/10.

The List

Szörnyű, miért olvasok ilyeneket?! Nem is írok róla inkább :D Mondjuk 5/10.

Cocktails for three

Jaj, már megint egy Sophie Kinsella, szörnyű vagyok! Ráadásul ezt képes voltam este 11-től hajnali fél 2-ig (ki)olvasni, annyira izgultam, hogy ugye mind a három, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb szerepőnek sikerül valahogy megoldania az életét (sikerült). 8/10, kellemes meglepetés, hogy végre a shoppingoláson és a szerelmi bonyodalmakon kívül más téma is terítékre került.

Sovány angyalok

Ritkán van olyan könyv, aminek az olvasása annyira megráz, hogy le kell tennem egy időre. Ez olyan volt. Kulcsszavak: meddőség, gyilkosság, bántalmazó kapcsolat. Akit bármelyik érzékenyen érinti, ne olvasson tovább. Illetve az se, aki el akarja olvasni a könyvet, mert spoilerezek, erről muszáj.

***

Lívia kórházban van, infarktusa volt; ügyvéd jár hozzá, mert megölte a férjét, akitől hosszú évek természetes és mesterséges beavatkozással megtámogatott próbálkozása ellenére sem lett gyereke. Tanár volt, amíg nem bolondult meg. Tulajdonképpen abba bolondult bele, hogy nem sikerült teherbe esnie senkitől (nem csak a férjétől próbált); hogy nem tudott/mert nemet mondani a főnökének (mert pont peteérése volt); hogy a férje már nem tudott mit kezdeni a "nyavalygásával" és már nem is feküdt le vele, helyette vett magának egy kutyát, és azzal aludt; hogy szerelmes volt egy volt lánytanítványába, aki a kezdődő kapcsolat helyett inkább kiment Amerikába; hogy amikor lett volna kit örökbefogadni, a férje közölte vele, hogy neki mégse kell a gyerek és hagyja békén; ésatöbbi-ésatöbbi. Mintha ezek külön-külön nem lennének elegek a megbolonduláshoz.

Ez a mégse-kell-a-gyerek momentum volt az, amikor le kellett tennem a könyvet egy pillanatra, annyira megrázott és annyira azt éreztem, hogy hogy lehet valaki ekkora f*szfej, hogy a felesége évek óta küzd, hogy gyerekük legyen, ő is támogatja látszólag, és amikor végre, végtelennek tűnő idő után felcsillan a reménysugár, hogy van valaki, akit örökbefogadhatnának, akkor megvonja a vállát, megrázza a fejét és tovább nézi a meccset, "bocs, meggondoltam magam"...?! Persze van magyarázat, az olvasó együtt jön rá Líviával: a férjnek mástól, máshol már született gyereke, köszöni, elég is ennyi. 

A regény maga Lívia feljegyzéseiből, jelen idejű tevékenységéből és a történetének az ügyvédnek elmesélt részleteiből tevődik össze, töredékes, homályos, szaggatott, nem homogén, és nem mindig lehet azonnal tudni, épp melyik idősávban vagyunk. Pont ettől szerintem nagyon jól visszaadja, mi játszódhat le egy eszét és józan ítélőképességét teljesen elvesztett, depressziós, borzasztóan szomorú nő fejében. 

A molyon a legtöbb komment Kiss Noémi szemére hányja, hogy túl sokat akart mondani ezzel a regénnyel, és kevesebb több lett volna, szerintem nincs igazuk. Annyira minden mozzanat kell ahhoz, hogy a cselekmény a logikátlanságban is logikus legyen, hogy bármelyik aspektus kihagyása a puzzle egy darabjának hiányát jelentené. Így teljes a szerencsétlen Lívia (és az olvasó) fejében levő kép.

Mondanom se kell, 10/10, sőt, 11/10.

A szürke ötven árnyalata

Avagy igen, van lejjebb!

Na ennél a könyvnél szerintem még nem olvastam rosszabbat. Szerencsére a molyon rengeteg a negatív komment, amikkel többnyire szóról-szóra egyet is értek. Nem olvastam el az összes kritikát, én kettő dolgot szeretnék kiemelni: 

1. A fordítás bődületesen szar. Valami elképesztő. De valami rettenetes. Ilyen egy borzalmat én még életemben nem olvastam, pedig volt már dolgom pár rossz fordítással. De ez mindet alulmúlja, külön-külön és egyszerre is.

2. Életveszélyes, hogy a könyv azt terjeszti (és terjeszti, mivel rengetegen elolvasták), hogy ez a szexuális teljesítmény (és mennyiség) a normális/az alap. És akkor majd csodálkoznak a kamaszlányok, amikor majd nem dugnak napi nyolcszor. (Nyilván csak az irigység beszél belőlem.)
0/10!!!!