Minek szenved, aki nem bírja

Letehetetlen és nyomasztó, és sok momentumban sajnos magamra ismertem. Kicsit zavaróak a gasztro-intermezzók, illetve a sztori vége mintha hiányozna, hirtelen, furcsán "kerekedik le" a történet (illetve nem kerekedik le, legalábbis nekem). Mindez nem von le az értékéből, a hozzám hasonló második generációs holokauszttúlélőknek kötelezővé tenném, jó kis mintázatokat lehet felismerni (párkapcsolatok, megküzdési mechanizmusok, stb.). 

The Heart Goes Last

 

Egy újabb szuper Atwood, egyre jobban szeretem ezt a nőt (mármint az írásait, na). Ez egy kicsit Az emlékek őrére emlékeztetett, nem spoilerezem el, hogy pontosan miért, meg persze a Szolgálólányra, meg persze a Szép új világra... Ilyenek ezek a disztópiák :) 

Adrian Mole: The Prostrate Years

 

Ezer éve olvastam utoljára Adrian Mole-t, még kamaszként. Most véletlenül megtaláltam a sorozat utolsó kötetét (átugorva legalább három korábbit), és teljesen nosztalgikus volt olvasni, bár a korábbiakat magyarul olvastam, de ezek szerint jó fordításban, mert teljesen ugyanolyan volt a lakonikus, önironikus, kicsit szarkasztikus stílus, mint amire emlékeztem. A sztori meglepően nyomasztó volt, és emiatt nagyon életszagú is; a vége eléggé el lett kapkodva, vagy hát én vártam volna még némi kifejtést... 

Love your life

 

Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de. 

... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.

L'Anomalie

 SPOILER!

Bevallom, először nem értettem az alapfelvetést: ugyanaz a gép kétszer szállt le. Őőő, oké? Mindig minden gép többször repüli ugyanazt az útvonalat, még jó, hogy mindannyiszor le is száll, nem? Na de aztán kiderül, hogy ugyanaz a járat (magyarul még ez is félrevezető, mert a járat is ismétlődik), (majdnem) ugyanazokkal az utasokkal, ugyanazzal a személyzettel szállt le kétszer, három hónap (106 nap) eltéréssel. Sőt, a könyv végén kiderül, hogy harmdszor is megjelent a radaron, újabb x idő elteltével, de akkor már leszállni se hagyták; úgy, ahogy volt, megsemmisítették még a levegőben, mert "hát azért ez már mégse járja". 

Elképzelem, hogy becsönget a rendőrség és bemutatja nekem a három hónappal ezelőtti Verát, aki most landolt, és szerinte még szeptember van, és nem tud semmiről, ami azóta történt. A könyvben ugyanis ez történik, (majdnem) minden utast szembesítenek a három hónappal későbbi/korábbi önmagával és hagyják, hogy ők eldöntsék, innentől hogyan tovább: kér-e az egyikük új személyazonosságot? Melyikük? Sok esetben persze a sors dönt erről, mert például van utas, aki a közbülső három hónapban öngyilkos lett, így a másodszor landoló önmaga marad egyedül. 

Nyilván, a legnagyobb kérdés, hogy hogy történhet ilyen. Több teória is születik, a legvalószínűbb, hogy minden ember(élet) valójában egy program, és itt valami hiba csúszott a rendszerbe, elrontották, akik programoztak, és véletlenül duplikáltak kétszázvalahány utast plusz a repülő teljes személyzetét. (Lásd még a "sci-fi" címkét.) 

A szálak bogozása során érdekes filozófiai, vallási és politikai kérdéseket is érintenek a szereplők, szóval amellett, hogy a cselekmény rendkívül izgalmas, kifejezetten van mélysége is a regénynek - nem véletlen a Goncourt-díj. 

Baráti beszélgetések

 

Nem teljesen világos, hogy a - gondolatjelek nélküli - baráti beszélgetések kik között is zajlanak - nehéz a főszereplők egymáshoz való viszonyát barátiként definiálni. Persze ez (is) az egyik fő kérdés, hogy mi/ki az a barát? Nem mondhatnám, hogy a narrátor Frances bárkivel is igazán barátként viselkedne, de talán túlzás is ezt tőle elvárni, mikor egyértelmű, hogy saját magával sincs kibékülve...

Mindenesetre szerintem egyáltalán SEMMI vicces nincs a sztoriban, inkább nagyon is nyomasztó. De ettől még jó és nehezen letehető, ami szerintem a legtöbb, ami egy könyvről elmondható.

Mi vagyunk a medvék; Egymás ellen (Björnstad 1-2.)

Egyszerűen szerelmes vagyok Fredrik Backmanbe, imádom a stílusát. Annyira száraz és finom egyszerre, hátborzongató, ahogy a balladai homállyal operál. "A kislánynak mostantól nagyon sokáig csak a sport fog kék foltokat okozni." Mindenki tudja, hogy miről van szó, nem kell kimondani, mégi összeszorul az ember torka. Van itt nemi erőszak (minekmentoda), iszonyatosan kemény sport, "béközép" szurkolótábor, szétesőben lévő házasság, gyereknevelés vs. karrier dilemma, homofóbia és rejtőzködés, rák, baleset, és egy kisváros, amelybe mindez belefér, de a boldogság és a szép pillanatok is. Jaj, de megszerettem Björnstadot, szívesen megnéznék ott egy hokimeccset. 

Kékre szeretni

 

Tudtam, hogy ezt a könyvet nem lesz könnyű olvasni, de hogy ennyire nyomasztó legyen valami... Nagyon megviselt maga a cselekmény, nyilván főleg a terhesség/abortusz rész, de az egész borzasztóan sötét, reménytelen, kemény, fájdalmas. És a hosszas elemzések azért is nyomasztottak, mert rettegtem, hogy a következő sorban felfedezek valami/valaki ismerős(e)t. De szerencsére nem. Nagyon kemény könyv volt, nem tudom, lesz-e valaha még késztetésem Tisza Katát olvasni. 

Rumbarumbamm

 

Fú, hát nem tudom, elég felemás a véleményem. Egyrészt baromira tetszett, sok helyen visítva röhögtem a megfogalmazásokon, de másrészt meg hát szóval ez egy blog, kinyomtatva, és olvasok hasonló stílusú blogokat, és azokról se gondolom, hogy kevésbé volnának kiadás-worth-ek, mint ez, vagy hogy ez kiadás-worth-ebb, mint azok. Valószínűleg el vagyok kényeztetve kurvajó stílusban író bloggerekkel, ez van. 

La tresse

 

Nagyon szépen egybefonódik a három nő története, tényleg mint egy hajfonat: Smitáé (és a lányáé, Lalitáé), aki az érinthetetlenek borzalmas sorsa elől próbálja magát és lányát menekíteni, és áldozatként a saját és lánya haját mutatja be Visnu egyik szent templomában; Giuliáé, aki egy szicíliai parókakészítő műhelyt próbál meg megmenteni a csődtől (és mellesleg közben szerelmes lesz); és Sarah-é, a kanadai zsidó ügyvédnőé, aki mellrákos lesz és amikor a kemoterápia mellékhatásai jelentkeznek, parókát vásárol. 
A problémám, hogy a kanadai, fehér, gazdag nőnek lesz jó a végén, és nem tudjuk meg, hogy a "tápláléklánc" másik két szereplőjének végül hogyan folytatódik az élete. Szuper, hogy Sarah visszakapja önmagát, de én Smitáéknak drukkoltam (volna). 

Vera

Megmondjam, mi a legnagyobb bajom ezzel a könyvvel? Hogy Szegeden játszódó, Vera főszereplőjű regény számomra egy van: a Szalmaláng. Ráadásul a szocializmus is közös (OK, a Janikovszky-könyv az 50-es években játszódik, de akkor is). Nyilván Grecsónak joga van egy szintén (fiktív) Veráról írni szintén Szegeden, de nekem zavaró ez az azonosság.

Ami a sztorit illeti, lehet, hogy nem véletlen, hogy ugyanaz a nevem, mint a főszereplőé, mert leginkább az maradt meg, hogy óriási a homály, most akkor kivel mi történt, ki mit mondott, miért, most akkor mit tud Vera és mit nem? És leginkább: honnan tud Józef magyarul? :D 

Szóval összességében felemás, de azért inkább tetszett, mint nem. 7/10.

I owe you one

2019. első Kinsellája! :D A szokásos: szeleburdi női főszereplő, mindenféle kalandok, ezúttal egy családi vállalkozás kontextusában, majd egy nagyobb konfliktus, amiből végül persze mindenki sértetlenül kerül ki. Aranyos volt. 8/10.

A tizedik kör

Asszem, a címkékből kiderül, hogy ez se egy könnyű esti olvasmány. Meg kell mondanom, a négy* Picoult-könyv közül ez tetszett a legkevésbé, lehet, hogy mert nem figyeltem oda rá eléggé. 

A cím Dante Poklának felépítésére utal, ahol minden "körben" más bűnért bűnhődnek a halottak. A csavar, hogy a Pokolban kilenc kör szerepel csak - de akkor vajon mit kell elkövetni, hogy az ember a halála után a tizedikbe kerüljön? Ez a regény elég sok lehetőséget kínál: elhanyagolni a gyerekünket, megcsalni a férjünket, nemi erőszakot hazudni, megölni valakit vagy öngyilkosságba hajszolni, nem szembenézni korábban elkövetett bűneinkkel, és hagyni, hogy az erőszak megint a felszínre törjön... Lehet választani!

Leginkább olyan érzésem volt az olvasás közben, mintha egy skandináv krimit tartanék a kezemben (és én nagyon szeretem a skandináv krimiket), de valahogy nem álltak össze benne a szálak, és őszintén szólva így másfél héttel később már nem is emlékszem, hogy most akkor az egész cselekményt elindító esemény végülis megtörtént-e vagy hazugság volt. Összességében azért 7/10.

*mindjárt lesz poszt még egyről

Mielőtt a kávé kihűl

Az idei év eddig legkedvesebb olvasmánya. Tokió egy eldugott kis utcájában van egy kávézó, amelynek az egyik széke varázserővel bír: aki odaül, visszamehet az időben és találkozhat bárkivel, aki már járt a kávézóban, annyi időre, amíg a kávéját megissza, és erre csak annyi ideje van, amíg a kávé ki nem hűl. Azonban bármit tesz vagy mond a múltban, a jelent nem változtathatja meg. 

Szívmelengető és torokszorító történetek születnek ebből: az anya, aki végre találkozik örökbeadott lányával; az alzheimeres férj, aki bevallja feleségének, hogy beteg; a szerelmes, aki végre el tudja mondani a kedvesének, hogyan érez iránta. 

Gyönyörű mesefolyam, amely igazából csak abból indul ki, hogy sokszor gondolunk arra, "mi lett, volna, ha". :) 10/10.

Gone Girl

A legbiztosabban onnan lehet tudni, hogy egy könyv rossz / nem elég jó, hogy nem egészen egy hónappal az elolvasása után semmire, de semmire nem emlékszik belőle az ember. Ha valaki ma megkérdezte volna, olvastam-e ezt a könyvet, lehet, hogy azt mondom, nem, annyira jellegtelen és nehézkes volt. Sokaknál láttam, hogy a film jobb volt belőle, el is kezdtem nézni, de mivel már tudtam, mi fog történni, fél óra után inkább visszakapcsoltam a Jóbarátokra. (:D) 

A cselekmény maga egyébként érdekes, és mondanám, hogy kreatív, hogy a két nézőpontot, férjét és feleségét felváltva "halljuk", de ezt már annyian annyiszor bevetették, hogy nem mondom. Az ember magában egyértelműen Amynek, a feleségnek drukkol, hogy kiszabaduljon ebből a kapcsolatból, és épp ezért - szerintem - a fejét a falba veri, amikor a könyv végén inkább mégis együtt maradnak, ahelyett, hogy elválnának. 

De ami miatt szívem szerint egy pontot se adnék a könyvnek, az a stílus, illetve annak teljes hiánya. Persze ez (is) nagyon szubjektív, de őszintén nem értem, mit esznek rajta az emberek. 3/10.

Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

A pillanat, amiről azt hittem, sose fog eljönni: egy vámpíros könyvről írok posztot! 

Az úgy volt, hogy amikor még kicsi voltam és okos és kedves és szép valamikor decemberben felfedeztem magamnak egy új könyves kihívást 2019-re, aminek az a lényege, hogy a kihívó moly kisorsol nekem 12 címkét az évre (egyet becserélhetek, de az újhoz már muszáj tartanom magam), és el kell olvasnom 12, a címkéknek megfelelő könyvet. Nagyon kacérkodtam vele, hogy a "vámpír" címkét cseréljem ki, de aztán a komfortzónámból való kilépés jegyében megbékéltem vele, és inkább a "steampunk" címke helyett kértem egy másikat. :D 

És akkor tanácsot kértem Rékától, akire vámpírügyben mindig lehet számítani: arra kértem, hogy ajánljon egy olyan vámpíros könyvet, ami még nekem, megrögzött realitáskedvelőnek is tetszhet. Ajánlott: a Borbíró Borbála-sorozat első kötetét. 

Idézet a moly.hu-n is olvasható fülszövegből: "Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?"

Ez jól össze is foglalja, mitől tetsz(het)ett még nekem is a könyv. Ha a vámpír szót szinte bármire kicseréljük, a kontextus tökéletes tükröt tart a mai (vagy pár évvel ezelőtti) magyarországi állapotoknak, ami az egyetemeket és a kutatási lehetőségeket illeti. Ez az a momentum, amibe kapaszkodva lassanként végigrágtam magam a könyvön, mert sajnos a cselekményhez semmilyen (más) ponton nem tudtam kapcsolódni. Megpróbáltam, becsülettel végigolvastam, de még mindig nem tudom ezt a világot értelmezni sajnos. A könyvnek azért jár a 10-ből 8 pont, mert igényesen van megírva és a szakadt bölcsész-világot igen hitelesen festi le. :D 

On regrettera plus tard

Mondanom se kell, a könyvet a borítója miatt vettem meg elsősorban, de végül a tartalma is tetszett. Párhuzamosan fut két sztori, és persze a végén összeérnek a szálak: az egyik főszereplő a korábban játszódó történet főszereplőjének unokája. Ki is derül, hogy a korábbi főszereplő által elszenvedett traumáknak bizony komoly hatása van arra, hogy ő hogyan éli az életét. Kissé mesébe illő ugyan a jelenet, amikor ez egy darab, pszichológusnál tett látogatás alapján már ki is derül, miután a főszereplő 300 oldal óta szenved, de ezt elnézzük neki, mert eddigre mindenki drukkol már, hogy jöjjenek már össze Éric-kel. Happy end lesz, az olvasó pedig elgondolkodhat az intergenerációs traumákon. 9/10.

Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)

Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.

Bodza Bisztró

Nagyon anticipálható, didaktikus tanmese arról, hogy az instagram és a budapesti pörgés rossz, a vidéki lassúság és a pillanat megélése jó. 5/10.

Evelyn hét férje

Közepesen igénytelen lektür egy filmcsillagról, aki hétszer ment férjhez, de igazi szerelme valaki más volt. Törtetés Hollywoodban, érdekkapcsolatok, titkos viszonyok, csúcs és mélypont. 7/10.