Vera

Megmondjam, mi a legnagyobb bajom ezzel a könyvvel? Hogy Szegeden játszódó, Vera főszereplőjű regény számomra egy van: a Szalmaláng. Ráadásul a szocializmus is közös (OK, a Janikovszky-könyv az 50-es években játszódik, de akkor is). Nyilván Grecsónak joga van egy szintén (fiktív) Veráról írni szintén Szegeden, de nekem zavaró ez az azonosság.

Ami a sztorit illeti, lehet, hogy nem véletlen, hogy ugyanaz a nevem, mint a főszereplőé, mert leginkább az maradt meg, hogy óriási a homály, most akkor kivel mi történt, ki mit mondott, miért, most akkor mit tud Vera és mit nem? És leginkább: honnan tud Józef magyarul? :D 

Szóval összességében felemás, de azért inkább tetszett, mint nem. 7/10.

Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)

Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.

Evelyn hét férje

Közepesen igénytelen lektür egy filmcsillagról, aki hétszer ment férjhez, de igazi szerelme valaki más volt. Törtetés Hollywoodban, érdekkapcsolatok, titkos viszonyok, csúcs és mélypont. 7/10.

Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Majdnem másfél évig tartott, mire eljutottam a folytatásig (az első részt 2017. áprilisban olvastam), annyira nagyon azért nem érdekelt, csak A. barátnőm beszélt róla, hogy neki mennyire tetszett, és direkt azért mentek Ischiára nyaralni idén, hogy fölkereshesse a második kötet legfontosabb színhelyeit, úgyhogy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne. 

Nagyjából ugyanaz a benyomásom erről, mint az első részről: érdekes, jó volt olvasni, de valahogy nem értem. Nem tudok azonosulni Lenúval, aki elképesztő kitartással próbál kikapaszkodni abból a rétegből, ahova született, és a tájékozatlanságát random olvasmányélményeivel igyekszik kompenzálni, ezzel teljesen abszurd párbeszédekre kényszerítve saját magát és aktuális (beszélgető)partnerét, fellengzős és senkit-nem-érdekel témákban. Saját gondolatai, úgy tűnik, nem nagyon vannak, csak a könyvekből/újságokból idéz, de magától nem következtet semmire. Az ember azt gondolná, hogy akkor ezt kompenzálja azzal, hogy legalább a szívügyekben jó: empatikus, megérzi, ha jön a vihar, és el tudja csitítani, de nem, a szeme előtt zajló bontakozó szerelmet nem ismeri föl, Lilának csak üres frázisokat tud mondani, egy darab önálló gondolata nincs ennek a csajnak, komolyan, őrjítő. Mind az ötszáz oldal alatt az volt a benyomásom, hogy csak sodródik az eseményekkel, legyen az a szex vagy az egyetemi felvételi. 

Persze mindez abszolút pozitívum a könyv irodalmi értékét tekintve. :) A negatívum, hogy az utolsó mondat cliffhanger (nyilván: sorozat), de a harmadik kötet csak november végén jelenik meg magyarul, és akkor is csak papíron, ki tudja, mikor lesz meg e-könyvben... Persze olvashatnám angolul, de az nem ugyanaz. #megvárom

9/10

Hurok

Egy házasság-különválás-újraösszejövés története előbb a feleség, majd a férj, végül pedig a két gyerek szemszögéből. Ami egyértelműen kiderül, hogy minden szereplő szenved a társadalom által rákényszerített szerepben, és ahogy csak tud, próbál kitörni belőle: a feleség hordja a nadrágot, a férj megcsalja (majd el is hagyja), a gyerekek pedig utálkoznak úgy általában is, de a szüleikkel kapcsolatban csak igazán. 

A cselekmény több szálon fut, van benne múltidézés és persze a jelen, amiről csak a legvégén derül ki, hogy korántsem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre tűnt, de hát ugye ehhez el kell jutni az utolsó öt oldalig. Érdekes a stílus, magával ragadó a történet és kegyetlen tükör a konformizmusból együtt maradó házaspároknak. 9/10

Big Little Lies

Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszembe pont ezt olvasni, csak szembejött az amazonon, és gondoltam, miért ne. Nem volt rossz, de nem is nyűgözött le annyira. 6/10.

Ajvé

Olvastam ezt már három éve a moly szerint (milyen jó, hogy van ez a moly, mert egészen eddig nem voltam biztos benne, hogy tényleg olvastam-e már, vagy csak ennyira ismerős volt az atmoszférája :)), és lehet, hogy fogom is még - olyan kedves ez a könyv, olyan otthonos. :) 10/10.

Akkor is

(A cím kvázi lopás, mert Lugosi Viktóriának már van azonos című könyve, de jó, nem szó szerint, és az másról szól... de azért ez szálka a szememben.)

Azt hallottam, Finy Petra gyerekkönyveket ír, nem tudom, abban jó-e, de hogy ebben a felnőttkönyvben rettenetesen rossz, az biztos. Az alapszitu ígéretes volt pedig, de olyan mondatokat ad felnőttek és főleg gyerekek szájába, olyan rettenetesen mesterkélt és modoros az egész, és annyira... unalmas és kiszámítható, hogy kösz, de inkább maradjon a gyerekkönyveknél. 1/10.

Surprise me

Az a vicces, hogy mikor ezt olvastam, tényleg kellemesen meg voltam lepve, hogy micsoda új ötletek, végre nem a "szerencsétlen szingli hősnő próbálja rendbeszedni az életét" mintázat ismétlődött, hanem más témákról volt szó, de most, két héttel később, az istennek se emlékszem szinte semmire az egészből. :D 

Vádirat

A moly.hu fülszövege tökéletesen összefoglal mindent:

"Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. 

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. 

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. 

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. 

Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? 

A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat."

Massza

Hm. Ezt a kihívásra olvastam még februárban valamikor, és arra emlékszem, hogy eleinte nagyon nyomasztott, meg tetszett, hogy egy ilyen (sajnos mindig) aktuális témát dolgoz fel a szerző, de a végére sajnos odabiggyesztettek 10 oldal "kihez fordulj, ha zaklatnak/csúfolnak", "hogyan kerüljük el, hogy a gyerekünket zaklassák" stb. jellegű, nyilván jószándékú tanácsot, és ezzel a megelőző 100 oldal fikció egészen más színt kapott, már inkább egy didaktikus, ez-történhet-veled-is-ha-nem-vigyázol tanmese jellegét öltötte. Kár, mert egészen addig irodalmi értéke is volt... Az persze vitathatatlan érdeme Kalapos Évának, hogy hozzányúlt a témához, és a könyv regény-része abszolút rendben volt, sőt. 8/10.

Megint hazavárunk

Ezt a könyvet valamiért abbahagytam az 1/3-ánál, aztán hetekkel később folytattam, és akkor már nem értettem, hogy lehetett egyáltalán valaha is letenni egy pillanatra. Annyi részletében magamra ismertem. Annyiszor szorult össze a torkom. Annyiszor nevettem fel rajta hangosan. Az év egyik legjobb könyve, örülök, hogy véletlenül felfedeztem. 10/10 abszolút.

Holtverseny

Megrázó. Nyomasztó. Gyomorforgató. Felkavaró. Elgondolkodtató. Realista. Naturalista. Ijesztő. Brrr! 10/10.

Harry Potter and the Cursed Child

Hát annyit mondhatok, hogy ha a Gilmore Girls-revival is ugyanilyen lesz, akkor inkább meg se nézem.

SPOILER (Egérrel kijelölve olvasható.)

Ez az egész 8. rész egy akkora katyvasz, hogy arra nincsenek szavak. Tekerjük vissza az időt, akkor mégse, akkor mégis, de ne ugyanakkorra, most utálom a fiamat, most mégse, most én vagyok Voldemort, most én vagyok Harry, most tegezem a volt tanáromat, most magázom (egy színen belül!), most jófej vagyok, most gonosz vagyok, most...

Voltak benne jó ötletek, például a mi lett volna, ha rész... az nekem nagyon tetszett, hogy amikor Albus és Scorpius visszamennek a Trimágus Tusa idejébe, és megváltoztatnak valamit, akkor utána minden más is megváltozik, emberek, akiket ismernek, mégse születnek meg, vagy Voldemort jut hatalomra, vagy Albus elmondja Pitonnak, hogy ő igazából egy hős, aki megmentette az apja, Harry életét, meg ahogy Hermionének leesik az álla, amikor Albus elmondja neki, hogy az ő valóságában Ron a férje és van egy közös gyerekük (ebben a valóságban Hermione Ronnal ment a trimágus-bálba, sose jöttek össze, és Ron végül Padma Patilt vette feleségül). 

Tökre bíztam benne, hogy majd most csak meghal valamelyik jófiú, Harry vagy Albus. Hát nem. És ráadásul még a Malfoyok is nyálas jóarcok lettek. Thank you but no, thank you.

SPOILER VÉGE

Arról nem beszélve, de ez az én egyéni szoc. problémám, hogy drámaként kifejezetten nehezen olvasható, legalábbis nehezebb az embernek beleélnie magát, és nekem hiányoztak a magyar fordítás megszokott kifejezései. Milyen gagyi már, hogy Polyjuice, mennyivel jobb, hogy Százfűlé-főzet? De most nem?

Persze magamra vetek, amiért megvettem.., Összességében 6/10.

A fehér király

Valamiért az volt a prekoncepcióm, hogy nekem Dragomán biztos nem tetszene. Tévedtem. Illetve pont fordítva van, mint gondoltam: úgy képzeltem, hogy olyan stílusban ír, hogy attól nem tudok a cselekményre figyelni, mert folyton elidegenítődöm (sic) (így jártam Bartissal egyelőre), ehhez képest pont hogy a stílusa elég semmilyen, úgyhogy lehet az embernek zuhannia a cselekménnyel együtt. 

Már rég olvastam gyerek-nézőpontú, E/1-ben írt könyvet, ráadásul én nagyon szeretem az ilyen egy lélegzettel elmondott, több oldalon tartó mondatokat, amiben a párbeszédek is már benne vannak, nem a mindentudó elbeszélő, hanem a gyerek szájából jönnek ki gondolatjelek nélkül. 

A tartalomról nem írok inkább, nem akarok spoilerezni, csak annyit, hogy a csatornaásó munkásoktól mocskos egy húzás volt beadni Dzsátának, hogy mindjárt jön az apja is. Akkor egy darabig nem is tudtam tovább olvasni, mert engem a nyilvános megalázás mindig jobban megráz, mint akár ha az egyik szereplőt az olvasó szeme láttára próbálják megerőszakolni.

10/10 és már meg is vettem a Máglyát, ugyan felemás kritikákat írnak róla, de beleolvastam és nekem tetszik.

The Yorkshire Pudding Club

Sajnos nem tudok ellenállni a terheses könyveknek, ahogy a kismamablogoknak sem, pedig ezt a könyvet nem kellett volna elolvasnom, ilyen egy nyálat én még nem pipáltam, nem beszélve az iszonyatosan reális "elhagytam a férjem, de simán tudok öt perccel később mással boldog lenni, és egyáltalán nem vagyok szomorú" illetve a "sose voltam képes kifejezni az érzelmeimet, de most kimondom, hogy szeretlek, John Snow"-fordulatokról. Mondjuk ilyen névvel, hogy Milly, nem tudom, mit vártam. 6/10.

Istentelen ifjúság

Hááááát... őszintén szólva nem voltam annyira oda érte. Érdekes az alapsztori, meg néha fordulatos a történet is (durva, mi?), de annyi benne a látomásos, homályos, filozofálgatós rész, hogy az már zavaró volt (nekem). A problémafelvetés és ezzel az alapötlet 10/10, a kivitelezés legfeljebb 7/10.

Shopaholic to the rescue

Nem tartottam be az ígéretemet, mert megvettem ezt is, ráadásul több mint kétszer annyiért, mint az előzőt... :P Remélem, nem lesz több boltkóros-kötet, és ezt nem a pénztárcám érdekében mondom - ez már annyira sokadik (8.) bőre volt ugyanannak a rókának, hogy valami elképzelhetetlen! Eleve nem is volt boltkóros a boltkóros, hanem mintha az előző kötetben félbehagyott cselekmény közben felnőtt volna, és már nem vásárolni akart, meg hülyeségeket csinált, hanem az igazságért küzdött és az volt a legnagyobb problémája, hogy nem jön össze a második gyerek. He? Ez a való világban van így legfeljebb, de semmiképp sem a boltkóros-világban... :P De a végére azért szerencsére visszatért Becky pénzköltős énje, és bár a második gyerek addigra se sikerült, azért a hangulat valamelyest visszatért a megszokotthoz. Sajnos a vége viszont nem mondható lezártnak, pedig nem lesz több kötet, amennyire tudom. Micsoda veszteség a világirodalomnak. Összességében 7/10.

Personne ne te croira

[2015. könyves kihívása 22. egy könyv, ami ijesztő]

Már vagy két hónapja olvastam ezt a megrázó vallomást egy fiatal lánytól, akit a falujabeli pap többször megerőszakolt és szerelemmel hitegetett. Szerencsére sikerült el- és megmenekülnie tőle, sőt, még arra is volt ereje, hogy több évtizeddel később a közzel is megossza a történteket. Igaz történeteket nem pontozok, de ez abszolút 10/10-es lenne, mert irodalmi szempontból is jó olvasmány volt.

Kiképzés

(kihíváson kívül)

Ez nagyon jó volt, Vitray a gyerek- és fiatalkoráról ír nagyon érzékletesen, kicsit spirós, kicsit bächeres, kicsit tóth krisztinás, persze lehet, hogy mindezt azért érzem, mert Magvető, és a tagolás + betűtípus azonos. :D