Nő a sötétben

 

Wow. Én inkább azt mondanám, sötét a nőben, mert olyan szintű sötétségről, anyai depresszióról, fel nem dolgozott sérelmek garmadájáról számol be, hogy azt nehéz megemészteni. Egy könnyed pillanat sincs benne, nyomasztó, kegyetlen, már-már tisza katai mélység (magasság). Engem legalábbis borzasztóan megrázott, és csak remélni tudom, hogy Leda végül megtalálta a sötétből kivezető utat... (Ja, és a fordítás csodálatos!)

Love your life

 

Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de. 

... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.

La tresse

 

Nagyon szépen egybefonódik a három nő története, tényleg mint egy hajfonat: Smitáé (és a lányáé, Lalitáé), aki az érinthetetlenek borzalmas sorsa elől próbálja magát és lányát menekíteni, és áldozatként a saját és lánya haját mutatja be Visnu egyik szent templomában; Giuliáé, aki egy szicíliai parókakészítő műhelyt próbál meg megmenteni a csődtől (és mellesleg közben szerelmes lesz); és Sarah-é, a kanadai zsidó ügyvédnőé, aki mellrákos lesz és amikor a kemoterápia mellékhatásai jelentkeznek, parókát vásárol. 
A problémám, hogy a kanadai, fehér, gazdag nőnek lesz jó a végén, és nem tudjuk meg, hogy a "tápláléklánc" másik két szereplőjének végül hogyan folytatódik az élete. Szuper, hogy Sarah visszakapja önmagát, de én Smitáéknak drukkoltam (volna). 

Aki megszökik és aki marad (Nápolyi regények 3.)

Ez a rész tetszett eddig talán a legjobban. És nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre, de magyarul sajnos csak jövő novemberben fog megjelenni... A nyelvezete még mindig zseniális, le a kalappal Matolcsi Balázs fordító előtt. A sztori kicsit lassabban csordogál ebben a kötetben, de van itt minden, sztrájk, házasság, gyerekszülés, halál, maffia, gyilkosságok, összeveszés és kibékülés, és végül a nagy egymásra találás Ninóval, erre vár az ember az első kötet óta, hogy ezek ketten végre rájöjjenek, ki kell nekik. És aztán a szökés, aminek a kimenetelére ugye jövő novemberben derül majd csak ki... 10/10.

Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Majdnem másfél évig tartott, mire eljutottam a folytatásig (az első részt 2017. áprilisban olvastam), annyira nagyon azért nem érdekelt, csak A. barátnőm beszélt róla, hogy neki mennyire tetszett, és direkt azért mentek Ischiára nyaralni idén, hogy fölkereshesse a második kötet legfontosabb színhelyeit, úgyhogy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne. 

Nagyjából ugyanaz a benyomásom erről, mint az első részről: érdekes, jó volt olvasni, de valahogy nem értem. Nem tudok azonosulni Lenúval, aki elképesztő kitartással próbál kikapaszkodni abból a rétegből, ahova született, és a tájékozatlanságát random olvasmányélményeivel igyekszik kompenzálni, ezzel teljesen abszurd párbeszédekre kényszerítve saját magát és aktuális (beszélgető)partnerét, fellengzős és senkit-nem-érdekel témákban. Saját gondolatai, úgy tűnik, nem nagyon vannak, csak a könyvekből/újságokból idéz, de magától nem következtet semmire. Az ember azt gondolná, hogy akkor ezt kompenzálja azzal, hogy legalább a szívügyekben jó: empatikus, megérzi, ha jön a vihar, és el tudja csitítani, de nem, a szeme előtt zajló bontakozó szerelmet nem ismeri föl, Lilának csak üres frázisokat tud mondani, egy darab önálló gondolata nincs ennek a csajnak, komolyan, őrjítő. Mind az ötszáz oldal alatt az volt a benyomásom, hogy csak sodródik az eseményekkel, legyen az a szex vagy az egyetemi felvételi. 

Persze mindez abszolút pozitívum a könyv irodalmi értékét tekintve. :) A negatívum, hogy az utolsó mondat cliffhanger (nyilván: sorozat), de a harmadik kötet csak november végén jelenik meg magyarul, és akkor is csak papíron, ki tudja, mikor lesz meg e-könyvben... Persze olvashatnám angolul, de az nem ugyanaz. #megvárom

9/10

Hurok

Egy házasság-különválás-újraösszejövés története előbb a feleség, majd a férj, végül pedig a két gyerek szemszögéből. Ami egyértelműen kiderül, hogy minden szereplő szenved a társadalom által rákényszerített szerepben, és ahogy csak tud, próbál kitörni belőle: a feleség hordja a nadrágot, a férj megcsalja (majd el is hagyja), a gyerekek pedig utálkoznak úgy általában is, de a szüleikkel kapcsolatban csak igazán. 

A cselekmény több szálon fut, van benne múltidézés és persze a jelen, amiről csak a legvégén derül ki, hogy korántsem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre tűnt, de hát ugye ehhez el kell jutni az utolsó öt oldalig. Érdekes a stílus, magával ragadó a történet és kegyetlen tükör a konformizmusból együtt maradó házaspároknak. 9/10

Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)

A borítót nem igazán értem, és helyenként a sztori se jött át, de összességében nagyon tetszett és érdemes volt elolvasni. Érdekel a folytatása. 9/10.

Álmodj szépeket

(Ez az utolsó, aztán megyek aludni - a szerk.)

Jaj, ez nagyon cuki, kedves, szomorkás, vicces és közvetlen volt. Sose olvastam Gramellinitől semmit, de annyira bejön a stílusa - köszönet Matolcsi Balázs fordítónak! -, hogy szerintem nemsokára utánanézek a többi könyvének, ha van. Kicsit Gasperinire emlékeztet, de kevésbé érzelgős. Sajnáltam, amikor vége lett. A sztoriról nem írok, mert mindegy is. 10/10.

Sóhajok hídja

[2015. könyves kihívása 1. egy könyv, ami több mint ötszáz oldal]

Két szó: Kelly Kiadó. Ebből lehet sejteni, hogy bármilyen jó sztori, azért túlságosan igényes nem lesz. És tényleg. Nagyon jó sztori, nagyon sokáig izgalmas, de az eleje nekem túl vontatott és filozofálgató, a vége pedig túl összecsapott volt. Amennyire aprólékosan kifejtette "Lou" (aka. az elbeszélő) a gyerek- és kamaszkort, annyira nem sokat vagy csak célzásokat kap az olvasó a főszereplők huszas, harmincas éveiről. Ettől olyan aszimmetrikus lett a regény, és nem az volt az érzésem, hogy direkt így írta meg Russo, hanem hogy addigra megunta. 

De nagyon élveztem az olvasást, mert a sztori tök jó, kb. nincs téma, amit ne vetne föl (szimpatikusan), és amennyire "amerikai", annyira nem nyálas, ami kellemes meglepetés volt. 9/10.

Summer at the lake

Ezt a dublini reptéren vettem:

Ezen elég lassan rágtam át magam, mert közbejöttek más könyvek (pl. az előző). Meg azért is, mert kicsit úgy éreztem, csak az utolsó 100 oldalon indul be a cselekmény, de akkor aztán nagyon. Azt sajnálom, hogy félbemaradt az Esme-Marco szál, persze sejthető a folytatás, de ha már ennyire explicit volt minden más, ez is belefért volna. Tanultam egy csomó új szót :-)

8/10, mert amikor már beindultak a dolgok, rém izgalmas volt, és minden oldalon kiderült egy-egy új fordulat... :)