A hazugság tézisei

 

Rég olvastam ennyire elgondolkodtató könyvet. És olyat is, ami ennyire azonnal beszippantott volna. Pedig a scifi aztán végképp nem az én műfajom. És mégis. A tartalmáról nem akarok írni, de nagyon érdekes társadalmi, etikai kérdéseket feszeget, sokáig az olvasóval maradnak a témák.

L'Anomalie

 SPOILER!

Bevallom, először nem értettem az alapfelvetést: ugyanaz a gép kétszer szállt le. Őőő, oké? Mindig minden gép többször repüli ugyanazt az útvonalat, még jó, hogy mindannyiszor le is száll, nem? Na de aztán kiderül, hogy ugyanaz a járat (magyarul még ez is félrevezető, mert a járat is ismétlődik), (majdnem) ugyanazokkal az utasokkal, ugyanazzal a személyzettel szállt le kétszer, három hónap (106 nap) eltéréssel. Sőt, a könyv végén kiderül, hogy harmdszor is megjelent a radaron, újabb x idő elteltével, de akkor már leszállni se hagyták; úgy, ahogy volt, megsemmisítették még a levegőben, mert "hát azért ez már mégse járja". 

Elképzelem, hogy becsönget a rendőrség és bemutatja nekem a három hónappal ezelőtti Verát, aki most landolt, és szerinte még szeptember van, és nem tud semmiről, ami azóta történt. A könyvben ugyanis ez történik, (majdnem) minden utast szembesítenek a három hónappal későbbi/korábbi önmagával és hagyják, hogy ők eldöntsék, innentől hogyan tovább: kér-e az egyikük új személyazonosságot? Melyikük? Sok esetben persze a sors dönt erről, mert például van utas, aki a közbülső három hónapban öngyilkos lett, így a másodszor landoló önmaga marad egyedül. 

Nyilván, a legnagyobb kérdés, hogy hogy történhet ilyen. Több teória is születik, a legvalószínűbb, hogy minden ember(élet) valójában egy program, és itt valami hiba csúszott a rendszerbe, elrontották, akik programoztak, és véletlenül duplikáltak kétszázvalahány utast plusz a repülő teljes személyzetét. (Lásd még a "sci-fi" címkét.) 

A szálak bogozása során érdekes filozófiai, vallási és politikai kérdéseket is érintenek a szereplők, szóval amellett, hogy a cselekmény rendkívül izgalmas, kifejezetten van mélysége is a regénynek - nem véletlen a Goncourt-díj. 

Perfect People

Ez nagy élmény volt - nem szoktam sci-fit olvasni -, kivéve a vége, amiért dühös is vagyok a szerzőre. Összességében azért 8/10.

***Spoiler!***

Van ez a pár, a nevüket már el is felejtettem, marha különleges lehetett, a kisfiuk pár éves korában meghal egy olyan genetikai rendellenességnek köszönhetően, ami a pár összes leendő gyerekében meglenne, mert mindketten hordozzák. Úgyhogy elmennek egy titkos magánklinikára, ahol a születendő (lombik)gyerekük génállományát kedvükre befolyásolhatják - beikszelhetik egy listán, mit szeretnének és mit nem, miből legyen neki több, miből kevesebb. Már ez is sci-fi, de ez még érdekes volt. 

Aztán amikor a sikeres fogamzást követően elhagyják a klinikát, és pár hónappal később sokD-s ultrahangon vannak, kiderül, hogy 1. a nőnek két méhe (!) van, 2. ikreket vár. Holott ők egy darab egészséges (és kicsit feljavított) kisfiút kértek.

Megszületnek a gyerekek, Phoebe és Luke, gyönyörűek, két kis angyal, viszont abszolút nem úgy viselkednek, mint ahogy azt újszülöttektől várná az ember: születésüktől fogva nem sírnak, csak komolyan néznek mindenkire, egymással a saját nyelvükön kommunikálnak, és ahogy cseperednek (!), egyre ijesztőbben okosabbak, mint nemhogy a kortársaik, hanem a saját szüleik.

Eközben egy vallási szekta folyamatosan gyilkolássza az említett magánklinikán fogant gyerekek családjait, és sorozatosan tűnnek el hasonló minta-ikrek. Akikről persze mindenki azt hiszi, hogy megölték őket a szüleikkel együtt.

Luke és Phoebe közben megverik az apjukat sakkban, feltörik a számítógépe kódját és tudományos témájú weboldalakat látogatnak, miközben minden megkérdezett szakértő azon küzd, hogy megfejtse, hogyan lehetnek kevesebb mint háromévesen ennyire intelligensek.

Egy este megtörténik, amitől a szülők rettegtek: Luke és Phoebe is eltűnnek! És hogy, hogy nem, két, hozzájuk a megszólalásig hasonló felnőttel látták őket egy kocsiban elmenni. Egy e-mailben a szüleik tudomására hozzák, hogy jól vannak, és egy látogatás erejéig hajlandóak is velük találkozni, de csak ha senkit nem visznek magukkal. A szülők 28 órát utaznak, csak hogy megérkezzenek a - régóta halottnak hitt - magánorvosuk telepére, ahol maga köré gyűjtötte az összes sk. "gyártott" ikret, hogy megváltoztassák a világot. Luke és Phoebe nem akarnak a szüleikkel visszamenni Angliába, és rendes háromévesekhez méltóan ezt hosszas, tudományos érvekkel alátámasztott beszédben meg is indokolják - a szülőknek végül nincs más választása, mint elfogadni ezt a döntést, hiszen látják, hogy a gyerekek jól érzik magukat ott, ahol vannak.

Kilenc évvel később a szülők levelet kapnak: Phoebe és Luke szeretnének hazatérni hozzájuk. Hosszasan készülődnek az érkezésükre, töprengenek a szobájuk berendezésén, találgatják, mennyi mindent tudhatnak mostanra, izgulnak. A reptéren aztán jön a Benjamin Button-i fordulat: két tolószékes aggastyán érkezik a megadott járattal...