Tegnap

Ugyan nem ebben a kiadásban olvastam, de nem baj. Szeretem Agota Kristofot, ahogy összefonódik az írásaiban a valóság és a fikció. A Trilógia is erről szólt, hogy ami először száz százalékig igaznak tűnt, arról később kiderült, hogy mégsem az. Vagy legalábbis, hogy nem tudjuk már biztosan, az-e. Ez is egy pont ilyen könyv, csak rövidebb (114 oldal). 

Ha a sztorit nézzük, arról szól, hogy van egy fickó, Tobias Horvath, aki a falubeli kurvának a zabigyereke. Hatévesen, amikor iskolába kerül, kiderül, hogy az apja Sandor, a tanító, egyben (Caro)Line édesapja. Caroline Tobias első és egyetlen szerelme. Amikor Tobias számára kiderül, hogy a szerelme apja az ő apja is, megpróbálja Sandort leszúrni épp, amikor az anyjával "üzletel", majd elindul világgá. Megérkezik egy idegen országba, egy olyan városba, ahol senki nem ismeri, és új életet kezd Sandor Lester néven (a Lester abból jön, hogy az anyját Esthernek hívják). Ott él hosszú évekig, megismerkedik más hazájabéliekkel, dolgozik egy gyárban és belebolondul abba, hogy Line-t várja. A könyv ott kezdődik, hogy egy pszichiáternek meséli a rémálmait halott madarakról, zsarnokoskodó tigrisekről és legfőképp a saját haláláról, amit nagyon sokszor megálmodik. És várja Line-t. És várja. És várja. 

És amikor az ember már holtbiztos benne, hogy Line csak kitaláció, akkor Tobias/Sandor elkezdi elmesélni a fenti történetet, hogy hogyan is került ő ebbe az idegen városba. Közben megismerkedünk más bevándorlókkal is, akik mind küzdenek a megélhetésért és hogy túléljék az időközben hazautazott vagy eleve otthon maradt szeretteik hiányát. Sokan öngyilkosok lesznek. És egyszer csak megjelenik Line, de sajnos férje van és gyereke... és tovább nem mesélem.

A fikció és a valóság szétválaszthatatlanságán kívül még nagyon szeretem Agota Kristofban, hogy ahogy a Trilógiában, itt sem nevezi meg a bevándorlók származását, a városoknak, országoknak sincs neve, mindenki oda képzeli, ahova akarja. Persze mi tudjuk, hogy Magyarországról vagy Csehszlovákiáról van szó, de az idegen várost minden olvasó oda képzeli, ahova szeretné. 

Külön pikantériája a könyvnek, hogy Tobiast/Sandort néha hívják tolmácsolni a bíróságra, amikor a bevándorlók nem beszélik az idegen ország nyelvét. :)

Ha még eddig nem derült volna ki, nagyon tetszett: 10/10, és ajánlom mindenkinek!

Édentől keletre

Hát ez egy nagyon izgalmas olvasmány volt, azért alapvetően ponyva, bár voltak benne mélyebb részek is. Viszont letehetetlen. Sajnos mégis kénytelen voltam félbeszakítani, mert nem tudtam, hogy két kötet (...), úgyhogy bár az első részt múlt vasárnap kiolvastam, a másodikhoz csak tegnapelőtt jutottam hozzá, viszont úgy jött ki a lépés, hogy tegnap a repülőn azt is befejeztem. Nagyon élveztem, bár sokszor nagyon kiszámítható volt a következő fordulat (pl. a Hamiltonok halála úgy en bloc). A kedvenc szereplőm Lee, a kínai szolga, nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan változott a személyisége a könyv során. És persze a két Trask-fiú, Aron és Caleb, akik apjuk és nagybátyjuk hasonmásai voltak bizonyos tekintetben. 

Amit sajnáltam, hogy Adamnek nem lett Cathy után másik felesége; pedig nagyon megérdemelte volna. Én már összeohoztam Dessie Hamiltonnal, de ő meg két oldallal később meghalt, még mielőtt egyáltalán találkozhattak volna. A másik ilyen beteljesületlen szerelmi szál Aron és Abra, akik cukin és plátóian szerelmesek egymásba tizenegytől tizenhét éves korukig, aztán Aron inkább elmegy katonának (és meg is hal, amit nem vártam volna), Abra meg Calebnél vigasztalódik. 

És Cathy hidegvérű gyilkosságai... uhh. 

Szóval szövevényes, na. 10/10.

Oszkár és Rózsa mami

Hogy lehet a halálról 98 oldalon keresztül szórakoztatóan írni? Mondjuk így, ahogy E-E. Schmitt tette. Ezzel a könyvvel csak az az óriási baj, hogy hiteltelen. Szerintem egy tízéves gyereknek, még ha rákos is - ők sokkal felnőttebbek - nincs ilyen humora, fantáziája, öniróniája. Persze cuki, csak mese habbal. Viszont lehetne hosszabb, részletesebb, megrázóbb. 4/10.

Sós kávé

Igaz történeteket nem lehet pontozni.

Mindegy is, melyikünknek van igaza. Engem mégis foglalkoztat. Mintha újra és újra lejátszanám magamnak a filmet, hátha egyszer nem az lesz a vége. Hátha egyszer minden jóra fordul. Kényszeresen olvasom a visszaemlékezéseket. Nem csak Kertész Imrét, Primo Levit, a többi “nagyokat”. A rosszul megírtakat is. Ugyanezzel a várakozással. Vagy a perverz vággyal, hogy átéljem újra és újra, amit akkor én magam nem éltem át. Amiért valahol a lelkem mélyén szégyellem magam. Nem ér később születni. Egyszerűen csalás. Mert mindig jön a kérdés: mit csináltam volna én, ott, akkor. (135. o.)

Egy évem az Írás szerint

Fú, hát ezt a könyvet nagyon váltakozó érzésekkel olvastam. Az eleje nagyon-nagyon tetszett, minden oldalon volt valami, amitől hangosan felnevettem a buszon. Aztán a közepe felé kezdett ellaposodni, sokkal több lett benne a "teológiai" eszmefuttatás, a vége pedig újra felpörgött, de a vicces aspektus valahogy nem tért vissza. 

Jó ebben a könyvben, hogy sokat lehet megtudni belőle a különböző vallásokról, a Bibliáról, az érthetetlen parancsolatokról... Rossz viszont, hogy olyan tipikus amerikai "I once was lost but now am found"-feelinget közvetít (a közepétől kezdve, addig nem!), amiben én sajnos képtelen vagyok hinni. És ezzel az Amazing grace-idézettel el is értem ahhoz, ami a legeslegjobban zavart olvasás közben: a fordítás!!! Mivel ez egy inkább blog- mint regényjellegű írás, sok benne a kulturális utalás olyasmikre, amiket egy gój/nem amerikai/nem 35 éves/nem vallásos ember nem feltétlenül ért. Nos, ezek random vannak lefordítva. Például a szövegben zárójelben: 

Eddig a legfurább idevonatkozó emlékem a következő volt: Manhattan West Side-ján egy zsidó tárgyakat árusító boltban láttam egy gyerekeknek szóló videót egy pészachi vacsoráról Dom De Luise-zal, Shari Lewisszal és egy Lamb Chop (ürüszelet) nevű zoknibábbal. (290. o.)

Holott nyilván az eredetiben nem volt ott zárójelben, hogy "a chop of lamb".

Vagy lábjegyzetben vannak lefordítva - főleg könyvcímek -, de a fordítás (szerintem!) nem igazán jó, például: Reading The Bible Again for the First Time = A Biblia friss szemmel, The Know-It-All = A mindentudó okostojás (holott semmiféle irónia nincs a mondatban). Aztán van egy könyvcím, aminek két fordítása is van...: Daily Life in Biblical Times = 1) Mindennapi élet a Biblia korában, 2) Napi élet a bibliai korban. Ez annyira ciki! És a legjobb, az is egy lábjegyzet: Evangelicals Concerned = Aggódó/érdekelt/érintett evangéliumi keresztények. Nem is értem, ilyesmi hogy maradhat benne. Pedig volt lektor (legalábbis oda van írva a neve.) 

Na de ami a legeslegfelháborítóbb, a Western Wall-t "Nyugati Falnak" fordítani???!!!!! Még a legagnosztikusabb ateisták is tudják, hogy a Western Wall neve magyarul S-I-R-A-T-Ó-F-A-L. Úgy látszik, Gázsity Mila fordító alapműveltsége meglehetősen hiányos. 

A könyv amúgy, ha az eredetit veszi alapul az ember, 7/10. De ez a fordítás... mínusz nyolcas.

A Gyűrűk ura

Hihetetlenül élveztem, megszépítette két hetemet (vagy hármat?) ez a csodálatos mese. Voltak benne erőltetett dolgok, olyasmik, amik még a mese keretein belül se voltak hitelesek, de úgy általában nem tudtam letenni és meghatódtam a végén (is!). Pedig már pont ki akartam akadni, hogy ez már túl szép, hogy mindenki életben marad ennyi szar után.

Ja, és az entek három kötet után is a kedvenceim maradtak!

10/10.

ezeket olvastam az elmúlt hónapban - just for the record