Tavaszi Tárlat

Hát ez egy teljesen nemspirós-Spiró. Egészen a 257. oldalig ezerrel zajlanak az események, megy a szokásos fanyar 56-os téma, a hősünk (sic!) már majdnem vádlott egy koncepciós perben, letehetetlen az egész, öt perc alatt végigrohan rajtunk a cselekmény, meg mi is a könyvön, aztán egyszer csak, bumm! Minden rendbejön egy telefonhívással, elcsitulnak az indulatok, megszűnik a feszültség és ezzel a cselekmény maga. Véget ér a regény. Slussz, passz, ennyi volt. Kb. mint egy elcseszett szinuszgörbe. Persze a könyv a maga nemében zseniális, egyértelmű 10/10, imádom Spirót, és kellően ritkán olvasok tőle ahhoz, hogy a helyén tudjam értékelni.

Les demoiselles de Concarneau

Azaz A concarneau-i hölgyek. Hát, ez a könyv elég nagy csalódás, de azért olvastam el, mert jan. 6-án vizsgázom belga irodalomból, és bármit lehetett olvasni, én meg levettem egy random Simenont a könyvtárban a polcról. De ha már elkezdtem, be is fejeztem, bár rekordlassan, két hónapig olvastam, mire végigrágtam rajta magam. 

Mivel ez nem Maigret-s, hanem mivagyunkagyilkosos nézőpontú könyv, gondoltam, bűn és bűnhődés lesz, pszichológia, lelki terror, nyomás, ilyesmik. Nem. Nagy leszarás (ami a - igaz, véletlenül - megölt gyereket illeti) és seggkinyalás (ami a gyilkost illeti). Szóval várom a vizsgát, hogy ezt a tanárnak is elmondhassam. 8/10, mert amellett, hogy csalódás, gondolatébresztő.

Lélegzethinta

Azt írták a fülszövegben, meg több más helyen is, hogy ez a könyv olyan, mint a Sorstalanság. Nem. Ez a könyv SOKKAL JOBB, százszor szebb, ezerszer személyesebb és milliószor egyedibb, mint a Sorstalanság. És milliárdszor jobban megérdemli a Nobel-díjat. Hihetetlen nyelvi lelemények vannak benne, olyan az egész, mint egy vers, mint egy zsoltár... Amellett, hogy szívszorító, mégis gyönyörű. Persze könnyű egyedibbnek lenni a Sorstalanságnál, mert a holokauszt-irodalom jóval gazdagabb és "egyformább", mint a Gulág-irodalom. Pedig erről is van mit írni. Ez a könyv egyértelmű 10-es, szinte nem is lehet pontozni, annyira szép. 

Vannak szavak, amelyek engem vesznek célba., mintha azért alkották volna őket, hogy gondolatban visszatérjek a tábor idejébe, kivéve magát a VISSZATÉRÉS szót. Amikor valóban visszatérek, ez a szó hasznavehetetlen. Az EMLÉKEZÉS szó is hasznavehetetlen. Azt a szót, hogy TRAUMA, szintén nem lehet használni visszatérés esetén. Sem a TAPASZTALAT szót. Amikor meggyűlik a bajom ezekkel a hasznavehetetlen szavakkal, kénytelen vagyok butábbnak tettetni magam, mint amilyen vagyok. Ők azonban minden találkozáskor keményebben bánnak velem, mint előző alkalommal. Az embernek tetű van a fején, a szemöldökében, a nyakán, a hóna alatt, a szeméremszőrzetében. Poloskák vannak az ágyában. Éhes. De nem mondja: Tetves vagyok, poloska van az ágyamban, éhes vagyok. Hanem azt mondja: honvágyam van. Minek ez nekem. Van, aki mondja, énekli, hallgatásban fejezi ki, járja, üli, aludja a honvágyát, oly hosszan és oly hiábavalón. Mások azt mondják, a honvágy idővel elveszíti a tartalmát, egyre izzóbb lesz, és attól, hogy a konkrét otthonhoz már nincs köze, lesz csak igazán emésztő. Azok közé tartozom, akik ezt mondják. (248-249.o.)

Kis kincsek azok, amelyeken az áll: Itt vagyok. Nagyobb kincsek azok, amelyeken ez áll: emlékszel-e még. De a legszebb kincsek azok, amelyeken ez áll majd: itt voltam. (...) Azóta már tudom, hogy az én kincseimen ez áll: ITT MARADTAM. A láger csak azért engedett haza, hogy felvegye velem azt a távolságot, amelyre szüksége van, hogy megnőjön bennem. Hazatérésem óta már nem az áll a kincseimen, ITT VAGYOK, de nem is az, hogy ITT VOLTAM. Az én kincseimen ez áll: INNEN NEM TUDOK KIJUTNI. (316. o.)

Rötúr

Jaj, elszorult a szívem nagyon, hogy Bächer Iván meghalt. Ettől még nem olvastam más szemmel ezt a könyvét sem, sőt, kicsit örülök is, mert most a halála kapcsán határoztam el, hogy azt a kevés könyvét, amit eddig nem olvastam, most elolvasom. Ez lett az első, véletlenül. Szép, nagyon szép. Úgy szeretem Bächernek ezt a kicsit ironikus, fiktív párbeszédekkel, olvasóra-kikacsintásokkal, remek receptekkel fűszerezett mesélős stílusát. És szomorú, mert tele van háborúval, csalódással, megcsalással, betegséggel, halállal - de hiába, ha egyszer ilyen volt a Gold-család huszadik százada, akkor ilyennek is kell megírni. Tízből tizenegy. 

Szegény anyám, ha látnám

Ezt a könyvet anyunak vettem a névnapjára, de én olvastam el először, mert úgy tűnt, kettőnk közül engem érdekel jobban. :D Érdemes volt, két nap alatt végeztem vele. Alapvetően azért érdekelt és vettem meg (anyu névnapján túl :P), mert egyszer találkoztam Tomival személyesen, és kíváncsi voltam a hátterére. Megkaptam. Ajánlom mindenkinek, mert jó tudni, hogy az ember mihez (ne) kezdjen egy vakulófélben levő kisgyerekkel. Nem pontozom.

Mes amis Mes amours

Hát ez egy ilyen kis háromnapos francia cukiság. Tényleg az. 

Van két egyedülálló apuka, Antoine és Mathias, Antoine Londonban él, Mathias Párizsban. Aztán Mathias is odaköltözik Londonba, egész pontosan Antoine-hoz, és élnek négyesben (a két gyerekükkel), tiszta idill. De hát Mathias beleszeret egy újságírónőbe (akit nem Robin Sherbatskynak hívnak :P), annak ellenére, hogy az összeköltözéskor Antoine-nal megállapodtak, hogy nem visznek nőt a házba. Meg nem mennek haza 11 után. Meg nem hívnak bébiszittert. Ésatöbbi. Úgyhogy Mathiasnak folyton hazugságokat kell kitalálnia, amikor randizik/kimarad, meg persze ha épp ő lenne a soros a gyerekekkel, akkor azt is el kell intéznie. És hasonló dolgok. Cukik, na, olyan szeretnivalóak.

És én végig reménykedtem, hogy Antoine és Mathias majd egymásba szeretnek. :P
7/10, mert azért NAGYON kiszámítható.

Jelenetek egy házasságból

Bergmantól eddig a Fanny és Alexandert olvastam illetve láttam, szóval kb. tudtam, mire készüljek, de arra speciel pont nem számítottam, hogy 12 óra alatt ki lehet olvasni ezt a könyvet. :D 

Nagyon-nagyon tetszett, nyilván kicsit megijesztett, de azért semmi meglepőt nem olvastam. A 'fiction'-címkét igazából szívesen kicserélném 'true story'-ra, csak azért nem teszem, mert ez egy forgatókönyv, a szó összes értelmében. 10/10.