Egy újabb szuper Atwood, egyre jobban szeretem ezt a nőt (mármint az írásait, na). Ez egy kicsit Az emlékek őrére emlékeztetett, nem spoilerezem el, hogy pontosan miért, meg persze a Szolgálólányra, meg persze a Szép új világra... Ilyenek ezek a disztópiák :)
Ezer éve olvastam utoljára Adrian Mole-t, még kamaszként. Most véletlenül megtaláltam a sorozat utolsó kötetét (átugorva legalább három korábbit), és teljesen nosztalgikus volt olvasni, bár a korábbiakat magyarul olvastam, de ezek szerint jó fordításban, mert teljesen ugyanolyan volt a lakonikus, önironikus, kicsit szarkasztikus stílus, mint amire emlékeztem. A sztori meglepően nyomasztó volt, és emiatt nagyon életszagú is; a vége eléggé el lett kapkodva, vagy hát én vártam volna még némi kifejtést...
Betévedtem egy könyvesboltba másfél év után először, és ott volt ez a Kinsella öt euróért leértékelve. El se akartam hinni, hogy még nem olvastam, de 2020-ban jelent meg, úgyhogy tényleg nem láttam még. Na de most de.
... ez a poszt majdnem egy hónapja piszkozatban felejtődött, most találtam meg. Szóval cuki Kinsella, kicsit más tematikájú, mint az eddigiek, amiket olvastam (kit akarok átverni? MINDEGYIKET olvastam, és most vettem meg a legfrissebbet), nem volt rossz, de nagyon anticipálható volt. Ahogy az összes többi is.
SPOILER!
Nagyon kedves karácsonyi mese, és szuper a fordítás (természetesen Tóth Tamás Boldizsár). Annyira azért nem találtam zseniálisnak vagy újszerűnek a témát (mi lesz az elveszett tárgyakkal), kapásból eszembe jutott az egyik Mary Poppins-"epizód", amikor valahogy kiderül, hogy a Holdra kerül, ami elveszett, már nem emlékszem a sztorira, de szóval ez azért már fel lett dolgozva, és biztos vagyok benne, hogy P. L. Travers sem az első volt, akinek eszébe jutott. Kicsit a Narniára is emlékeztet, meg persze a Május 35-re, ahogy a hétköznapi világból egyszer csak átkerülnek a fantázia világába és ott különféle vidékeket járnak be. Az elveszett tárgyakon kívül megjelenik még toposzként a szeretet ereje, meg a jó és a rossz harca, szóval hát na. Kicsit elcsépelt. De ettől függetlenül tetszett, kedves, aranyos, egynek jó, csak a hype-ot nem értem.
Nem teljesen világos, hogy a - gondolatjelek nélküli - baráti beszélgetések kik között is zajlanak - nehéz a főszereplők egymáshoz való viszonyát barátiként definiálni. Persze ez (is) az egyik fő kérdés, hogy mi/ki az a barát? Nem mondhatnám, hogy a narrátor Frances bárkivel is igazán barátként viselkedne, de talán túlzás is ezt tőle elvárni, mikor egyértelmű, hogy saját magával sincs kibékülve...
Mindenesetre szerintem egyáltalán SEMMI vicces nincs a sztoriban, inkább nagyon is nyomasztó. De ettől még jó és nehezen letehető, ami szerintem a legtöbb, ami egy könyvről elmondható.
Na ez viszont bőven kárpótolt az előző kettőért. Baromi érdekes és baromi felkavaró. Egészen biztosan visszatérek még hozzá.
